Meg is írtam a második fejezetet és ebben az is segített h Szely így várja már a folytatást és h ennyire tetszett neki. :D Az is nagyon feldobott h Bettynek tetszett az első fejezet.Hisz sokat adok a véleményére.Szeintem nagyon tehtséges. :) Szval nagyon köszi Szely és Betty! Remélem hamarosan többen is lesztek és talán nektek is tetszeni fog. Továbbra is várom a véleményeket/kritikákat.Remélem nem sikerült rövidre. Ha igen akkor szóljatok és a következő hosszabb lesz.Hát akkor jó olvasgatást! ^^
2. fejezet
Érzelmek
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte, és én figyelmesen hallgattam.
- Én és Embry…
- Összejöttetek – fejeztem be mondatát.
- Ezt meg honnan tudod? – értetlenkedett.
- Kathe! Kérlek, ez elég nyilvánvaló!
- Jó mondjuk igaz. De annyira boldog vagyok! – mondta vagy inkább kiáltotta vigyorogva.
- Azt látom. – nevettem én is. – De én azt hittem, hogy te nem bírod Embryt.
Ezen egy kicsit elgondolkozott.
- Igen eddig én is azt hittem.
- Tudod Kat, rajtad nem lehet kiigazodni. – állapítottam meg mosolyogva, örültem, hogy ilyen boldognak látom.
- Igen tudom. – bólogatott.
Egy pár percig néma csendben ültünk a kocsiban. Nem mertem rákérdezni mit mondott Embry Jakkel kapcsolatban. Azt hiszem féltem a választól. Végül Kathleen törte meg a csendet.
- Ömmm, érdekel mit tudtam meg Jacobról? – kérdezte egy kicsit habozva. Ajjaj ha ezt így mondja akkor valami baj van.
Nem feleltem csak bólintottam.
- Rendben. Nos Embry elmesélt valamit a farkasokról. – gyorsan rám pillantott, hogy figyelek-e, majd folytatta. – Szóval minden farkasnak van egy bizonyos bevésődése, ami azt jelenti, hogy végülis megtalálja élete nagy szerelmét. Ez nem amolyan múló szerelem, hanem örökké tart, ha akarja az illető, ha nem egész élete során azt az egyetlen lányt fogja szeretni, aki az ő bevésődése. – újra rám nézett, hogy értem-e, miről beszél. Fogalmam sincs mit olvasott le az arcomról de, folytatta. – A La Pushi farkasok már mind megtalálták a bevésődésüket… - kissé aggódva figyelte reakciómat.
- Szóval akkor már Jake is? És mi van Embryvel? – alig, hogy kimondtam, már tudtam a választ, Kathleen Embry bevésődése.
- Igen már Jacob is. – amint ezt kimondta, úgy éreztem, mintha több száz kést szúrnának a szívembe.
- Az nem lehet! – suttogtam, majd éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomon. – Ki az? Ismerem? – kérdeztem most már ordítva Kathleentől, majd mikor nem felelt, hangosan rá morogtam. Erre Kat azonnal elhúzódott tőlem, olyan messzire amennyire csak lehetett a kocsiban. Arcán hirtelen rémület villant át, erre én észbe kaptam és azonnal bocsánatot kértem.
- Kat! Kérlek, ne haragudj! Csak elvesztettem az eszem. Ígérem, többet nem fordul ilyen elő! – arca már nem volt rémült, úgy láttam megbocsátott, majd megértően bólintott. – Szóval Kathe, tudod ki az a lány? – kérdeztem higgadtan.
- Nem, azt nem árulta el Embry.
- Ki kell derítenem ki az. – motyogtam inkább magamnak.
- Nessie! Mi van, ha te vagy az?
- Én? – kérdeztem hitetlenkedve, bár meg kell mondjam ez a felvetése igazán tetszett, de nem kellene hiú reményekbe ringatnom magam, már így is eléggé fáj a tudat, hogy talán valaki mást szeret.
- Igen, gondolkodj csak! Mesélt neked valaha is bármilyen lányról? Hát nem! Láttad már, hogy rajtad kívül bármilyen lánnyal lógott volna? Nem! Akkor ki más lenne az? – igaza volt, de ez még nem bizonyít semmit.
