5. fejezet

Elkészült az ötödik feji is. Örülök h úgy döntöttetek, folytassam a történetet.Remélem tetszeni fog. xoxo*adríííh.#LaPushCica

5. fejezet

„Óvatosan megfordultam és ösztönösen támadóállást vettem fel. Hangos morgás tört elő mellkasomból, ajkaim felhúzódtok fogsoromról, így kivillantva hegyes fogaimat. Szemeim az erdőt pásztázták. Izmaim megfeszültek mikor a fák sűrű rejtekében megpillantottam a veszély forrását.”

Az idegen lassan közeledett felém. Nekem fogalmam sem volt, mit kell tennem, ha rám támad, még sosem harcoltam. Már elég közel volt hozzám így láttam az arcát, vámpír volt, szemei bíborvörösben izzottak. 6 éve már, hogy nem járt a közelben nomád vámpír, de most, hogy egyedül kimerészkedtem az erdőbe, mért is ne jönne velem szembe egy? Tudtam, ha megtámad esélyem sincs ellene, így csak reménykedtem, hogy Jacob a közelben van még és megérzi az idegen illatát.
- Hmmm… Nocsak, csak nem egy fajtámbeli? – szólalt meg az ijesztő alak, majd mélyen beleszippantott a levegőbe, és hozzátette - Vagyis valami hasonló. Nagyon ínycsiklandó illatod van, tudod-e?
- Ki maga? – a hangomban csengő félelmet nem sikerült lepleznem.
- Bocsáss meg, udvariatlan voltam, hisz még be sem mutatkoztam. A nevem Kay, és téged, hogy hívnak kedvesem?
- Renesmee. - dadogtam. – Renesmee Cullen. – egészítettem ki gyorsan. Carlisle rengeteg vámpírt ismert, talán őt is, és egy kis szerencsével még nem is ősellenségek.
- Netán Carlisle Cullen egyik adoptált gyermeke vagy? – érdeklődött. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ismeri nagypapát, bár még így sem éreztem magam biztonságban.
- Nem, az unokája vagyok.
- Az unokája?
- Igen, ez egy hosszú történet, de ha gondolja, szívesen elkísérem Carlislehoz és ő biztos szívesen elmeséli.
- Nem, köszönöm, ezt a találkozást inkább kihagynám. Mondd csak hányan vagytok a klánban?
- Kilencen. – feleltem, mi egy igazán nagy klán voltunk, reméltem, hogy ettől megijed.
- Mikor legutóbb találkoztam a családoddal, még csak négyen voltak.
- És mi járatban van errefelé?
- Csak a szokásos vadászatomon vagyok, gondoltam megnézem itt miféle zsákmányra bukkanhattok. És őszinte leszek, te igazán kecsegtető vagy, ráadásul azt sem szeretném, ha Carlisle megtudná, hogy erre jártam, a legutóbbi találkozásunk nem nevezhető kellemesnek. – le sem tagadhattam a bennem lévő félelmet, és a véremre szomjazó vámpír is észrevette, mennyire félek tőle.
- Ne félj! Nem fog fájni! Hamar végzem veled, sőt még annál is hamarabb!
Pompás legalább fájdalom mentesen halok még, az ördögbe is, hogy miért vagyok csak egy gyenge kis félvér? Ha vámpír lehetnék, most megvédhetném magam, de így reménytelen. Egész testemben megremegtem, mikor Kay közeledni kezdett felém. Ebben a pillanatban nem jutott más eszembe, és nem is tudtam mást tenni, mint segítségért kiáltani. A házunk túl messze van, a szüleim kizárt, hogy meghallják. Így Jacob nevét kiáltottam torkom szakadtából. Erre támadóm hangosan felmorgott és erősen megszorította vállamat. Éreztem amint a bal vállam zsibbadni kezd, azután éles fájdalom nyílalt belé. Rettenetesen fájt, biztos voltam benne, hogy eltört. A fájdalomtól és félelemtől könnyeim záporozni kezdtek. Abban a pillanatban nem láttam esélyt arra, hogy élve haza juthatok.
- Kérem, ne bántson. – könyörögtem Kaynak, de ő mintha meg sem hallotta volna, ehelyett a nyakamhoz hajolt és mélyen beszippantotta illatomat. Hegyes fogai már közeledtek nyaki ütőeremhez, mikor gyors lépteket hallottam közeledni. Erre Kay is felkapta a fejét és a hang irányába fordult. A léptek egyre hangosabbá váltak, míg nem egy hatalmas farkas lépett ki a fák sűrűjéből.
- Jake! – szakadt fel mellkasomból egy megkönnyebbült sóhaj, száz farkas közül is bármikor felismerném őt. Dühben izzó szemei egy pillanatra rám tévedtek, majd az engem szorongató vámpírra szegeződtek. Kay egy szemvillanás alatt eltűnt előlem majd az erdő felé kezdett rohanni. Mielőtt Jacob utána iramodott volna, fejével a házunk felé intett. Gondolkodás nélkül futni kezdtem, és meg sem álltam a házunkig. Feltéptem a bejárati ajtót, majd anyáék szobájába mentem, de nem találtam ott senkit. Eszeveszetten rohantam ki a házból majd a Cullen ház felé tartottam. Sietve vágtam át a sűrű erdőn, ahol a fák és bokrok ágai fájdalmasan csapódtak sajgó vállamba. Az arcomba csapódó erős szél csípte még mindig könnyel teli szemeimet. Pár perces futás után végre megpillantottam a házból kiszűrődő fényeket.
