8.fejezet

Halli. Elkészült a 8. fejezet is. :) Nem is húznám íz időt. Jó olvasást!Remélem tetszik majd! ^-^

8. fejezet

- Jenny vagyok… vámpír, mint azt láthatod. A 14. születésnapomon változtattak át vámpírrá. Idén lennék 20 éves. 3 évig egy nomád vámpírcsaláddal éltem, - itt megállt és felpillantott rám. Leolvashatta az arcomon bujkáló kíváncsiságot, mert hozzátette – igen… öltem már embert, - arcán csalódottság, szomorúság és megbánás tükröződött. - utána találkoztam egy keleten élő vegetáriánus vámpír párral Liviaval és Alexxel. Befogadtak magukhoz és ezért örök életemben hálás leszek nekik. Mi nem úgy éltünk, mint ti, egyik helyről utaztunk a másikra, sosem telepedtünk le. Pár hete Seattlebe jöttünk, itt találkoztam először Edwarddal és Bellával az egyik vadászatunkon. Párszor összefutottunk már más vámpírokkal, ezért nem lepődtünk meg most sem, nagyon kedvesek voltak velünk és felajánlották, hogy csatlakozzunk a családjukhoz. Liv és Alex úgy döntöttek folytatnák az eddigi életüket, így én is inkább velük maradtam, de Edward látta a bizonytalanságot a fejemben, így azt mondta, ha mégis meggondolnánk magunkat, ők tárt karokkal várnak. Napokig hezitáltam a lehetőségek között, megértem Alexet, hogy maradjunk még Seattleben, csak míg nem döntöm el véglegesen, hogy mit is szeretnék. Tudtam, hogy Livék szeretnek, de azt is tudtam, mennyire vágyódnak a régi időkre, mikor még nem voltam, és mindig is szerettem volna rendes életet élni… így megkerestem a szüleidet, hogy meséljenek többet az ő életvitelükről. Miután mindent elmondtak, nem volt kérdés, hogy hova is szeretnék tartozni. Mindig is szerettem volna egy igazi családot… kedves szülőkkel, - szemei anyára vándoroltak és egy mosoly szökött az arcára. – és egy megértő testvérrel. – arca most engem fürkészett.
Szavai visszhangzottak a fejemben… „mindig is szerettem volna egy igazi családot”, „egy megértő testvérrel”. Nem tudtam megszólalni, túlságosan le voltam döbbenve. Ez akkor most azt jelenti, hogy ő a testvérem?
- Igen. – válaszolt gondolatban feltett kérdésemre apa.
„Szóval ezért voltatok tegnap Seattleben.” – mondtam még mindig gondolatban. Erre apu bólintott.
„És miért nem mondtátok el nekem?”
- Mindig is szerettél volna egy testvért, és azt gondoltuk úgy nagyobb meglepetés lesz, ha nem tudsz arról, hogy mire készülünk.
- Neked mi volt ebben a szereped? – fordultam Jacob felé.
- Értesítenem kellett Sam falkáját, hogy új családtag érkezik, és a szerződésben kellett pár újítást végeznünk.
- Kathleen?
- Ő a legjobb barátnőd, kíváncsi voltunk az ő véleményére is, hogy szerinte, jó ötlete-e. – felelte anya.
Most Jenny felé fordultam, aki kissé félve nézett rám.
- Hmm, ki kell találnunk, hogy hol lesz a szobád, mert tudod, az enyém elég kicsi, egy ideig még elférnénk benne ketten, de kényelmesebb lenne a külön szoba. – mondtam neki mosolyogva. Erre mindenkiből egy felszabadult sóhaj szakadt fel, kivéve Alicet, hát persze, ő már rég tudta, hogy fogok reagálni.
Kitártam karjaimat, mire Jenny egyenesen a karjaimba ugrott. Nem volt nehéz, sőt inkább pehelykönnyű volt. Igaz, hogy ha úgy vesszük csak 14 éves volt, de még egy ennyi idős lányhoz képest is alacsony volt, alig ért a vállamig. Nagy szemei, amelyek most arany színben tündököltek, tele volt boldogsággal. Szája széles mosolyra húzódott.
- Kicsim, mi lenne, ha megmutatnád Jennynek, hogy hol is fog lakni? – kérdezte anya.
- Rendben. Csak gyere utánam. – intettem oda újdonsült húgomnak. Majd megragadtam Jake karját és kihúztam az ajtón.
- Ha nem bánod most inkább átváltoznék… - kért meg rá, miután látta, hogy ismét a hátamra szeretném kapni.
Égnek emeltem szemeimet.
- Jó, de siess! – mire kimondtam már befutott a fák közé és pár másodperc múlva farkas alakban jött elő. Jenny nem igazán volt megilletődve, már biztos elmondták neki, hogy majd összefuthat pár óriásira nőtt vérfarkassal.
Kihasználtam az alkalmat és felugrottam Jacob hátára, már olyan rég vitt így, pedig nagyon szerettem így utazni. Belekapaszkodtam bundájába, majd fejemet nyakához hajtottam és arcomat belefúrtam sűrű barna bundájába, így a szél nem csípte annyira arcomat.
Jake futott elöl, így mutatva Jennynek az utat. Hamar oda értünk a mi kis házikónkhoz, Jacob gyorsan visszaváltozott emberi alakba, majd bementünk a házba.
- Ez a konyha. – mutattam balra miután beléptünk. – Bár mi nem nagyon használjuk, igazából csak én eszek néha… - magyaráztam egy fintorral. – Erre van a nappali, ez itt pedig anyáék szobája. Szerencsére két fürdőnk van, mondjuk erre is leginkább csak nekem van szükségem, ezért az egyik az én szobámból nyílik. És most jön az én szobám. Jake dobpergést! – mondtam kedvesemnek egy vigyorral, majd beléptünk az én szobámba.
- Hűűű. – ámuldozott Jenny. – Ez király.
- Köszi, én is nagyon szeretem, főleg az én pihe puha ágyikómat. – huppantam bele ágyamba, ami még mindig nem volt beágyazva, a takaró a földön hevert az egyik párna az ágyon, míg a másik, amelyen Jake aludt a földön hevert.
- Igen, mondjuk, tudod mi kényelmes még? A padló. – gúnyolódott Jacob.
- Héj nem én tehetek róla, hogy ott aludtál, este még az ágyon voltál. – böktem vállba.
- Hmmm… szóval szerinted, hogy kerültem oda?
- Neeem. Ugye nem? – hallottam amint húgom halkan kuncogott. Hát persze… én rúgtam le Jaket a földre, azt már mondta párszor apu, hogy rengeteget forgolódok, de eddig nem foglalkoztam vele. – Sajnálom! – néztem bele mélyen Jake szemeibe. Barna szemei, mintha folyékonnyá váltak volna bocsánatkérésemtől.
- Na jó, ideje visszamennünk. – pattant fel Jacob.
Visszafelé már a saját lábamon mentem és versenyeztünk Jennyvel, büszke voltam magamra mikor elsőként értem fel a tornácra. Jake pedig jóval Jenny után érkezett meg.
- Na neee! – sóhajtottam, mikor megláttam anyát, Alicet és Esmet egy óriási fényképalbummal az ölükben. Tudtam, hogy abban az albumban csakis én szerepelhetek, kiskoromban Alice és Rose minden egyes nap több memóriakártyányi képet kattintott el. Én persze mindig is utáltam nézegetni magam, de Jake és Jenny nagy örömmel huppantak le a kanapéra és nézték a többiekkel a képeket. Lassan én is odabotorkáltam és leültem a kanapé szélére. Több száz vagy inkább több ezer kép porosodott még Carlisle dolgozószobájában, mind albumba helyezve és kitéve egy polcra, amin csak a rólam készült képek voltak megtalálhatóak. Reméltem, hogy nem szándékozzák megnézni az összes albumot, de miután a 10.-et lapozták fel, kezdtem félni.
- Nyugi, az több napba, vagy akár hétbe is beletelne, szóval megnyugodhatsz. – mondta vigyorogva apa.
Nem tudom még hány órán keresztül hallgattam a „jajjj de édes”-eket, de mikor a hasam hangosan felkorgott mindenki rám nézett és nevetni kezdett, csodás egy vámpír akinek korog a hasa az éhségtől. Kaptam az alkalmon és felugrottam.
- Haza kéne mennünk, éhes vagyok! – jelentettem ki.
- Szívem, ne készítsek neked egy szendvicset? – ugrott fel azonnal Esme.
- Azt megköszönném. – mondtam, bár legszívesebben már haza mentem volna, hogy ne kelljen még vagy százszor hallanom az édi és az aranyos szót. Komolyan a mai napon többször hallottam ezt a két szót, mint eddigi életem során. De megbántani sem akartam Esmet, tudtam, hogy boldoggá teszi, ha gondoskodhat rólam.
Mikor beértem a konyhába már kész is volt a szendvicsem, leültem, és nekiláttam, mondanom se kell, hogy az íze pocsék volt, de jobb, mint semmi.
- Hmmm, kaphatok én is? – ült le mellém Jake.
- Ó hát persze, van itt bőven.- mutattam egy tálcányi szendvics felé.
Jacobnak persze rendkívül ízlett ez az étel, és valószínűleg minden más emberi lénynek is ízlett volna, de én nagy küzdelem árán gyűrtem le a falatokat a torkomon.
Csendben ültünk egymás mellett, mikor Jake mobilja rezegni kezdett, gyorsan előkapta zsebéből és felvette.
- Hey Embry! – szólt bele, majd hosszas csend következett. – Ő, rendben máris adom. – nyújtotta felém a telefont.
- Szia Embry! Mi újság?
- Szia Nessie, bocsi, hogy zavarlak, de itt vagyok Kathleennél és mióta megérkeztem egyfolytában sír, és nem hajlandó elmondani, hogy miért. Gondoltam te tudnál segíteni…
- Várj Embry! Rögtön ott vagyok. – csaptam le a telefont. Nem tudom miért sírhatott barátnőm, de ha Kathe sír, akkor már nagy lehet baj. Mióta ismerem még sosem láttam őt sírni. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az oka. De azt tudtam, hogy most szüksége van rám, és vele kell lennem.
- Jake, gyere, elmegyünk.
- Mi? Hova? – nézett rám értetlenül.
- Az most mindegy, csak igyekezz, légyszi. Apa! Elvinnél Katheékhez? Kérlek!
Apa szó nélkül hozta a kulcsot és pattant be a kocsiba. Én is becsusszantam Jake mellé a hátsó ülésre, majd halk zúgással beindult a motor és már hajtottunk is Forks felé, hogy kiderítsem mi történt Kathleennel.