- Nem is tudom Kathleen, annyira lehetetlennek tűnik, hogy Jacob engem szeressen. – szontyolódtam el.
- Szerintem nem így van, te sem gondoltad volna soha, hogy egyszer én is szeressem Embryt… - próbált vígasztalni barátnőm. – Tudod mit? Most menjünk inkább be házba, és majd ott megbeszéljük, hogy mi is legyen Jacobbal. Rendben?
Csak most vettem észre, hogy már a házunk előtt parkolunk. Ma már nem volt kedvem visszavinni a kocsit a Cullen házba, majd holnap megkérem Alicet, hogy jöjjön érte.
Előre mentem, hogy felkapcsoljam Kathenek a lámpát, az ő szemeinek már sötét volt, de én, félig vámpír létemnek köszönhetően, ugyanolyan tökéletesen láttam, mint fényes nappal. A konyhában is felkapcsoltam a lámpát és kinyitottam a hűtőt, hogy egyek valamit, mert már farkas éhes voltam, vagy inkább szomjas…
- Kérsz valamit enni? – kérdeztem Kathetet is.
- Aha. Éhen halok! – majd ő is odajött a hűtőhöz, hogy válasszon valamit. – Te mit eszel? – kérdezte.
- Hát nem tudom, ezeknek az ételeknek mind förtelmes szaga van a kinézetükről ne is beszéljünk.
- Szerintem igazán ínycsiklandóak. Mondjuk egy szarvas tényleg sokkal étvágygerjesztőbb. – viccelődött, bár számomra valóban így volt. És most nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, ráadásul olyan rég voltam vadászni.
- Hahó! Föld hívja Nessiet! – integetett Kathleen tenyerével az arcom előtt.
- Őőő, mi? Bocsi, egy kicsit elgondolkoztam… - ekkor barátnőm illata ütötte meg orromat, most még erősebben mint eddig, mostanáig csak a megszokott fájdalmat éreztem a torkomban, de most valahogy még édesebbnek tűnt, olyan csalogatónak. – Ne haragudj Kat, de most el kell mennem egy kis időre. – úgy láttam megértette, miért kell elmennem, mert mikor tenyeremet az arcomra tapasztottam, hogy semmiképp se tudjak levegőt venni, hirtelen elhúzódott tőlem. Megtanultam, hogy mit kell tennem, ha ilyen helyzetbe kerülök, sajnos fordult már ilyen elő, ha rég voltam vadászni. De azt elmondhattam magamról, hogy embert, még sosem öltem, és ez a magamfajtánál nagy dolognak számított.
Nem vettem levegőt míg ki nem értem a házból. Amint kinn voltam elkezdtem futni a hegyek a felé. Szerencsémre a közelben megéreztem egy szarvascsordát, így nem kellett egészen a hegyekbe felmennem. Éjszaka a legkönnyebb vadászni, áldozataink ilyenkor már alszanak így könnyű rájuk lecsapni, esélyük sincs, nem mintha egyébként lenne és így talán még nem is fáj nekik annyira. Hamar végeztem 3 szarvassal, vérük rendkívül jól esett lángokban izzó torkomnak. Ennyivel jól is laktam és elindultam hazafelé. Már a házunk közelében jártam mikor egy ismerős illatot éreztem a levegőben keringeni.
- Nessie? – szólt a hátam mögül az illathoz párosuló hang. Azonnal felismertem és a hang irányába fordultam.
- Jake? Te meg mit keresel itt?
- Ma este én vagyok őrjáraton, és gondoltam megnézem errefelé minden rendben van-e.- majd kicsit habozva hozzá tette - Hogy jól vagytok-e.
Aggódik értem? Milyen aranyos! Na jó elég! Mért aggódna értem? Biztos csak a dolgát végzi. És különben is többes számban beszélt, talán csak ellenőrzi, hogy Kat él-e még.
- Igen itt minden rendben.
- És mit keresel itt ilyenkor? – érdeklődött.