„Apu! Segíts!” - nyöszörögtem gondolatban, tudtam, hogy innen már egész biztosan meghallja. Így is volt, alig haladtam pár métert és már előttem is állt. Habozás nélkül temettem arcomat vállaiba, és keservesen sírni kezdtem.
- Sss, Nessie. – csitítgatott apa. – Mi történt? – kérdezte.
Nem szóban mondtam el neki mi történt, inkább gondolatban. Miután lepörgettem fejemben a történteket, apa óvatosan eltolt magától.
- Jasper, Bella! – szólt a többieknek.
Ők természetesen azonnal ott termettek. Anyának elég volt rám néznie és tudta, hogy nagy baj van.
- Bella, te vidd a Cullen házba Renesmeet! Jasper te gyere velem! – a többiek mind értetlenül néztek, nem értettek semmit. – Majd útközben mindent elmondok, Nessie te mondd el a többieknek mi történt! – kért meg rá apa. Én erre aprón bólintottam és hozzátettem apunak: „Kérlek, vigyázzatok magatokra!”
- Úgy lesz! – ígérte meg.
- Gyere kicsim! – szólt anya. Majd sután elkezdtem futni a ház felé. Amint beléptem az ajtón Alice és Esme mellettem termett.
- Te jó ég Nessie! Megsérültél! Hívom Carlislet! – rohant a telefonhoz Esme.
- Renesmee! Mi történt? – kérdezte anya aggódva.
Miután kicsit megnyugodtam, leültem a kanapéra és elmondtam mi történt az erdőben. Carlisle szerencsére hamar haza ért, így gyorsan el tudta látni a karomat. A kulcscsontom tört el két helyen is. Szuper, egy vámpír, aki eltöri a karját. Helyesebben csak egy félvér. Carlislenak be is kellett gipszelnie, mert én nem gyógyulok olyan gyorsan, mint a vámpírok, de mondjuk nem is olyan lassan, mint az emberek.
- Sajnálom Nessie, nem láttam, hogy ez fog történni! – mondta bűnbánóan Alice.
- Alice! Ne is próbáld meg magadat hibáztatni, tudod jól, hogy engem nem látsz tisztán! És még ha engem is ugyanúgy látnál mint bármelyik embert vagy vámpírt, akkor sem te lennél a hibás! Elvégre nem az a dolgod, hogy éjjel nappal azt figyeld nem teszek-e valami őrültséget. – néztem kicsit figyelmeztetőn nénikémre - És ha most nem bánod kölcsön kérnék pár ruhát… - a melegítő, amit viseltem csurom víz volt, pár helyen szakadt és gipszes is.
- Hát persze! – trillázta Alice, majd megfogta ép karomat és felhúzott az emeletre. Hiába ha öltözködésről volt szó azt ő sosem hagyta ki. Nagynénim óriása gardróbjában kutattam valami olyan ruha után, amit én is felhúznék, mikor hallottam, hogy apáék megérkeztek. Fogtam és felhúztam a legelső ruhadarabot, ami a kezembe akadt és lerohantam a földszintre.
- Apu! Minden rendben? Ugye senkinek sem esett baja? – kérdeztem aggodalmasan.
- Igen, minden rendben van és szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja.
- Elkaptátok? – érdeklődött Carlisle.
- Igen… de csak az egyiket.
- Mi? Többen vannak? – pánikoltam.
- Párban voltak, a nő elmenekült. De, nem hiszem, hogy visszamerészkedne.
.- Edward! Ebben nem lehetsz elég biztos! Victoriánál sem gondoltad, hogy visszajön értem. – mutatott rá anya.
- Alice! Kérlek, figyeld, hátha mégis visszatérne. – kérte meg apa.
- Rendben.
- Köszönöm!
- Ugyan, kérlek! Nem hagyhatom, hogy Nessienek bármi baja essen. – mondta magától értetődően nagynénim.
- Hogy van a karod? – kérdezte apa.
- Most már jobban, hála Carlislenak. – mosolyogtam rá nagypapára. – Apa, meglátogathatnám Jacobot? Kérlek!
- Ez most nem épp a legjobb ötlet. Egyikük megsérült és meg kellene vizsgálni. Carlisle el tudnál ugrani La Pushba?
- Természetesen. Mennyire súlyos a sérülése?
- Várjunk csak! Azt mondtad senki nem sérült meg! – kezdtem aggodalmaskodni.
- Nyugalom Renesmee! Azt mondtam senkinek sem esett komolyabb baja. De sajnos egyikük megsérült. De nincs életveszélyben.
- Ki az? – faggattam tovább.
- Bella, ti menjetek haza Renesmeevel. Hamarosan jövök én is. – mondta anyának és egy óvatos pillantást vetett rá. Valamit eltitkolt előlem! Láttam rajta.
- Apa! Kérlek, áruld el melyikük sérült meg! – az összes falka tag nagyon közel állt a szívemhez, szörnyen érezném magamat, ha valamelyikük miattam sebesült meg.
- Nessie… - kezdett bele, hangjából tudtam, hogy valami nincs rendben, már a sírás szélén voltam mikor végre kinyögte ki is az.