Folyt. köv. :D Komikat léccííí. :D Köszi! ^-^ xoxo.

Játékszabály:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Köszönet: Freebnek (http://freebfanfictions.blogspot.com/) és FirstFancyFlamenek (http://firstfancylife.blogspot.com/)
Először is én még minidg teljesen le vagyok taglózva!Nem gonodltam volna h két ilyen csodálatos ember nekem adná ezt a díjat...Köszönöm nektek!Én az ő blogukat mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nem csak csodálatosak hanem tehetségesek is. Az írásuk fantastikus...ha elkezded nem tudod abbahagyni... :) És az h ők úgy gondolják h jó amit írok nagyon de nagyon jól esik!Nem tudom elégszer megköszönni!

7 dolog rólam:
huhhh hát ez nem könnyű. :D

1.nagyon szeretem a családomat és a barátaimat!nem tudom mi lenn evelem nélkülük. :D
2.szeretek hülyülni. :D és köztudott h tiszta bolond vagyok. (jó értelemben.xD)
3.twilight őrült vagyok. :D (team edward.xD)
4.szeretek írni!nagyooooooooooon. :D
5. barna szemem és hajam van.deh festetem...szval vöröses.(elvileg csokibarna. xD) jah és zöld kontaktlencsét szeretnék. :P
6.nagyons szeretek fanfictionokat olvasni.
7.van egy twilighttal foglalkozó oldim amit 2 aranyoskedvesszuper csajszival szerkesztek.és nagyon szeretem csinálni. :D (www.abouttwilight.gportal.hu)

Akiknek a díjat adom:
1. Freeb http://freebfanfictions.blogspot.com
2. FirstFancyFlam http://firstfancylife.blogspot.com
3. Cinderella http://cinderella02.blogol.hu
4. Benina http://alkonyzona.blogspot.com
5. Alice23 http://nm-ec-alice23.blogspot.com
6. Monny http://renesmeestory.blogspot.com
7. Vivika95 http://nessiecullenstory.blogspot.com
Ők tényleg nagyon megérdemlik ezt a adíjat!Én nagyon szeretem őket! (

Ł) SZval mindenki nézze meg és olvassa el bátran az irományaikat.Nem fognak csalódni. :) PuxXx. :D
Jah igen!!!És a kövi fejezet lassan kész.Csak ez most hosszabb lesz mint a többi és kicsit jobban szeretnék rá koncentrálni...és remélem h tetszeni fog neketek mert sokat dolgozom rajta...deh ez majd lassan kiderül h tetszik-e. :D xoxo.adríííh.alias.LaPushCica# *.*

Hosszas késés után itt a 6. fejezet. Remélem nem haragszotok rám nagyon és h tetszeni fog ez a fejezet. Köszönöm a 100 látogatót és a sok dícsérő kommentet is. :) Nagyon jól estek. Valamint örömmel látom, hogy egyre több a Rendszeres olvasó. Ezért is nagy KÖSZI jár nektek. Remélem mindannyiótoknak jól teltek az ünnepek. Nekem nagyon jól telt a Karácsony, a Szilveszter és az Új Év is. :P Viszont hétfőtől sajna megint suli. Hurrá...Gondolom ti is "nagyon" várjátok. :D Nem tartalak fel tovább titeket... Jó olvasást! xoxo*adríííh.#LaPushCica

6. fejezet

- Most azonnal lemegyek La Pushba! – jelentettem ki a többieknek.
- Nessie, majd én elviszem Carlislet és megvizsgálja Jacobot. – próbált visszatartani apa.
- Nem! Én is jövök, ha Jake megsérült vele kell lennem. – erősködtem tovább. Nem is értem, hogy gondolhatták, hogy majd itt ülök ölbe tett kézzel. Azt már nem! Ha törik, ha szakad én is elmegyek La Pushba!
- Hogy lehetsz ilyen makacs? – tette fel a kérdést apa, inkább magának, mint nekem.
- Szóval akkor indulhatunk? – kérdeztem duzzogva, bár tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem.
Míg Carlisle felment az emeletre az orvostáskájáért, addig apa kiállt a kocsival a garázsból. Mint mindig, most is esett az eső, vagy inkább zuhogott. Az eső cseppek számomra hangosan cseppentek az autóra. Szerencsére apa nem az a lassan vezető típus volt – anyával szemben – 120 km/h sebességgel száguldottunk végig Forkson. Odakinn még sötét volt, csak pár perccel múlott hajnali egy. Amint a kocsi megállt én kipattantam. Az ajtóban már Billy várt minket.
- Szia Nessie! Hát te is eljöttél? – üdvözölt kedvesen.
- Hello Billy! Igen… Jake?
- A szobájában van… - kezdte, de még mielőtt megpróbált volna visszatartani ott hagytam.
Halkan nyitottam ki a szobaajtót hátha alszik, de szemei nyitva voltak mikor beléptem.
- Jake! Jól vagy? Hogy érzed magad? Segítsek valamit? – rohantam le rögtön a kérdéseimmel, mikor megláttam bekötött karját, éreztem a karjából szivárgó friss vér illatát, de elég erős voltam, ráadásul nem is voltam szomjas.
- Nessie! Nem kellett volna ide jönnöd! Holnapra már kutya bajom se lesz. – próbált nyugtatgatni.
- Itt leszek veled, míg teljesen rendbe nem jössz, és erről nem nyitok vitát.
- Renesmee! – szólt apa a hátam mögül. – Most hagyd, hogy Carlisle megvizsgálja.
Nagyapa hamar végzett, s szerencsére tényleg nem esett komolyabb baja, de azért vele maradtam éjszaka. Másnap úgysem kellett iskolába mennem, a törött karom miatt.
Reggel felhívtam Kathleent, aki persze már mindent tudott, Embry előttem hívta őt. Megbeszéltük, hogy délután átugrom hozzájuk a lecke miatt… Egy biztos minden mással foglalkozni fogunk, csak a leckével nem. Mint mindig most is értem aggódott, pedig tényleg nem kellett volna. Igaz, hogy az a vámpír még mindig szabadon kószál, de Alice eddig még nem látta, hogy visszajönne.
- Hogy vagy? – kérdeztem Jacobtól, miután felébredt.
- Én jól és te? – szemeiben aggodalom csillant fel, s végig simított a bal karomon, amit fehér gipsz borított.
- Miattam ne aggódj! – hajtottam fejemet a mellkasára.
- Már hogyne aggódnék érted? Te vagy az életem! – súgta a fülembe. Szavai hatására szívem olyan gyorsan dobogott, mint egy kismadár szárnyának verdesése. A tudat, hogy Jacob őszintén és tiszta szívből szeret engem, végtelen boldogsággal töltött el. Tudtam, ha elveszíteném abba ”belehalnék”.
- Szeretlek! – súgtam vissza neki, majd lágyan megcsókoltam.
- Ideje lenne reggeliznünk – szólalt meg Jacob pár perces csend után. – farkas éhes vagyok! – viccelődött.
- Hmmm… Köszönöm, de én most kihagynám a reggelit, nem vagyok éhes, de tényleg!
- Szeretnél inkább vadászni? – kérdezte.
- Nem, szomjas sem vagyok! – erre ő ujjaival körberajzolta a szemem alatt kéklő halvány karikákat, ami megerősítette, hogy most tényleg nem vagyok szomjas.
- Rendben. – egyezett bele nehezen. – Hiába próbálnálak rávenni, hogy mégis csak egyél valamit, te ahhoz túl makacs vagy, hogy sikerüljön.
- Pontosan! – helyeseltem vigyorogva, majd ujjammal megérintettem orra hegyét. – Látom már túl jól ismersz.
- Jobban, mint azt hinnéd! – vágta rá önelégülten.
- Azért el ne bízd magad!
- Majd igyekszem. – felelte könnyedén és egy puszit nyomott az arcomra.
Miután Jake megreggelizett elmentünk hozzánk. Én nagy nehezen letusoltam – a gipszem igazán nem könnyítette meg a dolgomat – majd hosszas keresgélés után, végre találtam egy normális ruhadarabot.
- Nagyon csinos vagy! – bókolt Jake, én erre égnek emeltem a szemem. Egy sima farmer póló összeállítást viseltem – igazán csinos mondhatom!
- És mi a terved mára? – érdeklődött.
- Hát délután átugrom Kathleenhez a háziért – igyekeztem nem túl nagy hangsúlyt fektetni a házi szóra. – Mást nem terveztem. Na és te?
- Igazából hamarosan el kell mennem, van egy kis dolgom. – felelte. Nagyon gyanús volt nekem, mintha valamit titkolna, pedig azt hittem nincsenek előttem titkai.
- És nem árulod el mi az? – faggattam.
- Nem! – vágta rá azonnal. De miután látta rajtam, hogy észrevettem köntörfalazását hozzátette. – Tudod, csak amolyan farkas dolog.
- Aha, értem. – na persze, farkas dolog… hazudik! Ki kell derítenem, hogy miért titkolózik. Más esetben megkérdezhettem volna Alicet, hogy mit lát, de mivel a vérfarkasok jövőjét nem látta, ezért erről a tervről le kellett mondanom. Viszont apa tud olvasni a gondolataiban, majd megkérem, hogy segítsen nekem.
Jake – ahogy mondta – hamar elment, túl hamar… Nem is vártam tovább, bementem a nappaliba, ahol anyáék a tvben néztek valamilyen vígjátékot.
- Apa, ráérnél egy kicsit? Szeretnék valamit kérdezni. – kezdtem bele.
- Persze, mondd csak!
- Ma délelőtt beszéltem Jacobbal, és úgy éreztem, eltitkol valamit előlem, arra gondoltam, te talán tudod mi az. De az is lehet, hogy csak képzelődtem. – magyaráztam, mire apa egy gyors és óvatos pillantást vetett anyára.
- Nem, fogalmam sincs mi lehet az, szerintem csak képzelted, de majd figyelek. – vigyorával próbálta leplezni aggódó arckifejezését – talán félt, hogy megsejtettem valamit.
- Igen, biztos… azért köszi. – hagytam ennyiben, bár tudtam, hogy ő is hazudott. Anyánál nem is próbálkoztam, ő is a „cinkostársuk”. Vajon mi az, amit nem árulhatnak el nekem? Lehet, hogy Kay visszatért és rám vadászik? Nem, azt elmondanák, elvégre ők sem akarják, hogy puszta véletlenségből összefussak vele. De, akkor mi az? Azért nem árulják el, mert nem akarnak felzaklatni vele? Vagy tényleg csak képzelem az egészet? Lehet…
Próbáltam nem ezen gondolkodni egész nap, de hiába. Azt reméltem majd Kathleen eltereli a figyelmemet, de e helyett csak még jobban agyalni kezdtem, miután észrevettem, hogy ő is titkol valamit. Ebben a pillanatban, azt kívántam, bár olvasni tudnék mások gondolataiban – úgy, mint apa – és nem megmutatni a gondolataimat.
- Áruld el! Tudom, hogy valamit rejtegetsz előlem! – erősködtem.
- Nessie! Hányszor mondjam még el, hogy fogalmam sincs mit kéne elmondanom! – tette az ártatlant.
- Mondd csak, ti mindannyian hülyének néztek?
- De most komolyan! Szerinted eltitkolnék én előtted bármit is? – nézett rám ártatlan szemekkel Kathe.
- Várjunk csak, had gondolkodjak el ezen egy kicsit… Igen! – erre ő csak kuncogott.
Sajnos nem mondhattam el magamról, hogy a türelem embere lennék, és ráadásul hamar dühbe is gurultam. A többiek ezen mindig jót mulattak. Számomra nem volt olyan mókás sosem, és most sem voltam ezzel másként.
- Legalább annyit mondj el, mivel kapcsolatos! – kérleltem.
- De ha egyszer nincs mit elmondanom! – próbált félrevezetni.
- Hát legyen… ha te nem mondasz nekem semmit, én sem mondom el mit mondott rólad a minap Embry… - tudtam, másképp nem fogom kihúzni belőle azt a nagy titkot, csak ha cselhez folyamodok.
- Ez zsarolás!
- Szóval mégis van mit elmondanod?
- Nem, én nem ezt mondtam! – dadogta.
Kathleen okos lány volt… így könnyen rájött, hogy csak megpróbáltam kicselezni. Hosszas unszolás után sem nyögte ki, miben sántikálnak… Pedig én igenis rá fogok jönni! Így vagy úgy, de megtudom mit terveznek. Nem is értem, azt gondolták, nem jövök rá, hogy valamit eltitkolnak előlem? Ha így gondolták akkor nagyot tévedtek...