- Jobbnak láttam egy gyors vadászatot, mielőtt még a barátnőm lenne a vacsorám. – mondtam bűnbánóan, hisz nem sok kellett, hogy…
- Ohhh, értem. Akarod, hogy haza kísérjelek? – kérdezte Jake.
- Igen. Persze. – most talán beszélhetnék vele erről a bevésődés dologról.
Pár percig, csendben mentünk emberi tempóban, arra hivatkoztam, hogy kicsit elfáradtam és most így könnyebb mennem, persze ez nem így volt, csak hát így több időnk van beszélni egymással.
- És mit szólsz Embryékhez? – törte meg a csöndet.
- Hát én nem gondoltam volna, hogy ők ketten egyszer együtt lesznek. Mondjuk ez a bevésődés dolog sok mindent változtat a helyzeten. – próbáltam így rátérni a témára.
- Te meg honnan tudsz erről? – éreztem, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek.
- Hát Embry mesélt erről Kathleennek, ő pedig elmondta nekem.
- És mást nem mondott Embry? – kérdezte továbbra is feszülten.
- Hát attól függ mire vagy kíváncsi.
- Rólam nem mondott semmit? – sürgetett.
- Csak annyit, hogy már te is megtaláltad a bevésődésedet.
- Ennyit? Mást nem? – szűrte a fogain keresztül.
- Héj nyugi Jake! Nem mondott mást! Mi a baj? – nem értettem miért lett hirtelen ilyen ideges, és mintha zavarban is lenne. De miért?
Hirtelen megállt és megfogta a karomat, majd maga felé fordított. Kezeivel erősen szorította kezeimet, és mélyen a szemembe nézett nagy barna szemeivel, tekintete olyan gyengéd volt, mint még soha.
- Nessie! Téged egyeltalán nem zavar, hogy van egy lány, aki az én bevésődésem?
Na tessék, erre most mit mondjak? Ha hazudok, azt rögtön észreveszi.
- Miért nem beszéltél még nekem eddig erről? – próbáltam kibújni a kérdése alól.
- Ness, kérlek, válaszolj, utána én is felelek minden kérdésedre.
- Ééén azt hiszem… - dadogtam – lehet. – erre engedett a szorításából de kezei még mindig az enyémet tartották fogva. Arcáról azt olvastam le, hogy ez a válasz nem elég neki. Mielőtt bármit is mondhatott volna ismét terelni kezdtem. Bár ez a kérdés volt számomra a legfontosabb - Ki az a lány?
- Hát nem tudod Nessie? – arca fájdalommal teli volt.
- Ki az Jake? Áruld el, kérlek! – könyörögtem neki.
Teltek a percek, de nem kaptam meg a választ a kérdésemre, s amíg ott álltunk arcán folyamatosan váltakoztak a különféle érzelmek, fájdalom, remény, bizakodás és megint csak fájdalom.
- Jake… - kezdtem bele ismét, de nem tudtam végig mondani, mert hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Csak remélni tudtam, hogy Jacob kitűnő farkas hallásával nem hallja meg szívem gyors verdesését.
Újabb hosszú perceken keresztül álltunk csak síri csendben, egymás karjaiban. Ez csak még jobban összezavart engem, bár egy örökkévalóságon át így tudtam volna maradni. Most már egészen bizonyossá vált, hogy bele szerettem. De vajon ő hogy érez? Ő is viszont szeret, és én vagyok bevésődésének tárgya? Vagy csak egy barát vagyok számára? De akkor miért van itt és tart fogva karjaiban? Tele voltam kérdésekkel és nem kaphattam meg rájuk a választ, de talán jobb is így, hisz ha nem én vagyok az ő igaz szerelme, akkor a szívem több száz darabra törik össze. Nem! Akkor is meg kell kapnom a válaszaimat, ha azokkal fájdalmat okoz nekem! Nem élhetek többé reménybe burkolózva, hogy ő engem szeret, hisz lehet, hogy nem így van.
Nem törtem sokáig ezen a fejem, csak élveztem a pillanatot, míg a fülembe nem súgta:
- Mennem kell. De kérlek, gondolkozz el egy kicsit! – majd lassan eltolt magától.
- Mégis min? – kérdeztem, de már nem volt ott, hallottam amint mancsai lassan távolodnak.
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.
Remélem tetszett!
Ja igen és Nessie!Hamarosan megtudod te vagy-e az a lány. :)
Kommenteket várom és igyekszem a 3. fejezettel. ^-^
2. fejezet
Érzelmek
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte, és én figyelmesen hallgattam.
- Én és Embry…
- Összejöttetek – fejeztem be mondatát.
- Ezt meg honnan tudod? – értetlenkedett.
- Kathe! Kérlek, ez elég nyilvánvaló!
- Jó mondjuk igaz. De annyira boldog vagyok! – mondta vagy inkább kiáltotta vigyorogva.
- Azt látom. – nevettem én is. – De én azt hittem, hogy te nem bírod Embryt.
Ezen egy kicsit elgondolkozott.
- Igen eddig én is azt hittem.
- Tudod Kat, rajtad nem lehet kiigazodni. – állapítottam meg mosolyogva, örültem, hogy ilyen boldognak látom.
- Igen tudom. – bólogatott.
Egy pár percig néma csendben ültünk a kocsiban. Nem mertem rákérdezni mit mondott Embry Jakkel kapcsolatban. Azt hiszem féltem a választól. Végül Kathleen törte meg a csendet.
- Ömmm, érdekel mit tudtam meg Jacobról? – kérdezte egy kicsit habozva. Ajjaj ha ezt így mondja akkor valami baj van.
Nem feleltem csak bólintottam.
- Rendben. Nos Embry elmesélt valamit a farkasokról. – gyorsan rám pillantott, hogy figyelek-e, majd folytatta. – Szóval minden farkasnak van egy bizonyos bevésődése, ami azt jelenti, hogy végülis megtalálja élete nagy szerelmét. Ez nem amolyan múló szerelem, hanem örökké tart, ha akarja az illető, ha nem egész élete során azt az egyetlen lányt fogja szeretni, aki az ő bevésődése. – újra rám nézett, hogy értem-e, miről beszél. Fogalmam sincs mit olvasott le az arcomról de, folytatta. – A La Pushi farkasok már mind megtalálták a bevésődésüket… - kissé aggódva figyelte reakciómat.
- Szóval akkor már Jake is? És mi van Embryvel? – alig, hogy kimondtam, már tudtam a választ, Kathleen Embry bevésődése.
- Igen már Jacob is. – amint ezt kimondta, úgy éreztem, mintha több száz kést szúrnának a szívembe.
- Az nem lehet! – suttogtam, majd éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomon. – Ki az? Ismerem? – kérdeztem most már ordítva Kathleentől, majd mikor nem felelt, hangosan rá morogtam. Erre Kat azonnal elhúzódott tőlem, olyan messzire amennyire csak lehetett a kocsiban. Arcán hirtelen rémület villant át, erre én észbe kaptam és azonnal bocsánatot kértem.
- Kat! Kérlek, ne haragudj! Csak elvesztettem az eszem. Ígérem, többet nem fordul ilyen elő! – arca már nem volt rémült, úgy láttam megbocsátott, majd megértően bólintott. – Szóval Kathe, tudod ki az a lány? – kérdeztem higgadtan.
- Nem, azt nem árulta el Embry.
- Ki kell derítenem ki az. – motyogtam inkább magamnak.
- Nessie! Mi van, ha te vagy az?
- Én? – kérdeztem hitetlenkedve, bár meg kell mondjam ez a felvetése igazán tetszett, de nem kellene hiú reményekbe ringatnom magam, már így is eléggé fáj a tudat, hogy talán valaki mást szeret.
- Igen, gondolkodj csak! Mesélt neked valaha is bármilyen lányról? Hát nem! Láttad már, hogy rajtad kívül bármilyen lánnyal lógott volna? Nem! Akkor ki más lenne az? – igaza volt, de ez még nem bizonyít semmit.
- Nem is tudom Kathleen, annyira lehetetlennek tűnik, hogy Jacob engem szeressen. – szontyolódtam el.