Bocsi, ha rövid lett, vagy nem lett olyan jó. :(

5. fejezet

Elkészült az ötödik feji is. Örülök h úgy döntöttetek, folytassam a történetet.Remélem tetszeni fog. xoxo*adríííh.#LaPushCica

5. fejezet

„Óvatosan megfordultam és ösztönösen támadóállást vettem fel. Hangos morgás tört elő mellkasomból, ajkaim felhúzódtok fogsoromról, így kivillantva hegyes fogaimat. Szemeim az erdőt pásztázták. Izmaim megfeszültek mikor a fák sűrű rejtekében megpillantottam a veszély forrását.”

Az idegen lassan közeledett felém. Nekem fogalmam sem volt, mit kell tennem, ha rám támad, még sosem harcoltam. Már elég közel volt hozzám így láttam az arcát, vámpír volt, szemei bíborvörösben izzottak. 6 éve már, hogy nem járt a közelben nomád vámpír, de most, hogy egyedül kimerészkedtem az erdőbe, mért is ne jönne velem szembe egy? Tudtam, ha megtámad esélyem sincs ellene, így csak reménykedtem, hogy Jacob a közelben van még és megérzi az idegen illatát.
- Hmmm… Nocsak, csak nem egy fajtámbeli? – szólalt meg az ijesztő alak, majd mélyen beleszippantott a levegőbe, és hozzátette - Vagyis valami hasonló. Nagyon ínycsiklandó illatod van, tudod-e?
- Ki maga? – a hangomban csengő félelmet nem sikerült lepleznem.
- Bocsáss meg, udvariatlan voltam, hisz még be sem mutatkoztam. A nevem Kay, és téged, hogy hívnak kedvesem?
- Renesmee. - dadogtam. – Renesmee Cullen. – egészítettem ki gyorsan. Carlisle rengeteg vámpírt ismert, talán őt is, és egy kis szerencsével még nem is ősellenségek.
- Netán Carlisle Cullen egyik adoptált gyermeke vagy? – érdeklődött. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ismeri nagypapát, bár még így sem éreztem magam biztonságban.
- Nem, az unokája vagyok.
- Az unokája?
- Igen, ez egy hosszú történet, de ha gondolja, szívesen elkísérem Carlislehoz és ő biztos szívesen elmeséli.
- Nem, köszönöm, ezt a találkozást inkább kihagynám. Mondd csak hányan vagytok a klánban?
- Kilencen. – feleltem, mi egy igazán nagy klán voltunk, reméltem, hogy ettől megijed.
- Mikor legutóbb találkoztam a családoddal, még csak négyen voltak.
- És mi járatban van errefelé?
- Csak a szokásos vadászatomon vagyok, gondoltam megnézem itt miféle zsákmányra bukkanhattok. És őszinte leszek, te igazán kecsegtető vagy, ráadásul azt sem szeretném, ha Carlisle megtudná, hogy erre jártam, a legutóbbi találkozásunk nem nevezhető kellemesnek. – le sem tagadhattam a bennem lévő félelmet, és a véremre szomjazó vámpír is észrevette, mennyire félek tőle.
- Ne félj! Nem fog fájni! Hamar végzem veled, sőt még annál is hamarabb!
Pompás legalább fájdalom mentesen halok még, az ördögbe is, hogy miért vagyok csak egy gyenge kis félvér? Ha vámpír lehetnék, most megvédhetném magam, de így reménytelen. Egész testemben megremegtem, mikor Kay közeledni kezdett felém. Ebben a pillanatban nem jutott más eszembe, és nem is tudtam mást tenni, mint segítségért kiáltani. A házunk túl messze van, a szüleim kizárt, hogy meghallják. Így Jacob nevét kiáltottam torkom szakadtából. Erre támadóm hangosan felmorgott és erősen megszorította vállamat. Éreztem amint a bal vállam zsibbadni kezd, azután éles fájdalom nyílalt belé. Rettenetesen fájt, biztos voltam benne, hogy eltört. A fájdalomtól és félelemtől könnyeim záporozni kezdtek. Abban a pillanatban nem láttam esélyt arra, hogy élve haza juthatok.
- Kérem, ne bántson. – könyörögtem Kaynak, de ő mintha meg sem hallotta volna, ehelyett a nyakamhoz hajolt és mélyen beszippantotta illatomat. Hegyes fogai már közeledtek nyaki ütőeremhez, mikor gyors lépteket hallottam közeledni. Erre Kay is felkapta a fejét és a hang irányába fordult. A léptek egyre hangosabbá váltak, míg nem egy hatalmas farkas lépett ki a fák sűrűjéből.
- Jake! – szakadt fel mellkasomból egy megkönnyebbült sóhaj, száz farkas közül is bármikor felismerném őt. Dühben izzó szemei egy pillanatra rám tévedtek, majd az engem szorongató vámpírra szegeződtek. Kay egy szemvillanás alatt eltűnt előlem majd az erdő felé kezdett rohanni. Mielőtt Jacob utána iramodott volna, fejével a házunk felé intett. Gondolkodás nélkül futni kezdtem, és meg sem álltam a házunkig. Feltéptem a bejárati ajtót, majd anyáék szobájába mentem, de nem találtam ott senkit. Eszeveszetten rohantam ki a házból majd a Cullen ház felé tartottam. Sietve vágtam át a sűrű erdőn, ahol a fák és bokrok ágai fájdalmasan csapódtak sajgó vállamba. Az arcomba csapódó erős szél csípte még mindig könnyel teli szemeimet. Pár perces futás után végre megpillantottam a házból kiszűrődő fényeket.
„Apu! Segíts!” - nyöszörögtem gondolatban, tudtam, hogy innen már egész biztosan meghallja. Így is volt, alig haladtam pár métert és már előttem is állt. Habozás nélkül temettem arcomat vállaiba, és keservesen sírni kezdtem.
- Sss, Nessie. – csitítgatott apa. – Mi történt? – kérdezte.
Nem szóban mondtam el neki mi történt, inkább gondolatban. Miután lepörgettem fejemben a történteket, apa óvatosan eltolt magától.
- Jasper, Bella! – szólt a többieknek.
Ők természetesen azonnal ott termettek. Anyának elég volt rám néznie és tudta, hogy nagy baj van.
- Bella, te vidd a Cullen házba Renesmeet! Jasper te gyere velem! – a többiek mind értetlenül néztek, nem értettek semmit. – Majd útközben mindent elmondok, Nessie te mondd el a többieknek mi történt! – kért meg rá apa. Én erre aprón bólintottam és hozzátettem apunak: „Kérlek, vigyázzatok magatokra!”
- Úgy lesz! – ígérte meg.
- Gyere kicsim! – szólt anya. Majd sután elkezdtem futni a ház felé. Amint beléptem az ajtón Alice és Esme mellettem termett.
- Te jó ég Nessie! Megsérültél! Hívom Carlislet! – rohant a telefonhoz Esme.
- Renesmee! Mi történt? – kérdezte anya aggódva.
Miután kicsit megnyugodtam, leültem a kanapéra és elmondtam mi történt az erdőben. Carlisle szerencsére hamar haza ért, így gyorsan el tudta látni a karomat. A kulcscsontom tört el két helyen is. Szuper, egy vámpír, aki eltöri a karját. Helyesebben csak egy félvér. Carlislenak be is kellett gipszelnie, mert én nem gyógyulok olyan gyorsan, mint a vámpírok, de mondjuk nem is olyan lassan, mint az emberek.
- Sajnálom Nessie, nem láttam, hogy ez fog történni! – mondta bűnbánóan Alice.
- Alice! Ne is próbáld meg magadat hibáztatni, tudod jól, hogy engem nem látsz tisztán! És még ha engem is ugyanúgy látnál mint bármelyik embert vagy vámpírt, akkor sem te lennél a hibás! Elvégre nem az a dolgod, hogy éjjel nappal azt figyeld nem teszek-e valami őrültséget. – néztem kicsit figyelmeztetőn nénikémre - És ha most nem bánod kölcsön kérnék pár ruhát… - a melegítő, amit viseltem csurom víz volt, pár helyen szakadt és gipszes is.
- Hát persze! – trillázta Alice, majd megfogta ép karomat és felhúzott az emeletre. Hiába ha öltözködésről volt szó azt ő sosem hagyta ki. Nagynénim óriása gardróbjában kutattam valami olyan ruha után, amit én is felhúznék, mikor hallottam, hogy apáék megérkeztek. Fogtam és felhúztam a legelső ruhadarabot, ami a kezembe akadt és lerohantam a földszintre.
- Apu! Minden rendben? Ugye senkinek sem esett baja? – kérdeztem aggodalmasan.
- Igen, minden rendben van és szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja.
- Elkaptátok? – érdeklődött Carlisle.
- Igen… de csak az egyiket.
- Mi? Többen vannak? – pánikoltam.
- Párban voltak, a nő elmenekült. De, nem hiszem, hogy visszamerészkedne.
.- Edward! Ebben nem lehetsz elég biztos! Victoriánál sem gondoltad, hogy visszajön értem. – mutatott rá anya.
- Alice! Kérlek, figyeld, hátha mégis visszatérne. – kérte meg apa.
- Rendben.
- Köszönöm!
- Ugyan, kérlek! Nem hagyhatom, hogy Nessienek bármi baja essen. – mondta magától értetődően nagynénim.
- Hogy van a karod? – kérdezte apa.
- Most már jobban, hála Carlislenak. – mosolyogtam rá nagypapára. – Apa, meglátogathatnám Jacobot? Kérlek!
- Ez most nem épp a legjobb ötlet. Egyikük megsérült és meg kellene vizsgálni. Carlisle el tudnál ugrani La Pushba?
- Természetesen. Mennyire súlyos a sérülése?
- Várjunk csak! Azt mondtad senki nem sérült meg! – kezdtem aggodalmaskodni.
- Nyugalom Renesmee! Azt mondtam senkinek sem esett komolyabb baja. De sajnos egyikük megsérült. De nincs életveszélyben.
- Ki az? – faggattam tovább.
- Bella, ti menjetek haza Renesmeevel. Hamarosan jövök én is. – mondta anyának és egy óvatos pillantást vetett rá. Valamit eltitkolt előlem! Láttam rajta.
- Apa! Kérlek, áruld el melyikük sérült meg! – az összes falka tag nagyon közel állt a szívemhez, szörnyen érezném magamat, ha valamelyikük miattam sebesült meg.
- Nessie… - kezdett bele, hangjából tudtam, hogy valami nincs rendben, már a sírás szélén voltam mikor végre kinyögte ki is az.

4. fejezet

Elkészült a negyedik fejezet is. Remélem tetszeni fog. Várom a komikat. ^^ A következő fejezet hétvége jövő hét eleje felé várható. Jó olvasgatást! xoxo ˘˘

4. fejezet

Ez volt életem első csókja és biztos voltam benne, hogy soha nem fogom elfelejteni, méghozzá több okból is. Egy, mivel vámpír memóriám van, kettő, mivel attól kaptam, akit szívből szeretek és harmadszorra, mert tökéletes csók volt. Egyszerre volt gyöngéd és tüzes. Nem is értem be eggyel, az első csók után rögtön visszacsókoltam és ez így ment 10 percen keresztül.
- Lassan ideje lenne menned. – mondta Jake és közben végigsimított az arcomon.
- De én nem akarok! – nyafogtam, mint egy 3 éves.
- Mostanra már a szüleid is haza értek! Biztos várnak már! És különben is holnap találkozhatunk.
- Hát jó, igazad van. De ígérd meg, hogy holnap eljössz hozzánk! Rögtön suli után!
- Ott leszek! – ígérte meg mosolyogva, majd búcsúzóul még egyszer megcsókolt.
- Akkor holnap. – figyelmeztettem.
Seperc alatt futottam végig az erdőn, lábaim alig érintették a talajt. Siettem, mert már szerettem volna a szüleimmel lenni. Tudtam, ha anyáék haza érnek, a Cullen házba fognak menni, így én is egyenesen odamentem. Az ablakon kiszűrődő fények már messziről is jól láthatóak voltak. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, majd feltéptem az ajtót. Mire a nappali felé fordultam anya már előttem állt.
- Renesmee! – kiáltotta, azután szorosan átölelt.
- Anyu! Már úgy hiányoztatok! – üdvözöltem én is, és két puszit nyomtam az arcára.
Tényleg hiányoztak már, és igaz, hogy csak két napra mentek el, de a mi kapcsolatunk olyan szoros volt egymással, hogy még ez a pár nap is elég volt ahhoz, hogy hiányoljam őket.
- Kicsim! – vette át anya helyét apa.
- Apa! – ugrottam a nyakába. Ő volt a világ legjobb apukája. Az emberek azt hitték, hogy a testvérem, sajnos… pedig úgy szerettem volna dicsekedni, hogy nekem ilyen apukám van.
- Te is hiányoztál nekünk! – mondta. – Hallottuk hogy Kathleen nálunk aludt. Jól telt az estétek? – érdeklődött.
- Igen, remekül. – feleltem, majd eszembe jutott az aznapi találkozás Jacobbal, aztán a mai napon történtek villantak át a fejemben. Apa persze azonnal kiolvasta gondolataimból és felém kapta fejét.
- Kérlek, ne legyél rám mérges! – könyörögtem.
- Rád? Nem! Arra a korcsra. – szűrte fogain keresztül. - Csak kerüljön a szemem elé!
- Nem bánthatod!
- Elmondanátok, hogy miről vitatkoztok? – faggatott minket anyu.
Egyikünk sem felelt neki, apa pedig fortyogott tovább dühében.
- Mégis ki tiltja meg nekem?
- Hát én! Apa! Kérlek! Én szeretem őt és ő is engem. – legalábbis azt hiszem tettem hozzá gondolatban.
- Éppen ez az csak azt hiszed! Nem tudhatod biztosan!
- Szállj ki a fejemből! – parancsoltam rá. – És igazad van! Én nem tudhatom, hogy tényleg szeret-e, de te igen! Te ismered a gondolatait!
Úgy tűnt ezzel sikerült meggyőznöm, legalábbis most sikerült. De biztos voltam benne, hogy ezt a vitát még párszor el kell játszanunk, míg igazán meg nem békél a ténnyel, hogy Jake és én együtt vagyunk. Már pedig egyszer bele kell nyugodnia.
Hosszas csend után Alice törte meg a csendet.
- Most, hogy végre lehiggadtak a kedélyek, elmagyarázná valaki mi volt a vita tárgya?
Nem volt kedvem elmesélni az egész történetet, márpedig a családom előtt nem voltak titkaim, ezért inkább odaléptem Alicehez és megérintettem a kezét. Lepörgettem előtte a történteket, na jó nem mindent, azért pár apró részletet kihagytam. Alice után anyának mutattam meg min kapta fel úgy apa a vizet.
- Ugyan Edward! De hisz tudtad, hogy ez lesz. – mondta anya.
- Várjunk csak, ti erről mind tudtatok? – vontam kérdőre mindannyijukat.
Hát persze, hogy tudtak róla… apa rögtön kiolvasta Jake gondolataiból, ő pedig elmondta a többieknek. Ez remek, mondhatom. Miért pont nekem kellett ezt utoljára megtudnom? Elvégre is rólam van szó! Az életemről! És ezt akarták eltitkolni előlem? Ki tudja talán még Kathleen is tudta.
- Ő nem. – válaszolta apa a gondolataimra.
„Nahát, kész csoda!” – feleltem gondolatban.
- Renesmee, kérlek! Én nem szeretnék vitatkozni veled egy ilyen… - sejtettem mit akar mondani, ezért mérgesen néztem rá. – Jó rendben, Jacob miatt. Így megfelel? – Egy percig csak álltam előtte összefont karral és játszottam a sértődöttet, de sajnos nem tudtam rá sokáig haragudni, és a gondolataimból is kiolvasta, hogy már nem haragszom.
- Én se szeretnék, apu! – mondtam neki, ekkor már mellkasába temetve arcomat.
- Ne haragudj! Ezentúl ígérem, megpróbálok illedelmes lenni azzal az ebbel.
- K-hüm. – köszörültem meg a torkomat.
- Jacobbal.
- Így már sokkal jobb. És kérlek te, se haragudj rám! – hogy a bocsánatkérésem még hatásosabb legyen bevetettem a tudod-hogy-nagyon-szeretlek-és-légyszi-ne-haragudj-rám nézésemet. Mint mindig ez most is bevált.
- Héj! Ez így nem ér! – mondta most már újra jókedvűen.
- Mégis mi? – néztem rá boci szemekkel.
- Tudod jól, ha azokkal a nagy barna szemeiddel így nézel, akkor nem lehet rád haragudni.
- Tudom. – vigyorogtam szélesen. – Szóval, ezentúl Jake is bármikor jöhet hozzánk és én is mehetek hozzá, ja igen és megpróbálsz vele normális lenni.
- Meglátom, mit tehetek. – ez egy beleegyezés féle volt nála.
- Ó apu köszi, köszi! Úgy szeretlek! – ujjongtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Én is szeretlek, kicsim! De most már ideje lenne lefeküdnöd, holnap iskola. És ez esetben nincs kifogás.
- Okés. – fogadtam szót, de azért egy grimaszt megejtettem, majd vigyorogva hozzá tettem – Hazáig verseny! A vesztes megeszik egy egész hamburgert! Jóéjt Alice, Jasper, Carlisle, Esme! – kiáltottam vissza nekik, mikor már a folyón készültem átugrani, de tudtam, hogy meghallották.
- Mire haza érsz, már rég készen is lesz az az ínycsiklandó hamburger. – futott el mellettem apa. Nem is értem miért versenyzek vele, hisz mindig ő nyer.
- Igazad van, ezt én sem értem. – mondta vigyorogva.
Erre nem feleltem csak kiöltöttem a nyelvemet.
Mikor beértem a házba, gúnyos mosollyal ült az asztalnál, az asztal másik felében pedig már ott volt egy tányérra kikészítve a hamburger, ami rám várt. Pár másodperccel később anya is betoppant, meg sem kérdezte ki nyert, a választ már akkor tudta mikor elindultunk.
- Renesmee, nem muszáj megenned ezt az izét. – mondta felhúzott orral.
- De igen! – vágta rá apa.
- Igen, meg fogom enni. – „Csak azért is!” – tettem hozzá gondolatban.
Mondanom sem kell, hogy borzalmas íze volt a hamburgernek nevezett valaminek, de azért valahogy mégis sikerült megennem. Vacsora után elmentem letusolni, majd belebújtam a melegítőmbe. Egyeltalán nem voltam fáradt, hetente bőven elég lenne háromszor aludnom, de a szüleim persze nem így gondolták. Minden egyes éjjel aludnom kellett, ami elég nehéz úgy, ha az ember egyeltalán nem álmos. Úgy döntöttem nem is fogok aludni, inkább olvasok valamit. Odasétáltam a könyvespolcomhoz, hogy válasszak valamit. Az egyik kedvenc könyvemre esett a választás a címe Üvöltő szelek, ez anya egyik kedvenc könyve is. Igaz, hogy már kívülről tudom, de azért minden hónapban elolvastam minimum egyszer. Behuppantam az ágyamba és belemélyedtem a könyvbe. A könyv közepénél jártam mikor megcsörrent a mobilom. Felkaptam az éjjeliszekrényről és megnéztem ki az. Mikor megláttam azt a nevet amitől a szívem mindenegyes alkalommal vadul kalimpálni kezdett, azonnal megnyomtam a fogad gombot.
- Jake! - ujjongtam a telefonba.
- Nessie! Láttam, hogy ébren vagy még, és gondoltam felhívlak.
- Te figyelsz engem? – próbáltam a hangomba egy kis sértődöttséget vinni de inkább kecsegtetett, hogy figyel, minthogy zavart volna.
- Nem, dehogy csak véletlenül arrafelé jártam.
- Ó hát persze.
- A szüleid haza értek? – tudakolta.
- Igen, mire visszajöttem, már itt voltak.
- És Edward nem…
- Eleinte kicsit forrt dühében, de aztán mikor rájött, hogy nem tud mit tenni megnyugodott.
- De ugye nem vesztetek össze miattam?
- Nem. – hazudtam neki, nem akartam, hogy emiatt is aggódjon. Különben is apa megígérte, hogy megpróbál viselkedni.
- Rendben. Mondd csak Nessie nem kéne már lefeküdnöd?
- Ajjj, ne gyere te is ezzel, tudod jól, hogy nincs szükségem annyi alvásra.
- Csak jót akarok neked.
- Tudom. Mellesleg nem nekem lenne szükségem egy kiadós alvásra.
- Nem vagyok fáradt.
- Hazudsz! – vágtam rá. Tudtam, hogy majd bizonygatni akarja, hogy nem, pedig nagyon is az volt. Már vagy 3 napja nem aludt.
- Talán egy picit.
- Jake! Ígérd meg nekem, hogy őrjárat után haza mész és holnap estig fel sem kelsz az ágyból!
Kicsit elgondolkozott a válaszon.
- Rendben. De most nem őrjáraton vagyok, csak megnéztem mit csinálsz.
- Jacob Black! Ha még egyszer miattam fogsz éjjelente az erdőben rohangálni hulla fáradtan én foglak haza ráncigálni!
- Sajnálom, de én erősebb vagyok nálad. – vágott fel.
- Fogadjunk, hogy sikerülne!
- Na, azt megnézem! – nevetett.
- Hát legyen. – mondtam neki, majd lecsaptam a telefont, s közben már azon gondolkoztam, hogy fogok kijutni a házból. Egyeltalán szóljak-e a szüleimnek. Nem, egy biztos, nem szólhatok nekik. Már így is örülnöm kéne annak, hogy apa elfogadta a tényt, hogy Jacobbal vagyok. Viszont, ha megtudja, hogy kiszöktem a szobámból, el fog tiltani tőle egy életre. Ami az én esetemben az örökkévalóságot jelentette. A telefonom azóta már vagy százszor rezgett az éjjeliszekrényemen, de nem érdekelt. Ha törik, ha szakad most haza fogom őt cipelni. Rövid gondolkodás után végül az ablakot választottam. Halkan kinyitottam és közben reménykedtem, hogy anyáék nem hallják meg, bár nem szoktak sosem hallgatózni és én sem, azért az én szerencsémmel csoda, ha nem hallják meg. Egy mozdulattal kiugrottam az ablakból és nesztelenül értem a földre. Csak akkor fordultam vissza megnézni, hogy apáék nem-e láttak meg, mikor már egy faágon csücsültem az erdő szélén. A házban mindenhol sötétség volt, fura általában mindig ég a villany, még ha nincs is rá szükségünk. Lehet, hogy nincsenek is otthon, de azért remélem nem az erdőben vannak vadászni vagy ilyesmi, mert nem szeretnék velük össze futni. Nem tartottam valószínűnek, hisz ma értek haza egy hosszabb vadásztúrából és az illatukat sem éreztem a közelben, mélyebben beleszippantottam a levegőbe, hogy megtaláljam azt az illatot, amit keresek. Könnyen ki is szagoltam, hát persze, hogy könnyen, hisz fogadni mernék, hogy mióta elhagytuk egymást a ház körül ólálkodik. Zajtalanul indultam az illat irányába, pár percig futottam, majd hirtelen megtorpantam. Egy idegen illat csapta meg az orromat. Pár pillanattal később a hátam mögül zajokat hallottam. Óvatosan megfordultam és ösztönösen támadóállást vettem fel. Hangos morgás tört elő mellkasomból, ajkaim felhúzódtok fogsoromról, így kivillantva hegyes fogaimat. Szemeim az erdőt pásztázták. Izmaim megfeszültek mikor a fák sűrű rejtekében megpillantottam a veszély forrását.

3. fejezet

Hát kis késés után elkészült a 3. feji is. Remélem tetszeni fog. Várom a kommeneteket! ^^ A következő fejezet jövő hét közepe felé várható. :) Jó olvasgatást!

3. fejezet
Az igazság

Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre, erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány, akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.

Nem tudom mennyi ideig állhattam ott magam alatt, csak akkor kaptam fel a fejem mikor elkezdett zuhogni az eső. Majd utána eszembe jutott, hogy Kathleen is vár rám. Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy ma jó társaság lennék. Legszívesebben elfutottam volna a világ elől, de tudtam, hogy ezzel nem oldanék meg semmit.
A hajam már csuromvíz volt, máskor zavart volna, de most valahogy egyeltalán nem érdekelt.
- Na jó Nessie, szedd össze magad! – szóltam magamra. Remek most már magamban is beszélek, azt hiszem kezdek megőrülni.
Hamar haza értem, hisz mikor találkoztam Jacobbal, már láttam a ház fényeit is.
Kathleen a kanapán ült és egy filmet nézett, csak rám kellett néznie és látta, hogy valami nincs rendben, gyorsan felpattant és odafutott hozzám.
- Nessie! Mi a baj? Te sírsz? – kérdezte aggódva.
Nem válaszoltam csak a vállára hajtottam a fejemet és elkezdtem még jobban sírni. Miután végre abbahagytam a sírást, leültem a kanapéra.
- Elmondod mi történt? – kérdezte Kathe.
- Jacob… - könnyeim ismét kicsordulni készültek amint kiejtettem a nevét. – találkoztunk az erdőben. – mindössze ennyit bírtam kinyögni.
- És mi történt? Megbántott? – faggatott Kat.
- Nem.
- Akkor?
Kicsit haboztam, majd belekezdtem.
- Elkezdtünk beszélni a bevésődésről és ő erre elkezdett faggatni, hogy róla nem mondott semmit Embry? Aztán mikor elmondtam, hogy tudok a bevésődéséről, csak annyit kérdezett, hogy engem nem zavar-e? Mármint az, hogy van egy lány, aki az ő bevésődése. Én meg erre csak annyit bírtam kinyögni, hogy lehet. Nem is válaszolt, hanem átölelt. Mikor pedig megkérdeztem, hogy ki az, azt mondta, gondolkodjak el egy kicsit azon, ki is lehet az a lány. Ezzel tényleg sokat segített. – meséltem el a történteket barátnőmnek.
- Talán így próbál meg rávezetni, hogy ki az a lány. – találgatott Kat.
- Engem ne rávezetni akarjon, hanem mondja meg ki az és kész.
- Szerintem te vagy az! Ha nem te lennél, akkor már rég elmondta volna, hogy ki az.
- Nekem már elegem van a találgatásokból, én nem fogok könyörögni neki, hogy elmondja, ha akarja úgyis el fogja mondani. És ma már nem is szeretnék erről többet beszélni. – döntöttem el.
- Rendben, ahogy akarod. – egyezett bele Kathleen. – Mit szeretnél csinálni? Miénk az egész éjszaka. – mondta nevetve.
Erre nekem is jókedvem támadt, úgy döntöttem ma már nem fogok Jake miatt szomorkodni.
Az est további része remekül telt, mint ahogy azt Alice megjósolta. Igaz másnap reggel kicsit nehézkesen keltünk fel, vagyis nekem könnyebb volt, hisz én félig vámpír vagyok, de Kathenek, hát neki kész kínszenvedés volt. A nem éppen finomnak nevezhető reggeli után még elugrottunk, Kat tesójáért, Kevinért. Még régen Kathe próbált összehozni Kevinnel, de egy idő után belátta, hogy ez nem fog működni, és felhagyott a próbálkozással.
Az első óránk biológia, dög unalom. Ma megint valami természetvédelmi filmet néztünk. Amit még meg is értenék, ha nem kéne minden évben ötször megnéznünk. Én már kívülről tudtam az egészet. Jobban örültem volna, ha valamivel elterelik a gondolataimat, mert így egész végig Jacobon járt az eszem. Végül arra jutottam, hogy délután lemegyek La Pushba és addig el nem jövök míg meg nem tudom ki az a lány. A következő órák rettentő lassan teltek, azt hittem ott fogok megöregedni. Még ha számomra ez lehetetlen is. Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, egyenesen La Pushba mentem, még a kocsiért sem mentem haza, inkább futottam. Mire odaértem Jake még suliban volt. Billy azt mondta nyugodtan várjam meg, nemsokára ő is haza ér. Szerencsére tényleg nem kellett sokat várnom rá.
- Sziasztok! Nessie te is itt vagy? – köszöntött jó kedvűen.
- Szia. Aha, mint azt láthatod. – feleltem sértődötten. – Beszélhetnénk? – tértem rá rögtön. Hamar túl akartam lenni rajta. Nem is vártam meg a válaszát, fogtam magam és kiviharoztam az ajtón, majd a part felé indultam. Hallottam amint ő is jön utánam. Mikor már elég távol voltunk a háztól megálltam és szembe fordultam vele.
- Rendben, nos miről szeretnél beszélni? – kérdezte, mint akinek fogalma sincs róla. Erre égnek emeltem a szemem.
- Ugyan, te is tudod! – sóhajtottam. – Figyelj Jake, én nem fogok találgatni ki az a lány, vagy megmondod vagy nem. Te tudod, hogy rám tartozik-e vagy sem. – próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne a dolog talán így elmondja végre.
- Nagyon is rád tartozik Nessie. De…
- De?
- Nem tudom, hogy mérges leszel-e rám.
- Hát próbáld ki. És különben sem leszek sokkal mérgesebb, ha elmondod, mintha titkolóznál.
Nem felelt csak bólintott majd közelebb lépett hozzám és megfogta a kezemet. Amikor hozzám ért, épp úgy, mint tegnap este, most is hevesebben kezdett verni a szívem. Azt hiszem meghallotta, mert arcán átfutott egy röpke mosoly. Ebből mintha bátorságot merített volna, ugyanis hosszú csend után belekezdett.
- Tudod, mikor megszülettél az egész életem megváltozott.
- Miért? – vágtam közbe.
- Kérlek, hagyd, hogy végig mondjam! – szólt rám gyöngéden.
- Oké.
- Azért mert mikor először a szemembe néztél hirtelen megváltozott minden. Egy olyan érzés fogott el, amit még sohasem éreztem. Mintha minden megszűnt volna körülettem, nem láttam mást csak téged. Abban a pillanatban megértettem miért szerettem akkoriban Bellát, csakis miattad, hisz míg meg nem születtél te az ő része voltál. De mikor megszülettél a közte és köztem lévő kapocs megszűnt, és százszorta szorosabb kötelék fűzött hozzád. Egészen addig nem hittem, hogy ez a bevésődés tényleg ennyire erős és önzetlen szeretet, vagy inkább szerelem. Renesmee! Ki más lehetne az én bevésődésem, ha nem te?
Döbbenten álltam előtte. Meg sem bírtam szólalni, egy hang sem jött fel a torkomon.
- Ééén? – tátogtam. Nem kis időbe tellett míg felfogtam mit is mondott. Az egész testemet átjárta az érzés, Jacob engem szeret, csakis engem. Örömömben a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. Ő is szorosan magához húzott majd a fülembe súgta:
- Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mondhattam ki végre.
Arcán széles mosoly terült szét, szemei csillogtak a boldogságtól.
- Miért nem mondtad el ezt korábban? – kérdeztem.
- Nem tudom, talán féltem. De most már tudod és ez a lényeg nem?
- De.
- És különben is te mért nem mondtad el?
- Mit? – néztem rá értetlenül.
- Hát, hogy szeretsz.
- Egyszerű. Azt hittem kiröhögsz, ha ezt elmondom. Elvégre én úgy hittem, hogy csak barátok vagyunk. – magyaráztam. – Adhattál volna jeleket!
Ezen elnevette magát.
- Mégis milyen jelekre gondolsz? – kérdezte nevetve.
- Ne nevess ki! – szóltam rá sértődötten.
- Kérlek, ne haragudj! Nem nevetlek ki többet. Rendben? – mondta most már komolyan, kérlelő szemei mélyen belefúródtak az enyéimbe. – Megbocsátasz? – kérdezte gyengéd hangon.
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, teljesen elmerültem nagy barna szemeiben. Teljesen elkábultam.
- Őőő, mi? – néztem rá, még mindig kábán.
- Azt kérdeztem megbocsátasz-e nekem? – nem sok kellett, hogy újra elnevesse magát. De végül sikerült visszatartania. Hirtelen elkomolyodott és habozni kezdett. Vajon mire gondolhatott? Hamar rájöttem a válaszra, mikor arca közeledni kezdett az enyémhez. Jesszusom! Meg akar csókolni! De nekem fogalmam sincs, hogy kell! Mi van, ha valamit elcseszek? – pánikoltam. Próbáltam kicsit hátrálni, de megbántani sem akartam. Édes lehelete cirógatta arcomat. Meg se mertem moccanni, inkább csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy ajkait rátapassza enyéimre.

1. fejezet

El is készültem naggyából az oldallal (bár még fel kell raknom egy csomó mindent) és az első fejezettel is végeztem .Remélem tetszeni fog.A véleményeteket,ötleteiket várom az oldallal és történettel kapcsolatban is. :)

1. fejezet
Tervek
Az ébresztőórám hangos csipogására kaptam fel a fejem. Bosszúsan tapogattam, az éjjeliszekrényemen, hogy végre elhallgattassam. Majd mikor erősen ráütöttem az darabokra hullt szét. Remek ez a héten már a harmadik…- gondoltam - pedig még csak szerda van. Nagy nehezemre kikecmeregtem az ágyból és a ruhásszekrényem felé vettem az irányt. Drága nagynénimnek, Alicenek köszönhetően elmondhattam magamról, hogy a világon az enyém a második legnagyobb ruhásszekrény… persze csak Alice után. Ez nem kis fejtörést okozott nap, mint nap, hisz a sok ruha közül nehéz volt választani, ráadásul a legtöbb ruha nem az én ízlésemet tükrözte. Ebben, is mint sok más dologban anyára ütöttem, inkább maradtam a sima farmer póló összeállításnál, nem szerettem a túl feltűnő ruhadarabokat. Miután felöltöztem, lesiettem a konyhába, hogy még suli előtt megreggelizzek, bár őszintén szólva nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, jobb szerettem a vért, de ma már nem volt időm suli előtt egy vadászatra is. Én is úgy, mint egykoriban anya és apa a Forksi Gimnázium tanulója voltam. S bár a környéken mindenki úgy tudta, hogy a Cullen családból csak én, Esmee és Carlisle maradt itt, anya, apa, Alice és Jasper is Forksban éltek, bár ők pár évente elmennek néhány hónapra, és utazgatnak. Rose és Emmett már egy ideje külön éltek Alaszkában, de sokszor jöttek látogatóba hozzánk, az én nagy örömömre. A családtagjaim mind vámpírok voltak… kivéve Charliet és Reneet akik emberek… na meg itt voltam én, aki félig vámpír félig ember… ennek megvoltak a maga előnyei és hátrányai. A barátaim vérfarkasok vagy emberek voltak, a fajtánkbeliek közül nem akadtak barátaim, ennek az egyik oka, hogy nem sűrűn jött velünk szembe az utcán egy vámpír, a másik ok pedig, hogy nem minden vámpír olyan, mint mi, ők nomádok, vagyis emberi vért isznak.
Anya és apa nem voltak itthon már kora reggel vadászni mentek. Gyorsan kinyitottam a hűtőt és valami olyan étel után kutattam, aminek nincs olyan gusztustalan szaga és állaga. Végül egy tál müzli mellett döntöttem, bár ami azt illteti ennek sem volt valami ínycsiklandó íze. Még csak fél hét múlott és fogalmam sem volt, hogy mivel üthetném el az időt addig, amíg Alice értem nem jön. A suliba nyolcra kell beérni, szóval nénikém csak fél nyolc körül fog értem jönni. Én és a szüleim a Cullen háztól nem messze laktunk egy kis házikóban, amit még Esmee adott születésnapi ajándékba anyunak.
Ma is mint szinte minden nap felhős volt az ég, de az eső szerencsére nem esett, így hát kimentem a hátsó kertbe, ahol egy kis tó díszelgett körülette pedig mindent színes virágok borítottak. Fogtam magam és leültem a kis tó melletti padra. Elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem Kathleen számát. Kathe is nagyon jó barátom volt, akárcsak Jake. Kathe olyan volt számomra, mint a testvérem, egy testvér, aki egyben a legjobb barátnőm. Jake pedig… hát nem is tudom…mostanában kezdtem úgy érezni, hogy talán többet jelent nekem, mint egy barát… de nem lehet ez hülyeség, ha ezt elmondanám neki biztosan kiröhögne. Sőt még az is lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, nem is lenne meglepő, hisz mostanában rengeteg időt töltünk együtt, igen biztos csak emiatt érzek így, Jake csak a legeslegjobb barátom és semmi több.
Bepötyögtem az utolsó számot is majd megnyomtam a hívás gombot. Már, majdnem hét óra volt, mostanra már biztosan felkelt. Így is volt, bár már majdnem bekapcsolt a hangpostája, de még az utolsó csöngés előtt felvette.
- Szia Nessie! Mi újság? Hogy-hogy ilyen korán hívsz? – szólt bele Kathe vidám hangon.
- Szia Kathe! Hát igazából semmi, csak már rég elkészültem és anyuék nincsenek itthon, elmentek… - aztán hirtelen elhallgattam.
- Hova? – kíváncsiskodott Kathlen. – Ohhh, ja persze… vadászni. – esett le neki.
Kathlen mindent tudott rólunk. Már 1 éve elmondtam neki mikor kezdett neki ez az egész dolog gyanússá válni. Nem csak ő volt az egyetlen ember aki tudott rólunk. Ott volt Swan papa, és Renee is tudott mindenről. Apa azt mondta, hogy a Voltiruval nem lesz gond, úgyse jönnek soha erre felé ha pedig mégis erre kerülne sor Alice látni fogja, és majd elutazunk arra az időre vagy anyu beveti különleges képességét és ránkvetíti pajzsát. Így Aro nem fogja tudni kiolvasni a gondolatainkból.
- Igen. – válaszoltam kurtán. Nem szerettem erről a témáról beszélni Kathevel.
- Értem, és akkor ki visz suliba? Jöjjek érted? Vagy egyedül jössz? – kérdezte.
- Köszi nem kell. Alice hamarosan itt lesz értem.
- Okés, rendben. És mikor érnek haza Belláék? – kérdezte ismét kíváncsian.
- Azt mondták holnap estére haza érnek.
- Szuper akkor mit szólnál, ha holnap együtt mennénk suliba? Elmennék érted vagy akár aludhatnál nálunk és mehetnénk tőlünk iskolába! – lelkesedett barátnőm. Kathet egyeltalán nem zavarta, hogy félig vámpír vagyok, egyeltalán nem is félt tőlem. Pedig tudta, hogy veszélyes lehetek rá nézve. De mindezek ellenére az előbb épp meghívott hozzájuk aludni!!! Igaz, hogy elég jó volt az önuralmam, de azért ha csak megkarcolja az ujját vagy elered az orra vére akkor mit csinálnék? Megölném??? Nem arra biztos nem lennék képes, de ha csak megsebesíteném! Hiába csak félvér vagyok, ha ő meg csak egy ember… egy törékeny ember. Kicsit haboztam, mielőtt válaszoltam neki.
- Kat nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, és apáékat is meg kellene előbb kérdeznem… - próbáltam kifogásokat keresni, hisz csak nem mondhattam azt neki, hogy bocsáss meg Kat, de nem lenne jó ötlet ott aludnom, mert a végén még meg találnálak ölni…
- Jajjj, ne már Nessie! Kérlek! – nyöszörögte.
Azt hiszem mégis muszáj lesz valahogy a tudtára adni,hogy nem szeretném ha bármi okból kifolyólag bántanám.
- Kathe! Tudod szerintem apáék sem rajonganának ezért az ötletért, hisz akármennyire szeretlek, ha véletlenül elveszteném az önüralmam és rád támadnék… - elhallgattam.
- Ugyan Ness te is tudod hogy, nem bántanál. – kérlelt tovább.
- Na jó, tudod mit? Délután felhívom anyáékat és megkérdezem mit szólnának az ötlethez, és majd megkérdezem Alicet hogy, mit lát, nem-e foglak… fogok valami meggondolatlanságot csinálni.
- Köszönöm Nessie!!! Annyira jó lesz!!! – újongott.
- De azért még nem biztos, hogy megengedik… - majd meghallottam Alice kocsijának dorombolását. – Most viszont mennem kell, még a végén elkésünk és Alice is megérkezett.
- Rendben a suliban találkozunk! Szia! – köszönt el Kat.
- Igen, szia! – köszöntem el gyorsan és már szaladtam is a kocsihoz.
Alice türelmesen várt a kocsiban. Arcán széles mosoly terült el mikor beszálltam a kocsiba.
- Jó reggelt! – mondta mosolyogva még mindig.
- Neked is! – válaszoltam.
Nem tudtam vajon mit talál ilyen viccesnek!? Gyorsan bele néztem a tükörbe, hátha én festek viccesen…de nem.
- Hogy aludtál? – kérdezte érdeklődve.
- Kösz, jól! – feleltem.
Pár pillanaton belül már Forksban voltunk. Nénikém szélesen már-már vigyorogva meredt az országútra.
- Megkérdezhetem, hogy mi ilyen mókás? – kérdeztem rá végül.
- Igen… Volt egy látomásom.
- És mégis milyen látomásod? – faggattam.
- Egy afféle csajos estéről. – mondta, s közben majd kicsattant az örömtől. Remek szóval már tud róla. De nem értettem, hogy ez miért teszi őt ilyen boldoggá?
- Igen, már meg is akartalak kérdezni, hogy mit látsz ezzel kapcsolatban, úgy értem nem-e fogok semmi hülyeséget csinálni?
- Nem, dehogy, nagyszerűen fogjátok magatokat érezni. –válaszolta.
- Remek, akkor olyan hat felé elvinnél Katékhez? Majd reggel együtt megyünk suliba. – mondtam el tervünket. Erre azonnal elkomolyodott, mintha valami szörnyűséget mondtam volna.
- Mi??? – kérdezte döbbent arccal.- Ti Katheéknél tartjátok a bulit?
- Természetesen. – feleltem.
- Arról szó sem lehet! Ragaszkodom hozzá hogy, nálatok legyen a buli és természetesen én tervezem majd az egészet! – majd a szemembe nézett s kérlelni kezdett. - Kééééééérlek!
- Hát jó. – egyeztem bele, és végülis jó ötletnek tűnt nem is értem miért nem jutott eddig az eszembe. Ha bármi baj történne a Cullen ház ott van a közelben .- De most mennem kell, különben elkések. Suli után elugrunk még Kathez, utána pedig hozzánk.
- Rendben addigra elkészülök mindennel. Szia Nessie! – köszönt el örömtől kicsattanva.
- Szia Alice! – köszöntem el én is.
Kathe már a terem előtt várt rám ikertestvérével Kevinnel. Nem volt nagy a hasonlóság köztük külsőre és belsőre sem. Amint megláttak Kat odafutott hozzám és két puszit nyomott az arcomra.
- Szia! – üdvözölt boldogan.
- Sziasztok! – intettem oda Kevinnek is. Erre ő is odaintett, majd bement a terembe.
- Na beszéltél Aliceszel? – kérdezte sürgetve.
- Igen, és meg is engedte, de van egy feltétele.
- Feltétele?
- Azt szeretné ha te aludnál nálunk és hogy hadd szervezze meg ő ezt az ottalvós bulit.
- Alice még ebből is óriási felhajtást csinál. – mondta nevetve.
- Várd csak meg a végét… rá se fogsz ismerni a házunkra mire haza érünk.
- Abban biztos vagyok. – helyeselt.
Majd hirtelen megszólalt a csöngő. Kat intett a fejével hogy, ideje lenne mennünk, nehogy elkéssünk Bementünk az osztályba és elfoglaltuk a helyünket az utolsó padban. Hamar telt az idő az iskolában. Nem is kellett nagyon oda figyelnem a tanárra, hisz ezeket már mind tudtam. Az utolsó óra után Kevin elvitt minket hozzájuk és Kathe összepakolta gyorsan a cuccait, majd az ő kocsijával mentünk hozzánk. Szerencsére kívülről nem volt semmi látszata, annak hogy, Alice ismét beindította a fantáziáját. Ugyanezt bentről már nem mondhattam el… mindenhol rózsaszín és lila díszek, a plafonon lampionok lógtak. Az ülőgarnitúra pink takaróval volt letakarva és tele volt lila díszpárnákkal. A tv előtt egy babarózsaszín szőnyeg volt leterítve. A fotelbe egy óriási plüssmaci volt ültetve. Az én szobámban pedig két óriási matrac volt a földre fektetve, lila ágyneművel. A konyhapult telis tele volt az emberek számára finom ételekkel. Nem is tudom mit gondolt nénikém… hogy talán egy 20 fős bulit tartok 2 fős helyett? Mondjuk el se mertem képzelni ha ebből ekkora felhajtást csinál mi lett volna egy igazi bulin? Kat ugyanerre gondolhatott, legalábbis az arcáról ezt olvastam le.
- Uhhh, inkább lássunk neki a leckének. – vetettem fel.
- Jó ötlet. – mondta majd neki láttunk a leckének. Szerencsére nem volt sok leckénk így hamar végeztünk. Azután kimentünk a nappaliba és egy horrorfilmet kezdtünk el nézni. Pont egy ijesztő résznél tartottunk mikor megcsörrent a mobilom. Erre Kat egy óriásit ugrott ijedtében. Gyorsan leállítottam a filmet és felvettem a telefont.
- Háló? – vettem fel félénken, mert még mindig a film hatása alatt voltam.
- Szia Ness itt Jake! – szólt bele. Erre én azonnal elmosolyodtam. Bár nem értettem miért örülök ennyire neki. Hisz minden nap beszélünk.
- Ki az? – kérdezte suttogva Kathleen.
- Jacob. – erre ő odahajolt és belekiabálta a telefonba:
- Szia Jake!!! – hallottam amint Jacob erre elneveti magát. – Ha még egyszer így megijesztesz én komolyan kitekerem a nyakadat. – erre már én is nevettem.
- Kétlem, hogy sikerülne. – felelt neki még mindig mosolyogva.
- De tudod, van pár igazán erős barátom… - incselkedett Kathleen.
Miután végre sikerült abbahagynia a nevetést folytatta.
- Igazából azért kerestelek, hogy nem-e lenne kedvetek leugrani La Pushba?
- Kathe! Szeretnéd meglátogatni Jaket? – kérdeztem barátnőmet, és közben reménykedtem, hogy igennel válaszol.
- Jó ötlet, mért ne? – erre felragyogott a szemem…
- Aha. Egy fél óra múlva jó lesz? – kérdeztem meg Jacobot és próbáltam elrejteni a hangomban bujkáló izgatottságot.
- Igen. Akkor várlak titeket. – mondta.
- Okés! Szia, sietünk! – majd letettem.
Gyorsan felpattantam és bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Kitártam a szekrényajtót majd elkezdtem kutatni valami gönc után.
- Kinek szeretnél tetszeni? – kérdezte barátnőm az ajtóban állva.
- Ömmm, senkinek csak gondoltam valami kényelmesebb ruhát húznék. – hazudtam.
- Egy szabadidőnél mi lehetne kényelmesebb? – nézett végig rajtam. Majd elnevette magát.
- Most min nevetsz? – kérdeztem.
- Ness! Kérlek! Le sem tudod tagadni, hogy mennyire oda vagy érte.
- Mégis kiért? – kérdeztem értetlenül.
- Hát Jacobért! – felelte magától értetődően.
- Ez hülyeség… - mondtam neki egy grimasszal az arcomon. Bár egy kicsit elgondolkoztam azon, amit mondott. Nem ez képtelenség. Még, hogy én és Jake? – Te is tudod, hogy csak az egyik legjobb barátom.
- És miért ne szerethetnél bele a legjobb barátodba? Nessie csak nézz magadra! Amikor beszéltél vele úgy vigyorogtál mint a tejbe tök. Arról nem is beszélve, hogy a szemeid úgy csillognak, mint egy drágakő.
Talán mégis igaza lenne? Nem tudtam a kérdésre a választ hisz még sosem voltam szerelmes senkibe, nem ismertem ezt az érzést. De ezen már reggel is elgondolkoztam és arra jutottam, hogy csak amiatt van ez az egész mert sok időt töltöttem vele. Na és ha ez idő alatt bele szerettem?
Kathleen leült az ágy szélére és intett, hogy üljek le mellé.
- Nessie! Nem hiszem, hogy akkora baj lenne, ha mégis bele szerettél volna. Talán beszélned kellene vele erről. – vetette fel.
- Beszélni? Áhhh biztosan kiröhögne!
- Ugyan már! Mi van ha ő is így érez?
- És ha nem?
- Ne légy már ilyen borúlátó! Legalább meg kéne próbálnod!
- És mi van akkor, ha már van valakije? – úgy láttam, hogy elgondolkozott, majd bevillant neki valami.
- Ezt könnyen kideríthetjük! – vigyorgott.
- Mégis hogyan? – értetlenkedtem.
- Figyelj! Ha esetleg ő is szeretne téged vagy mást. Akkor arról a barátai biztosan tudnak!
Hirtelen beugrott mit is tervez barátnőm.
- És úgy gondolod kitudnánk szedni belőlük?
- Hááát az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy Embry egészen rám szállt, szóval ha esetleg én beszélnék vele…
- Akkor kitudnád húzni belőle. – fejeztem be mondatát.
- Pontosan. – vigyorgott rám izgatottan.
- Nos akkor mire várunk még? Induljunk! – gyorsan felkaptam a kocsikulcsot az asztalról. – Várj meg elszaladok a kocsiért! – parancsoltam Kathere.
Hamar átvágtam az erdőn és fél perc múlva már a Cullen ház garázsában voltam. Apa kocsijával mentünk. Az volt a kedvenc. Remélem hamarosan már nekem is lesz saját autóm.
Bepattantam a kocsiba és a házunk felé hajtottam. Kathleen már a kapuban várt. Ő is beszállt és én rányomtam a gázpedálra. 130 km/h-val száguldottunk, utáltam lassan vezetni ebben apára ütöttem. Kat sem volt megijedve, már hozzá volt szokva az őrült vezetésemhez. Negyed óra múlva már La Pushban is voltunk. Szerencsére a farkasok és vámpírok közötti szerződést már felbontották, így nyugodtan mehettem én is La Pushba és Jake is bármikor meglátogathatott minket. Leparkoltam Jacobék háza előtt. Alighogy kiszálltunk már nyílt is az ajtó és Jacob szaladt ki. Utána jött két barátja Paul és Embry. Remek Embry is itt van – gondoltam. Rápillantottam Kathlenre és láttam, hogy ő is valami ilyesmire gondolhat. Jake szorosan átölelt, én pedig nyomtam két puszit az arcára. Milyen aranyos… Próbáltam elrejteni, hogy mennyire oda vagyok érte, remélem sikerrel.
- Sziasztok – mondták mindhárman egyszerre.
- Hello! – mondta kurtán Kathlen. Mintha szégyenlős lenne. Talán neki is tetszik Embry? Erről még ki kell faggatnom!
- Sziasztok – köszöntem én is oda nekik.
Jake Kathleent is megölelte, bár talán egy kicsit erősebben a kelleténél.
- Au, vigyázz kutyus a végén összenyomsz. – nyöszörögte Kathe.
- Uuups, bocsi. – vigyorgott Jacob. – Lenne kedvetek lemenni a partra? A fiúkkal pont oda tartottunk, csak gondoltuk megvárunk titeket.
- Ühüm - bólogattam. Erre Jake megfogta a kezem és elindultunk. Többször fogta már meg a kezemet és ez eddig nem is volt furcsa, de most akárhányszor hozzám ért a szívem hevesebben kezdett verni. Szerencsére nem tudtam elpirulni, mert biztos voltam benne, hogy azonnal ezt tettem volna.
- Héj Embry! – szólt oda Kathlen Embrynek. – Lenne kedved nekem segíteni pár… - elgondolkozott mit is mondjon – kavicsot gyűjteni? – uhhh, pocsékul hazudott, vagy talán zavarban volt?
- Őőő persze, szívesen. – válaszolt zavartan Embry. Bizonyára meglepte barátnőm kérése. Kicsit sajnáltam Embryt, hogy talán így kihasználjuk, de később valahogy kiengesztelem. Ők el is indultak a part másik irányába.
- Nos a barátnődnek bejön Embry? – kérdezte a mögöttem jövő Paul.
- Nem is tudom… talán. – köntörfalaztam.
Pár métert sétáltunk majd egy uszadékfánál leültünk. Paul és Jacob hülyéskedtek én pedig csak nevettem rajtuk s közben reménykedtem, hogy Kathlennek sikerült valamit kihúznia Embryből. Sokáig lehettünk lent a parton, hisz már besötétedett mire elindultunk visszafelé. Kathe és Embry nem sokkal később értek vissza a házhoz mint mi. Amint megláttam az ablakból őket, kirohantam eléjük majd a lépcsőnél megtorpantam, amint észrevettem, hogy fogják egymás kezét. Ezen meglepődtem… Talán ennek a beszélgetésnek köszönhetően Kathleen és Embry egymásra találtak? Ez a gondolat több szempontból is tetszett, az egyik az volt, hogy Embry egy nagyon rendes srác volt és nagyon összeillettek Kathtel, a másik pedig, hogy így már nem is éreztem akkora bűntudatot, hogy kihasználtuk Embryt. Amint észrevettek barátnőm odaszaladt hozzám fülig érő szájjal. Csak elég volt ránéznem és tudtam, hogy igazam lehet, itt valami történt! Ez tuti! Nem is mondtam neki semmit csak átöleltem és ebből ő is tudta, hogy mindent értek. Nem is időztünk sokat tovább, hisz már én is nagyon kíváncsi voltam. Amint kiértünk La Pushból Kathlen belekezdett.
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte és én figyelmesen hallgattam.

Folytatás hamarosan várható. :) Remélem tetszett.
Ha szeretnétek, hogy írjam le mit beszélt Kathleen és Embry akkor azt jelezzétek. ^^ Köszíííh.