- Szerintem nem így van, te sem gondoltad volna soha, hogy egyszer én is szeressem Embryt… - próbált vígasztalni barátnőm. – Tudod mit? Most menjünk inkább be házba, és majd ott megbeszéljük, hogy mi is legyen Jacobbal. Rendben?
Csak most vettem észre, hogy már a házunk előtt parkolunk. Ma már nem volt kedvem visszavinni a kocsit a Cullen házba, majd holnap megkérem Alicet, hogy jöjjön érte.
Előre mentem, hogy felkapcsoljam Kathenek a lámpát, az ő szemeinek már sötét volt, de én, félig vámpír létemnek köszönhetően, ugyanolyan tökéletesen láttam, mint fényes nappal. A konyhában is felkapcsoltam a lámpát és kinyitottam a hűtőt, hogy egyek valamit, mert már farkas éhes voltam, vagy inkább szomjas…
- Kérsz valamit enni? – kérdeztem Kathetet is.
- Aha. Éhen halok! – majd ő is odajött a hűtőhöz, hogy válasszon valamit. – Te mit eszel? – kérdezte.
- Hát nem tudom, ezeknek az ételeknek mind förtelmes szaga van a kinézetükről ne is beszéljünk.
- Szerintem igazán ínycsiklandóak. Mondjuk egy szarvas tényleg sokkal étvágygerjesztőbb. – viccelődött, bár számomra valóban így volt. És most nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, ráadásul olyan rég voltam vadászni.
- Hahó! Föld hívja Nessiet! – integetett Kathleen tenyerével az arcom előtt.
- Őőő, mi? Bocsi, egy kicsit elgondolkoztam… - ekkor barátnőm illata ütötte meg orromat, most még erősebben mint eddig, mostanáig csak a megszokott fájdalmat éreztem a torkomban, de most valahogy még édesebbnek tűnt, olyan csalogatónak. – Ne haragudj Kat, de most el kell mennem egy kis időre. – úgy láttam megértette, miért kell elmennem, mert mikor tenyeremet az arcomra tapasztottam, hogy semmiképp se tudjak levegőt venni, hirtelen elhúzódott tőlem. Megtanultam, hogy mit kell tennem, ha ilyen helyzetbe kerülök, sajnos fordult már ilyen elő, ha rég voltam vadászni. De azt elmondhattam magamról, hogy embert, még sosem öltem, és ez a magamfajtánál nagy dolognak számított.
Nem vettem levegőt míg ki nem értem a házból. Amint kinn voltam elkezdtem futni a hegyek a felé. Szerencsémre a közelben megéreztem egy szarvascsordát, így nem kellett egészen a hegyekbe felmennem. Éjszaka a legkönnyebb vadászni, áldozataink ilyenkor már alszanak így könnyű rájuk lecsapni, esélyük sincs, nem mintha egyébként lenne és így talán még nem is fáj nekik annyira. Hamar végeztem 3 szarvassal, vérük rendkívül jól esett lángokban izzó torkomnak. Ennyivel jól is laktam és elindultam hazafelé. Már a házunk közelében jártam mikor egy ismerős illatot éreztem a levegőben keringeni.
- Nessie? – szólt a hátam mögül az illathoz párosuló hang. Azonnal felismertem és a hang irányába fordultam.
- Jake? Te meg mit keresel itt?
- Ma este én vagyok őrjáraton, és gondoltam megnézem errefelé minden rendben van-e.- majd kicsit habozva hozzá tette - Hogy jól vagytok-e.
Aggódik értem? Milyen aranyos! Na jó elég! Mért aggódna értem? Biztos csak a dolgát végzi. És különben is többes számban beszélt, talán csak ellenőrzi, hogy Kat él-e még.
- Igen itt minden rendben.
- És mit keresel itt ilyenkor? – érdeklődött.
- Jobbnak láttam egy gyors vadászatot, mielőtt még a barátnőm lenne a vacsorám. – mondtam bűnbánóan, hisz nem sok kellett, hogy…
- Ohhh, értem. Akarod, hogy haza kísérjelek? – kérdezte Jake.
- Igen. Persze. – most talán beszélhetnék vele erről a bevésődés dologról.
Pár percig, csendben mentünk emberi tempóban, arra hivatkoztam, hogy kicsit elfáradtam és most így könnyebb mennem, persze ez nem így volt, csak hát így több időnk van beszélni egymással.
- És mit szólsz Embryékhez? – törte meg a csöndet.
- Hát én nem gondoltam volna, hogy ők ketten egyszer együtt lesznek. Mondjuk ez a bevésődés dolog sok mindent változtat a helyzeten. – próbáltam így rátérni a témára.
- Te meg honnan tudsz erről? – éreztem, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek.
- Hát Embry mesélt erről Kathleennek, ő pedig elmondta nekem.
- És mást nem mondott Embry? – kérdezte továbbra is feszülten.
- Hát attól függ mire vagy kíváncsi.
- Rólam nem mondott semmit? – sürgetett.
- Csak annyit, hogy már te is megtaláltad a bevésődésedet.
- Ennyit? Mást nem? – szűrte a fogain keresztül.
- Héj nyugi Jake! Nem mondott mást! Mi a baj? – nem értettem miért lett hirtelen ilyen ideges, és mintha zavarban is lenne. De miért?
Hirtelen megállt és megfogta a karomat, majd maga felé fordított. Kezeivel erősen szorította kezeimet, és mélyen a szemembe nézett nagy barna szemeivel, tekintete olyan gyengéd volt, mint még soha.
- Nessie! Téged egyeltalán nem zavar, hogy van egy lány, aki az én bevésődésem?
Na tessék, erre most mit mondjak? Ha hazudok, azt rögtön észreveszi.
- Miért nem beszéltél még nekem eddig erről? – próbáltam kibújni a kérdése alól.
- Ness, kérlek, válaszolj, utána én is felelek minden kérdésedre.
- Ééén azt hiszem… - dadogtam – lehet. – erre engedett a szorításából de kezei még mindig az enyémet tartották fogva. Arcáról azt olvastam le, hogy ez a válasz nem elég neki. Mielőtt bármit is mondhatott volna ismét terelni kezdtem. Bár ez a kérdés volt számomra a legfontosabb - Ki az a lány?
- Hát nem tudod Nessie? – arca fájdalommal teli volt.
- Ki az Jake? Áruld el, kérlek! – könyörögtem neki.
Teltek a percek, de nem kaptam meg a választ a kérdésemre, s amíg ott álltunk arcán folyamatosan váltakoztak a különféle érzelmek, fájdalom, remény, bizakodás és megint csak fájdalom.
- Jake… - kezdtem bele ismét, de nem tudtam végig mondani, mert hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Csak remélni tudtam, hogy Jacob kitűnő farkas hallásával nem hallja meg szívem gyors verdesését.
Újabb hosszú perceken keresztül álltunk csak síri csendben, egymás karjaiban. Ez csak még jobban összezavart engem, bár egy örökkévalóságon át így tudtam volna maradni. Most már egészen bizonyossá vált, hogy bele szerettem. De vajon ő hogy érez? Ő is viszont szeret, és én vagyok bevésődésének tárgya? Vagy csak egy barát vagyok számára? De akkor miért van itt és tart fogva karjaiban? Tele voltam kérdésekkel és nem kaphattam meg rájuk a választ, de talán jobb is így, hisz ha nem én vagyok az ő igaz szerelme, akkor a szívem több száz darabra törik össze. Nem! Akkor is meg kell kapnom a válaszaimat, ha azokkal fájdalmat okoz nekem! Nem élhetek többé reménybe burkolózva, hogy ő engem szeret, hisz lehet, hogy nem így van.
Nem törtem sokáig ezen a fejem, csak élveztem a pillanatot, míg a fülembe nem súgta:
- Mennem kell. De kérlek, gondolkozz el egy kicsit! – majd lassan eltolt magától.
- Mégis min? – kérdeztem, de már nem volt ott, hallottam amint mancsai lassan távolodnak.
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.
Remélem tetszett!
Ja igen és Nessie!Hamarosan megtudod te vagy-e az a lány. :)
Kommenteket várom és igyekszem a 3. fejezettel. ^-^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése