Sok vűrakozás után, végre elkészült az újabb fejezet. Nem is nagyon húznám az időt. Remélem tetszik és bocsánat a sok késésért!Köszönöm h ilyen türelmesek voltatok!Jó olvasgatást. U.i: Köszönet a kreatív blogger díjért mégegyszer!Reélem ezzel a fejivel sem okozok csalódást! :) xoxo.adríííh.alias.LaPushCica
7. fejezet

Túl makacs voltam ahhoz, hogy ne vágjam be a durcát. Nem is maradtam sokáig barátnőmnél, hívtam anyát, hogy jöjjön értem.
- Renesmee, most Seattleben vagyunk, de elküldünk valakit érted. Ne menj egyedül haza, kérlek! – anya persze most is aggodalmaskodott, pedig a kezem tényleg nem fájt, és mennyi lehetett az esélye annak, hogy összefutnék a nomád vámpírral. Na jó azt beismerem, hogy az én szerencsémmel több ennek a valószínűsége, mint bármely más embernek, de azért mégis…
- Rendben, hagyd csak majd szólok Jacobnak – persze, ha tud rám szánni egy kis időt. Mostanában rengeteg dolga volt, és egy kicsit elhanyagolva éreztem magam, ez önző dolog volt tőlem, mert, tisztában voltam vele, hogy ez a farkasos dolog sok idejét elveszi.
Szerencsére el tudott jönni értem, és ez örömmel töltött el, mert így együtt tölthetünk egy kis időt.
Már mérföldekről hallani lehetett Jake, kocsijának hangos zúgását. Már többször elterveztem, hogy veszek neki egy új kocsit, de ő mindig lebeszélt róla, mondván, hogy neki tökéletesen megfelel ez az ócska tragacs, és hogy, nagyon büszke rá, mert ő maga szerelte össze. Persze az igazi indok nem ez volt, Jacob nem szerette volna, ha akár egy fityinget is költenék rá.
Elhatároztam, hogy nem leszek túl bőszavú, még mindig mérges voltam rá, hogy titkolózik előttem, viszont amint megpillantottam, minden dühöm elszállt. Képtelenség volt rá haragudni, főleg mikor rám villantotta ragyogó fehér fogsorát.
- Szia! – üdvözölt még mindig mosolyogva, majd egy csókot nyomott ajkamra.
- Szia! – mondtam én is, miközben elmerültem nagy barna szemeiben.
- Hogy érezted magad?
- Jól. – hazudtam.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Pedig tényleg… csak egy kicsit fáradt vagyok. Azt hiszem, most már rám férne egy kiadós alvás. – hazudtam újra, mondjuk az igaz, hogy tényleg fáradt voltam, de nem emiatt volt csapott a hangulatom Kathleennél.
- Értem. Akkor egyenesen haza viszlek rendben?
- Igen az jó lesz, köszi.
Az álmosság hirtelen teljes erejével zúdult rám. Hátradőltem a kényelmes ülésben, és lecsuktam szemeimet.
- Alszol? – kérdezte Jake halkan.
- Nem. – suttogtam.
- Nézd Nessie, tudom, hogy hülyén viselkedtem délelőtt, és hidd el, sajnálom. – hangja kérlelő volt, túlságosan könnyű volt elfogadnom a bocsánatkérését, ha így kér.
- Ugyan, semmi… talán nekem is jobban kellene bíznom benned.
- Lehet. – mondta mosolyogva. – Mindkettőnknek elég új ez az együtt járás dolog. Még bele kell rázódnunk.
- Igen. Egyet értek. – helyeseltem, majd lágyan megpusziltam és vállára hajtottam fejem.
- Szeretlek! – súgta a fülembe. – El sem tudod képzelni mennyire.
- Én is szeretlek, Jake! Nagyon! – leheltem.
Pár percig csendben ültünk, figyeltem az utat és közben magamba szívtam Jake édes illatát. El sem tudtam képzelni, hogy a többi a vámpír, miért húzta az orrát, ha Jacob a közelben volt. Számomra ez volt a legédesebb illat a világon. Nagy sóhaj szakadt fel a torkomból, mikor a kocsi motorja leállt.
- Akkor most gondolom elmész… - mondtam csendesen.
- Hát, nem hiszem, hogy Edward jó szemmel nézné, ha most behívnál. Jobb nem túl feszíteni a húrt… a végén még elpattan.
- Talán igazad van, de nem kell megtudnia. Még nincsenek itthon és különben is, jobb, ha nem maradok egyedül, mikor holmi vérszomjas vámpírok rohangálnak szabadon.
- Igen, mondjuk ez tényleg elég nyomós ok. – mondta majd kipattant a kocsiból, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Ugh. Mióta vagy te ilyen udvarias?
- Kérlek, Nessie! Lerombolod az önbizalmam.
- Szerintem nem fog megártani… - mondtam vigyorogva.
- Ohhh. Igazán? – szemöldökét ráncolta. Majd hirtelen mögöttem termett és felkapott.
- Ne Jake! Tegyél le! – ficánkoltam karjaiban.
- Sajnálom, de nem tehetem. Megmutatom, hogy én igenis úriember vagyok.
- Jó oké. Tényleg az vagy, de most már letehetsz.
- Igenis, hölgyem. – engedelmeskedett és hirtelen karjai kicsúsztak derekam alól. Azt hittem, hogy egyenesen a földre fogok esni, de nagy meglepetésemre az ágyamba huppantam.
- Köszönöm. – feleltem egy ásítás kíséretében. – Szükségem lesz pár percre, hogy lezuhanyozzak, de ne menj sehová! – parancsoltam rá. Mire arcán egy mosoly futott végig, lazán bólintott, tudtam azért nem szólalt meg, mert azon nyomban elnevette volna magát. Szája sarkában most is egy visszafojtott mosoly bujkált. Nem tudtam mire gondolhatott, de talán jobb is, hogy nem tudtam.
Nagy nehezemre esett felkelni a puha ágyamból, de a tudat vígasztalt, hogy pár perc múlva újra visszabújhatok. Lassan odabotorkáltam a gardróbom elé, és kinyitottam az ajtait. Nem igen válogattam. Fogtam a kedvenc hálóingemet és kikaptam. Pár ruhadarab is kicsúszott vele együtt, de most nem foglalkoztam vele, fogtam, és egyszerűen csak visszadobtam őket. Tudtam, ha most Alice látna (és ki tudja, talán látja is…) most valószínűleg teljesen kiakadna.
A rám zúduló vízcseppeket hajam azonnal felszívta, kedvenc samponom illata átjárta egész testemet, így a fáradtság újult erővel csapott le rám. Gyors és alapos mozdulatokkal fogat mostam, majd rohantam is a már régóta rám váró ágyamba.
Jacob épp benne feküdt, így bebújtam a takaróm alá és mellkasára hajtottam fejemet. Hallottam amint mélyen beleszippant a hajamba és egy puszit nyom sűrűn göndörödő hajfürtjeimre. Szempillám lecsukódtak, s Jacob meleg ölelésében lassan elnyomott az álom.
Másnap reggel a még csukott szemeimen keresztül tapogattam Jake után, de csak a párnámat találtam ott. Nagy nehezen felültem az ágyamban és ekkor vettem észre, hogy Jacob még mindig itt van, csak nem az ágyban, hanem a földön fekszik. Halkan lehuppantam mellé a földre és megérintettem az arcát, ami erre megrándult.
- Jake. - szólongattam. – Kelj fel!
- Hmm… - mormogta, majd hunyorogva kinyitotta szemeit. Nem úgy tűnt, mint aki magánál lenne. – Nessie… - dünnyögte, aztán széles vállaival odahúzott magához és aludt tovább. Hiába próbáltam kibújni öleléséből, esélyem se volt… így inkább hagytam, és szorosabban hozzábújtam, s figyeltem békés arcát, miközben alszik. A házból nem hallottam Jacob szuszogásán kívül más zajt. Rápillantottam az órára, a mutató pont 7 órát mutatott. Fogalmam sincs mennyi ideig feküdhettem így Jacob mellett, a hosszas csendet hangos csipogás törte meg. A francba a mobilom… A zajra Jake is azonnal felugrott én pedig rohantam és felcsúsztattam a telefont.
- Igen?
- Szia Nessie! – szólt bele a telefonba Alice. – Bocsáss meg, ha felkeltettelek, de tudod a kutyád miatt nem látlak… Mindegy is,azért kerestelek, hogy át kéne jönnöd a Cullen házba… van egy kis meglepetésünk. – Miután ezt meghallottam szó nélkül letettem a telefont és megragadtam Jake kezét.
- Hová megyünk? – kérdezte.
- A Cullen házba.
- Óóó… csak nem… - motyogta magának, de nem figyeltem. Most végre kiderül mi
miatt is titkolózott mindenki. Eszeveszetten rohantam a fák között, csak a pataknál lassítottam le, mert eszembe jutott, hogy Jake itt nem tud átugrani ember alakban.
- Ugorj fel a hátamra! – parancsoltam rá.
- Mi? Na ne viccelj!
- Gyerünk!
- Ugye tudod, hogy emiatt Emmett egy életen át fog cikizni. – morogta, majd belém kapaszkodott.
Egy szökkenéssel átugrottam a folyón, s miután Jacob leszállt a hátamról, 5 óriási lépéssel felfutottam a tornácra, majd az ajtó előtt hirtelen megtorpantam. Idegen illat csapott meg, erre ösztönösen védekező állásba álltam.
- Héj Nessie, nyugi, nincs veszély, menj csak be. – mosolygott bátorítóan.
Lassan nyúltam a kilincs felé, egy halk nyikorgással kinyílt az ajtó… a családom egy félkört alakítva álltak a nappaliban, mindegyikőjük arcán barátságos mosoly. Kedvesen üdvözöltek.
- Szia Nessie! – ölelt át Esmee.
- Kicsim. – tárta szét karjait anya.
- Mi ez az illat… vagy inkább kié? – szemeim a szobát páztázták.
- Nos igen… szeretnénk valakit bemutatni neked. – mondta apa. A szavakat nagyon lassan ejtette ki. Rövid várakozás után ismét megszólalt. – Jenny. Lejöhetsz.
Az emeletről ajtó nyitódása hallatszott, majd halk léptek hallatszottak, amint azok a lépcsőn lefelé közelednek, s a következő pillanatban egy lány jelent meg a lépcső alján és egy villanással előttem termett, majd szorosan átölelt.
Meg sem tudtam vagy inkább meg sem mertem moccanni, teljesen lefagytam… ki ez a lány? És mit keres itt? Miért ölelget? Ijedtemben eltoltam magamtól ő pedig szomorúan nézett rám nagy kérlelő szemeivel… A családtagjaimra pillantottam, szemeikben az én döbbent arcom tükröződött. Alig bírtam megszólalni. Csak ezt a pár szót sikerült végül kinyögnöm:
- Ki…ki vagy? – meredtem az előttem álló idegenre.

Lécci kommentelj!Köszi.:)

Hosszas késés után itt a 6. fejezet. Remélem nem haragszotok rám nagyon és h tetszeni fog ez a fejezet. Köszönöm a 100 látogatót és a sok dícsérő kommentet is. :) Nagyon jól estek. Valamint örömmel látom, hogy egyre több a Rendszeres olvasó. Ezért is nagy KÖSZI jár nektek. Remélem mindannyiótoknak jól teltek az ünnepek. Nekem nagyon jól telt a Karácsony, a Szilveszter és az Új Év is. :P Viszont hétfőtől sajna megint suli. Hurrá...Gondolom ti is "nagyon" várjátok. :D Nem tartalak fel tovább titeket... Jó olvasást! xoxo*adríííh.#LaPushCica

6. fejezet

- Most azonnal lemegyek La Pushba! – jelentettem ki a többieknek.
- Nessie, majd én elviszem Carlislet és megvizsgálja Jacobot. – próbált visszatartani apa.
- Nem! Én is jövök, ha Jake megsérült vele kell lennem. – erősködtem tovább. Nem is értem, hogy gondolhatták, hogy majd itt ülök ölbe tett kézzel. Azt már nem! Ha törik, ha szakad én is elmegyek La Pushba!
- Hogy lehetsz ilyen makacs? – tette fel a kérdést apa, inkább magának, mint nekem.
- Szóval akkor indulhatunk? – kérdeztem duzzogva, bár tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem.
Míg Carlisle felment az emeletre az orvostáskájáért, addig apa kiállt a kocsival a garázsból. Mint mindig, most is esett az eső, vagy inkább zuhogott. Az eső cseppek számomra hangosan cseppentek az autóra. Szerencsére apa nem az a lassan vezető típus volt – anyával szemben – 120 km/h sebességgel száguldottunk végig Forkson. Odakinn még sötét volt, csak pár perccel múlott hajnali egy. Amint a kocsi megállt én kipattantam. Az ajtóban már Billy várt minket.
- Szia Nessie! Hát te is eljöttél? – üdvözölt kedvesen.
- Hello Billy! Igen… Jake?
- A szobájában van… - kezdte, de még mielőtt megpróbált volna visszatartani ott hagytam.
Halkan nyitottam ki a szobaajtót hátha alszik, de szemei nyitva voltak mikor beléptem.
- Jake! Jól vagy? Hogy érzed magad? Segítsek valamit? – rohantam le rögtön a kérdéseimmel, mikor megláttam bekötött karját, éreztem a karjából szivárgó friss vér illatát, de elég erős voltam, ráadásul nem is voltam szomjas.
- Nessie! Nem kellett volna ide jönnöd! Holnapra már kutya bajom se lesz. – próbált nyugtatgatni.
- Itt leszek veled, míg teljesen rendbe nem jössz, és erről nem nyitok vitát.
- Renesmee! – szólt apa a hátam mögül. – Most hagyd, hogy Carlisle megvizsgálja.
Nagyapa hamar végzett, s szerencsére tényleg nem esett komolyabb baja, de azért vele maradtam éjszaka. Másnap úgysem kellett iskolába mennem, a törött karom miatt.
Reggel felhívtam Kathleent, aki persze már mindent tudott, Embry előttem hívta őt. Megbeszéltük, hogy délután átugrom hozzájuk a lecke miatt… Egy biztos minden mással foglalkozni fogunk, csak a leckével nem. Mint mindig most is értem aggódott, pedig tényleg nem kellett volna. Igaz, hogy az a vámpír még mindig szabadon kószál, de Alice eddig még nem látta, hogy visszajönne.
- Hogy vagy? – kérdeztem Jacobtól, miután felébredt.
- Én jól és te? – szemeiben aggodalom csillant fel, s végig simított a bal karomon, amit fehér gipsz borított.
- Miattam ne aggódj! – hajtottam fejemet a mellkasára.
- Már hogyne aggódnék érted? Te vagy az életem! – súgta a fülembe. Szavai hatására szívem olyan gyorsan dobogott, mint egy kismadár szárnyának verdesése. A tudat, hogy Jacob őszintén és tiszta szívből szeret engem, végtelen boldogsággal töltött el. Tudtam, ha elveszíteném abba ”belehalnék”.
- Szeretlek! – súgtam vissza neki, majd lágyan megcsókoltam.
- Ideje lenne reggeliznünk – szólalt meg Jacob pár perces csend után. – farkas éhes vagyok! – viccelődött.
- Hmmm… Köszönöm, de én most kihagynám a reggelit, nem vagyok éhes, de tényleg!
- Szeretnél inkább vadászni? – kérdezte.
- Nem, szomjas sem vagyok! – erre ő ujjaival körberajzolta a szemem alatt kéklő halvány karikákat, ami megerősítette, hogy most tényleg nem vagyok szomjas.
- Rendben. – egyezett bele nehezen. – Hiába próbálnálak rávenni, hogy mégis csak egyél valamit, te ahhoz túl makacs vagy, hogy sikerüljön.
- Pontosan! – helyeseltem vigyorogva, majd ujjammal megérintettem orra hegyét. – Látom már túl jól ismersz.
- Jobban, mint azt hinnéd! – vágta rá önelégülten.
- Azért el ne bízd magad!
- Majd igyekszem. – felelte könnyedén és egy puszit nyomott az arcomra.
Miután Jake megreggelizett elmentünk hozzánk. Én nagy nehezen letusoltam – a gipszem igazán nem könnyítette meg a dolgomat – majd hosszas keresgélés után, végre találtam egy normális ruhadarabot.
- Nagyon csinos vagy! – bókolt Jake, én erre égnek emeltem a szemem. Egy sima farmer póló összeállítást viseltem – igazán csinos mondhatom!
- És mi a terved mára? – érdeklődött.
- Hát délután átugrom Kathleenhez a háziért – igyekeztem nem túl nagy hangsúlyt fektetni a házi szóra. – Mást nem terveztem. Na és te?
- Igazából hamarosan el kell mennem, van egy kis dolgom. – felelte. Nagyon gyanús volt nekem, mintha valamit titkolna, pedig azt hittem nincsenek előttem titkai.
- És nem árulod el mi az? – faggattam.
- Nem! – vágta rá azonnal. De miután látta rajtam, hogy észrevettem köntörfalazását hozzátette. – Tudod, csak amolyan farkas dolog.
- Aha, értem. – na persze, farkas dolog… hazudik! Ki kell derítenem, hogy miért titkolózik. Más esetben megkérdezhettem volna Alicet, hogy mit lát, de mivel a vérfarkasok jövőjét nem látta, ezért erről a tervről le kellett mondanom. Viszont apa tud olvasni a gondolataiban, majd megkérem, hogy segítsen nekem.
Jake – ahogy mondta – hamar elment, túl hamar… Nem is vártam tovább, bementem a nappaliba, ahol anyáék a tvben néztek valamilyen vígjátékot.
- Apa, ráérnél egy kicsit? Szeretnék valamit kérdezni. – kezdtem bele.
- Persze, mondd csak!
- Ma délelőtt beszéltem Jacobbal, és úgy éreztem, eltitkol valamit előlem, arra gondoltam, te talán tudod mi az. De az is lehet, hogy csak képzelődtem. – magyaráztam, mire apa egy gyors és óvatos pillantást vetett anyára.
- Nem, fogalmam sincs mi lehet az, szerintem csak képzelted, de majd figyelek. – vigyorával próbálta leplezni aggódó arckifejezését – talán félt, hogy megsejtettem valamit.
- Igen, biztos… azért köszi. – hagytam ennyiben, bár tudtam, hogy ő is hazudott. Anyánál nem is próbálkoztam, ő is a „cinkostársuk”. Vajon mi az, amit nem árulhatnak el nekem? Lehet, hogy Kay visszatért és rám vadászik? Nem, azt elmondanák, elvégre ők sem akarják, hogy puszta véletlenségből összefussak vele. De, akkor mi az? Azért nem árulják el, mert nem akarnak felzaklatni vele? Vagy tényleg csak képzelem az egészet? Lehet…
Próbáltam nem ezen gondolkodni egész nap, de hiába. Azt reméltem majd Kathleen eltereli a figyelmemet, de e helyett csak még jobban agyalni kezdtem, miután észrevettem, hogy ő is titkol valamit. Ebben a pillanatban, azt kívántam, bár olvasni tudnék mások gondolataiban – úgy, mint apa – és nem megmutatni a gondolataimat.
- Áruld el! Tudom, hogy valamit rejtegetsz előlem! – erősködtem.
- Nessie! Hányszor mondjam még el, hogy fogalmam sincs mit kéne elmondanom! – tette az ártatlant.
- Mondd csak, ti mindannyian hülyének néztek?
- De most komolyan! Szerinted eltitkolnék én előtted bármit is? – nézett rám ártatlan szemekkel Kathe.
- Várjunk csak, had gondolkodjak el ezen egy kicsit… Igen! – erre ő csak kuncogott.
Sajnos nem mondhattam el magamról, hogy a türelem embere lennék, és ráadásul hamar dühbe is gurultam. A többiek ezen mindig jót mulattak. Számomra nem volt olyan mókás sosem, és most sem voltam ezzel másként.
- Legalább annyit mondj el, mivel kapcsolatos! – kérleltem.
- De ha egyszer nincs mit elmondanom! – próbált félrevezetni.
- Hát legyen… ha te nem mondasz nekem semmit, én sem mondom el mit mondott rólad a minap Embry… - tudtam, másképp nem fogom kihúzni belőle azt a nagy titkot, csak ha cselhez folyamodok.
- Ez zsarolás!
- Szóval mégis van mit elmondanod?
- Nem, én nem ezt mondtam! – dadogta.
Kathleen okos lány volt… így könnyen rájött, hogy csak megpróbáltam kicselezni. Hosszas unszolás után sem nyögte ki, miben sántikálnak… Pedig én igenis rá fogok jönni! Így vagy úgy, de megtudom mit terveznek. Nem is értem, azt gondolták, nem jövök rá, hogy valamit eltitkolnak előlem? Ha így gondolták akkor nagyot tévedtek...

Bocsi, ha rövid lett, vagy nem lett olyan jó. :(

3. fejezet

Hát kis késés után elkészült a 3. feji is. Remélem tetszeni fog. Várom a kommeneteket! ^^ A következő fejezet jövő hét közepe felé várható. :) Jó olvasgatást!

3. fejezet
Az igazság

Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre, erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány, akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.

Nem tudom mennyi ideig állhattam ott magam alatt, csak akkor kaptam fel a fejem mikor elkezdett zuhogni az eső. Majd utána eszembe jutott, hogy Kathleen is vár rám. Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy ma jó társaság lennék. Legszívesebben elfutottam volna a világ elől, de tudtam, hogy ezzel nem oldanék meg semmit.
A hajam már csuromvíz volt, máskor zavart volna, de most valahogy egyeltalán nem érdekelt.
- Na jó Nessie, szedd össze magad! – szóltam magamra. Remek most már magamban is beszélek, azt hiszem kezdek megőrülni.
Hamar haza értem, hisz mikor találkoztam Jacobbal, már láttam a ház fényeit is.
Kathleen a kanapán ült és egy filmet nézett, csak rám kellett néznie és látta, hogy valami nincs rendben, gyorsan felpattant és odafutott hozzám.
- Nessie! Mi a baj? Te sírsz? – kérdezte aggódva.
Nem válaszoltam csak a vállára hajtottam a fejemet és elkezdtem még jobban sírni. Miután végre abbahagytam a sírást, leültem a kanapéra.
- Elmondod mi történt? – kérdezte Kathe.
- Jacob… - könnyeim ismét kicsordulni készültek amint kiejtettem a nevét. – találkoztunk az erdőben. – mindössze ennyit bírtam kinyögni.
- És mi történt? Megbántott? – faggatott Kat.
- Nem.
- Akkor?
Kicsit haboztam, majd belekezdtem.
- Elkezdtünk beszélni a bevésődésről és ő erre elkezdett faggatni, hogy róla nem mondott semmit Embry? Aztán mikor elmondtam, hogy tudok a bevésődéséről, csak annyit kérdezett, hogy engem nem zavar-e? Mármint az, hogy van egy lány, aki az ő bevésődése. Én meg erre csak annyit bírtam kinyögni, hogy lehet. Nem is válaszolt, hanem átölelt. Mikor pedig megkérdeztem, hogy ki az, azt mondta, gondolkodjak el egy kicsit azon, ki is lehet az a lány. Ezzel tényleg sokat segített. – meséltem el a történteket barátnőmnek.
- Talán így próbál meg rávezetni, hogy ki az a lány. – találgatott Kat.
- Engem ne rávezetni akarjon, hanem mondja meg ki az és kész.
- Szerintem te vagy az! Ha nem te lennél, akkor már rég elmondta volna, hogy ki az.
- Nekem már elegem van a találgatásokból, én nem fogok könyörögni neki, hogy elmondja, ha akarja úgyis el fogja mondani. És ma már nem is szeretnék erről többet beszélni. – döntöttem el.
- Rendben, ahogy akarod. – egyezett bele Kathleen. – Mit szeretnél csinálni? Miénk az egész éjszaka. – mondta nevetve.
Erre nekem is jókedvem támadt, úgy döntöttem ma már nem fogok Jake miatt szomorkodni.
Az est további része remekül telt, mint ahogy azt Alice megjósolta. Igaz másnap reggel kicsit nehézkesen keltünk fel, vagyis nekem könnyebb volt, hisz én félig vámpír vagyok, de Kathenek, hát neki kész kínszenvedés volt. A nem éppen finomnak nevezhető reggeli után még elugrottunk, Kat tesójáért, Kevinért. Még régen Kathe próbált összehozni Kevinnel, de egy idő után belátta, hogy ez nem fog működni, és felhagyott a próbálkozással.
Az első óránk biológia, dög unalom. Ma megint valami természetvédelmi filmet néztünk. Amit még meg is értenék, ha nem kéne minden évben ötször megnéznünk. Én már kívülről tudtam az egészet. Jobban örültem volna, ha valamivel elterelik a gondolataimat, mert így egész végig Jacobon járt az eszem. Végül arra jutottam, hogy délután lemegyek La Pushba és addig el nem jövök míg meg nem tudom ki az a lány. A következő órák rettentő lassan teltek, azt hittem ott fogok megöregedni. Még ha számomra ez lehetetlen is. Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, egyenesen La Pushba mentem, még a kocsiért sem mentem haza, inkább futottam. Mire odaértem Jake még suliban volt. Billy azt mondta nyugodtan várjam meg, nemsokára ő is haza ér. Szerencsére tényleg nem kellett sokat várnom rá.
- Sziasztok! Nessie te is itt vagy? – köszöntött jó kedvűen.
- Szia. Aha, mint azt láthatod. – feleltem sértődötten. – Beszélhetnénk? – tértem rá rögtön. Hamar túl akartam lenni rajta. Nem is vártam meg a válaszát, fogtam magam és kiviharoztam az ajtón, majd a part felé indultam. Hallottam amint ő is jön utánam. Mikor már elég távol voltunk a háztól megálltam és szembe fordultam vele.
- Rendben, nos miről szeretnél beszélni? – kérdezte, mint akinek fogalma sincs róla. Erre égnek emeltem a szemem.
- Ugyan, te is tudod! – sóhajtottam. – Figyelj Jake, én nem fogok találgatni ki az a lány, vagy megmondod vagy nem. Te tudod, hogy rám tartozik-e vagy sem. – próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne a dolog talán így elmondja végre.
- Nagyon is rád tartozik Nessie. De…
- De?
- Nem tudom, hogy mérges leszel-e rám.
- Hát próbáld ki. És különben sem leszek sokkal mérgesebb, ha elmondod, mintha titkolóznál.
Nem felelt csak bólintott majd közelebb lépett hozzám és megfogta a kezemet. Amikor hozzám ért, épp úgy, mint tegnap este, most is hevesebben kezdett verni a szívem. Azt hiszem meghallotta, mert arcán átfutott egy röpke mosoly. Ebből mintha bátorságot merített volna, ugyanis hosszú csend után belekezdett.
- Tudod, mikor megszülettél az egész életem megváltozott.
- Miért? – vágtam közbe.
- Kérlek, hagyd, hogy végig mondjam! – szólt rám gyöngéden.
- Oké.
- Azért mert mikor először a szemembe néztél hirtelen megváltozott minden. Egy olyan érzés fogott el, amit még sohasem éreztem. Mintha minden megszűnt volna körülettem, nem láttam mást csak téged. Abban a pillanatban megértettem miért szerettem akkoriban Bellát, csakis miattad, hisz míg meg nem születtél te az ő része voltál. De mikor megszülettél a közte és köztem lévő kapocs megszűnt, és százszorta szorosabb kötelék fűzött hozzád. Egészen addig nem hittem, hogy ez a bevésődés tényleg ennyire erős és önzetlen szeretet, vagy inkább szerelem. Renesmee! Ki más lehetne az én bevésődésem, ha nem te?
Döbbenten álltam előtte. Meg sem bírtam szólalni, egy hang sem jött fel a torkomon.
- Ééén? – tátogtam. Nem kis időbe tellett míg felfogtam mit is mondott. Az egész testemet átjárta az érzés, Jacob engem szeret, csakis engem. Örömömben a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. Ő is szorosan magához húzott majd a fülembe súgta:
- Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mondhattam ki végre.
Arcán széles mosoly terült szét, szemei csillogtak a boldogságtól.
- Miért nem mondtad el ezt korábban? – kérdeztem.
- Nem tudom, talán féltem. De most már tudod és ez a lényeg nem?
- De.
- És különben is te mért nem mondtad el?
- Mit? – néztem rá értetlenül.
- Hát, hogy szeretsz.
- Egyszerű. Azt hittem kiröhögsz, ha ezt elmondom. Elvégre én úgy hittem, hogy csak barátok vagyunk. – magyaráztam. – Adhattál volna jeleket!
Ezen elnevette magát.
- Mégis milyen jelekre gondolsz? – kérdezte nevetve.
- Ne nevess ki! – szóltam rá sértődötten.
- Kérlek, ne haragudj! Nem nevetlek ki többet. Rendben? – mondta most már komolyan, kérlelő szemei mélyen belefúródtak az enyéimbe. – Megbocsátasz? – kérdezte gyengéd hangon.
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, teljesen elmerültem nagy barna szemeiben. Teljesen elkábultam.
- Őőő, mi? – néztem rá, még mindig kábán.
- Azt kérdeztem megbocsátasz-e nekem? – nem sok kellett, hogy újra elnevesse magát. De végül sikerült visszatartania. Hirtelen elkomolyodott és habozni kezdett. Vajon mire gondolhatott? Hamar rájöttem a válaszra, mikor arca közeledni kezdett az enyémhez. Jesszusom! Meg akar csókolni! De nekem fogalmam sincs, hogy kell! Mi van, ha valamit elcseszek? – pánikoltam. Próbáltam kicsit hátrálni, de megbántani sem akartam. Édes lehelete cirógatta arcomat. Meg se mertem moccanni, inkább csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy ajkait rátapassza enyéimre.

2. fejezet

Meg is írtam a második fejezetet és ebben az is segített h Szely így várja már a folytatást és h ennyire tetszett neki. :D Az is nagyon feldobott h Bettynek tetszett az első fejezet.Hisz sokat adok a véleményére.Szeintem nagyon tehtséges. :) Szval nagyon köszi Szely és Betty! Remélem hamarosan többen is lesztek és talán nektek is tetszeni fog. Továbbra is várom a véleményeket/kritikákat.Remélem nem sikerült rövidre. Ha igen akkor szóljatok és a következő hosszabb lesz.Hát akkor jó olvasgatást! ^^


2. fejezet
Érzelmek

- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte, és én figyelmesen hallgattam.

- Én és Embry…
- Összejöttetek – fejeztem be mondatát.
- Ezt meg honnan tudod? – értetlenkedett.
- Kathe! Kérlek, ez elég nyilvánvaló!
- Jó mondjuk igaz. De annyira boldog vagyok! – mondta vagy inkább kiáltotta vigyorogva.
- Azt látom. – nevettem én is. – De én azt hittem, hogy te nem bírod Embryt.
Ezen egy kicsit elgondolkozott.
- Igen eddig én is azt hittem.
- Tudod Kat, rajtad nem lehet kiigazodni. – állapítottam meg mosolyogva, örültem, hogy ilyen boldognak látom.
- Igen tudom. – bólogatott.
Egy pár percig néma csendben ültünk a kocsiban. Nem mertem rákérdezni mit mondott Embry Jakkel kapcsolatban. Azt hiszem féltem a választól. Végül Kathleen törte meg a csendet.
- Ömmm, érdekel mit tudtam meg Jacobról? – kérdezte egy kicsit habozva. Ajjaj ha ezt így mondja akkor valami baj van.
Nem feleltem csak bólintottam.
- Rendben. Nos Embry elmesélt valamit a farkasokról. – gyorsan rám pillantott, hogy figyelek-e, majd folytatta. – Szóval minden farkasnak van egy bizonyos bevésődése, ami azt jelenti, hogy végülis megtalálja élete nagy szerelmét. Ez nem amolyan múló szerelem, hanem örökké tart, ha akarja az illető, ha nem egész élete során azt az egyetlen lányt fogja szeretni, aki az ő bevésődése. – újra rám nézett, hogy értem-e, miről beszél. Fogalmam sincs mit olvasott le az arcomról de, folytatta. – A La Pushi farkasok már mind megtalálták a bevésődésüket… - kissé aggódva figyelte reakciómat.
- Szóval akkor már Jake is? És mi van Embryvel? – alig, hogy kimondtam, már tudtam a választ, Kathleen Embry bevésődése.
- Igen már Jacob is. – amint ezt kimondta, úgy éreztem, mintha több száz kést szúrnának a szívembe.
- Az nem lehet! – suttogtam, majd éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomon. – Ki az? Ismerem? – kérdeztem most már ordítva Kathleentől, majd mikor nem felelt, hangosan rá morogtam. Erre Kat azonnal elhúzódott tőlem, olyan messzire amennyire csak lehetett a kocsiban. Arcán hirtelen rémület villant át, erre én észbe kaptam és azonnal bocsánatot kértem.
- Kat! Kérlek, ne haragudj! Csak elvesztettem az eszem. Ígérem, többet nem fordul ilyen elő! – arca már nem volt rémült, úgy láttam megbocsátott, majd megértően bólintott. – Szóval Kathe, tudod ki az a lány? – kérdeztem higgadtan.
- Nem, azt nem árulta el Embry.
- Ki kell derítenem ki az. – motyogtam inkább magamnak.
- Nessie! Mi van, ha te vagy az?
- Én? – kérdeztem hitetlenkedve, bár meg kell mondjam ez a felvetése igazán tetszett, de nem kellene hiú reményekbe ringatnom magam, már így is eléggé fáj a tudat, hogy talán valaki mást szeret.
- Igen, gondolkodj csak! Mesélt neked valaha is bármilyen lányról? Hát nem! Láttad már, hogy rajtad kívül bármilyen lánnyal lógott volna? Nem! Akkor ki más lenne az? – igaza volt, de ez még nem bizonyít semmit.
- Nem is tudom Kathleen, annyira lehetetlennek tűnik, hogy Jacob engem szeressen. – szontyolódtam el.
- Szerintem nem így van, te sem gondoltad volna soha, hogy egyszer én is szeressem Embryt… - próbált vígasztalni barátnőm. – Tudod mit? Most menjünk inkább be házba, és majd ott megbeszéljük, hogy mi is legyen Jacobbal. Rendben?
Csak most vettem észre, hogy már a házunk előtt parkolunk. Ma már nem volt kedvem visszavinni a kocsit a Cullen házba, majd holnap megkérem Alicet, hogy jöjjön érte.
Előre mentem, hogy felkapcsoljam Kathenek a lámpát, az ő szemeinek már sötét volt, de én, félig vámpír létemnek köszönhetően, ugyanolyan tökéletesen láttam, mint fényes nappal. A konyhában is felkapcsoltam a lámpát és kinyitottam a hűtőt, hogy egyek valamit, mert már farkas éhes voltam, vagy inkább szomjas…
- Kérsz valamit enni? – kérdeztem Kathetet is.
- Aha. Éhen halok! – majd ő is odajött a hűtőhöz, hogy válasszon valamit. – Te mit eszel? – kérdezte.
- Hát nem tudom, ezeknek az ételeknek mind förtelmes szaga van a kinézetükről ne is beszéljünk.
- Szerintem igazán ínycsiklandóak. Mondjuk egy szarvas tényleg sokkal étvágygerjesztőbb. – viccelődött, bár számomra valóban így volt. És most nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, ráadásul olyan rég voltam vadászni.
- Hahó! Föld hívja Nessiet! – integetett Kathleen tenyerével az arcom előtt.
- Őőő, mi? Bocsi, egy kicsit elgondolkoztam… - ekkor barátnőm illata ütötte meg orromat, most még erősebben mint eddig, mostanáig csak a megszokott fájdalmat éreztem a torkomban, de most valahogy még édesebbnek tűnt, olyan csalogatónak. – Ne haragudj Kat, de most el kell mennem egy kis időre. – úgy láttam megértette, miért kell elmennem, mert mikor tenyeremet az arcomra tapasztottam, hogy semmiképp se tudjak levegőt venni, hirtelen elhúzódott tőlem. Megtanultam, hogy mit kell tennem, ha ilyen helyzetbe kerülök, sajnos fordult már ilyen elő, ha rég voltam vadászni. De azt elmondhattam magamról, hogy embert, még sosem öltem, és ez a magamfajtánál nagy dolognak számított.
Nem vettem levegőt míg ki nem értem a házból. Amint kinn voltam elkezdtem futni a hegyek a felé. Szerencsémre a közelben megéreztem egy szarvascsordát, így nem kellett egészen a hegyekbe felmennem. Éjszaka a legkönnyebb vadászni, áldozataink ilyenkor már alszanak így könnyű rájuk lecsapni, esélyük sincs, nem mintha egyébként lenne és így talán még nem is fáj nekik annyira. Hamar végeztem 3 szarvassal, vérük rendkívül jól esett lángokban izzó torkomnak. Ennyivel jól is laktam és elindultam hazafelé. Már a házunk közelében jártam mikor egy ismerős illatot éreztem a levegőben keringeni.
- Nessie? – szólt a hátam mögül az illathoz párosuló hang. Azonnal felismertem és a hang irányába fordultam.
- Jake? Te meg mit keresel itt?
- Ma este én vagyok őrjáraton, és gondoltam megnézem errefelé minden rendben van-e.- majd kicsit habozva hozzá tette - Hogy jól vagytok-e.
Aggódik értem? Milyen aranyos! Na jó elég! Mért aggódna értem? Biztos csak a dolgát végzi. És különben is többes számban beszélt, talán csak ellenőrzi, hogy Kat él-e még.
- Igen itt minden rendben.
- És mit keresel itt ilyenkor? – érdeklődött.
- Jobbnak láttam egy gyors vadászatot, mielőtt még a barátnőm lenne a vacsorám. – mondtam bűnbánóan, hisz nem sok kellett, hogy…
- Ohhh, értem. Akarod, hogy haza kísérjelek? – kérdezte Jake.
- Igen. Persze. – most talán beszélhetnék vele erről a bevésődés dologról.
Pár percig, csendben mentünk emberi tempóban, arra hivatkoztam, hogy kicsit elfáradtam és most így könnyebb mennem, persze ez nem így volt, csak hát így több időnk van beszélni egymással.
- És mit szólsz Embryékhez? – törte meg a csöndet.
- Hát én nem gondoltam volna, hogy ők ketten egyszer együtt lesznek. Mondjuk ez a bevésődés dolog sok mindent változtat a helyzeten. – próbáltam így rátérni a témára.
- Te meg honnan tudsz erről? – éreztem, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek.
- Hát Embry mesélt erről Kathleennek, ő pedig elmondta nekem.
- És mást nem mondott Embry? – kérdezte továbbra is feszülten.
- Hát attól függ mire vagy kíváncsi.
- Rólam nem mondott semmit? – sürgetett.
- Csak annyit, hogy már te is megtaláltad a bevésődésedet.
- Ennyit? Mást nem? – szűrte a fogain keresztül.
- Héj nyugi Jake! Nem mondott mást! Mi a baj? – nem értettem miért lett hirtelen ilyen ideges, és mintha zavarban is lenne. De miért?
Hirtelen megállt és megfogta a karomat, majd maga felé fordított. Kezeivel erősen szorította kezeimet, és mélyen a szemembe nézett nagy barna szemeivel, tekintete olyan gyengéd volt, mint még soha.
- Nessie! Téged egyeltalán nem zavar, hogy van egy lány, aki az én bevésődésem?
Na tessék, erre most mit mondjak? Ha hazudok, azt rögtön észreveszi.
- Miért nem beszéltél még nekem eddig erről? – próbáltam kibújni a kérdése alól.
- Ness, kérlek, válaszolj, utána én is felelek minden kérdésedre.
- Ééén azt hiszem… - dadogtam – lehet. – erre engedett a szorításából de kezei még mindig az enyémet tartották fogva. Arcáról azt olvastam le, hogy ez a válasz nem elég neki. Mielőtt bármit is mondhatott volna ismét terelni kezdtem. Bár ez a kérdés volt számomra a legfontosabb - Ki az a lány?
- Hát nem tudod Nessie? – arca fájdalommal teli volt.
- Ki az Jake? Áruld el, kérlek! – könyörögtem neki.
Teltek a percek, de nem kaptam meg a választ a kérdésemre, s amíg ott álltunk arcán folyamatosan váltakoztak a különféle érzelmek, fájdalom, remény, bizakodás és megint csak fájdalom.
- Jake… - kezdtem bele ismét, de nem tudtam végig mondani, mert hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Csak remélni tudtam, hogy Jacob kitűnő farkas hallásával nem hallja meg szívem gyors verdesését.
Újabb hosszú perceken keresztül álltunk csak síri csendben, egymás karjaiban. Ez csak még jobban összezavart engem, bár egy örökkévalóságon át így tudtam volna maradni. Most már egészen bizonyossá vált, hogy bele szerettem. De vajon ő hogy érez? Ő is viszont szeret, és én vagyok bevésődésének tárgya? Vagy csak egy barát vagyok számára? De akkor miért van itt és tart fogva karjaiban? Tele voltam kérdésekkel és nem kaphattam meg rájuk a választ, de talán jobb is így, hisz ha nem én vagyok az ő igaz szerelme, akkor a szívem több száz darabra törik össze. Nem! Akkor is meg kell kapnom a válaszaimat, ha azokkal fájdalmat okoz nekem! Nem élhetek többé reménybe burkolózva, hogy ő engem szeret, hisz lehet, hogy nem így van.
Nem törtem sokáig ezen a fejem, csak élveztem a pillanatot, míg a fülembe nem súgta:
- Mennem kell. De kérlek, gondolkozz el egy kicsit! – majd lassan eltolt magától.
- Mégis min? – kérdeztem, de már nem volt ott, hallottam amint mancsai lassan távolodnak.
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.


Remélem tetszett!
Ja igen és Nessie!Hamarosan megtudod te vagy-e az a lány. :)
Kommenteket várom és igyekszem a 3. fejezettel. ^-^

1. fejezet

El is készültem naggyából az oldallal (bár még fel kell raknom egy csomó mindent) és az első fejezettel is végeztem .Remélem tetszeni fog.A véleményeteket,ötleteiket várom az oldallal és történettel kapcsolatban is. :)

1. fejezet
Tervek
Az ébresztőórám hangos csipogására kaptam fel a fejem. Bosszúsan tapogattam, az éjjeliszekrényemen, hogy végre elhallgattassam. Majd mikor erősen ráütöttem az darabokra hullt szét. Remek ez a héten már a harmadik…- gondoltam - pedig még csak szerda van. Nagy nehezemre kikecmeregtem az ágyból és a ruhásszekrényem felé vettem az irányt. Drága nagynénimnek, Alicenek köszönhetően elmondhattam magamról, hogy a világon az enyém a második legnagyobb ruhásszekrény… persze csak Alice után. Ez nem kis fejtörést okozott nap, mint nap, hisz a sok ruha közül nehéz volt választani, ráadásul a legtöbb ruha nem az én ízlésemet tükrözte. Ebben, is mint sok más dologban anyára ütöttem, inkább maradtam a sima farmer póló összeállításnál, nem szerettem a túl feltűnő ruhadarabokat. Miután felöltöztem, lesiettem a konyhába, hogy még suli előtt megreggelizzek, bár őszintén szólva nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, jobb szerettem a vért, de ma már nem volt időm suli előtt egy vadászatra is. Én is úgy, mint egykoriban anya és apa a Forksi Gimnázium tanulója voltam. S bár a környéken mindenki úgy tudta, hogy a Cullen családból csak én, Esmee és Carlisle maradt itt, anya, apa, Alice és Jasper is Forksban éltek, bár ők pár évente elmennek néhány hónapra, és utazgatnak. Rose és Emmett már egy ideje külön éltek Alaszkában, de sokszor jöttek látogatóba hozzánk, az én nagy örömömre. A családtagjaim mind vámpírok voltak… kivéve Charliet és Reneet akik emberek… na meg itt voltam én, aki félig vámpír félig ember… ennek megvoltak a maga előnyei és hátrányai. A barátaim vérfarkasok vagy emberek voltak, a fajtánkbeliek közül nem akadtak barátaim, ennek az egyik oka, hogy nem sűrűn jött velünk szembe az utcán egy vámpír, a másik ok pedig, hogy nem minden vámpír olyan, mint mi, ők nomádok, vagyis emberi vért isznak.
Anya és apa nem voltak itthon már kora reggel vadászni mentek. Gyorsan kinyitottam a hűtőt és valami olyan étel után kutattam, aminek nincs olyan gusztustalan szaga és állaga. Végül egy tál müzli mellett döntöttem, bár ami azt illteti ennek sem volt valami ínycsiklandó íze. Még csak fél hét múlott és fogalmam sem volt, hogy mivel üthetném el az időt addig, amíg Alice értem nem jön. A suliba nyolcra kell beérni, szóval nénikém csak fél nyolc körül fog értem jönni. Én és a szüleim a Cullen háztól nem messze laktunk egy kis házikóban, amit még Esmee adott születésnapi ajándékba anyunak.
Ma is mint szinte minden nap felhős volt az ég, de az eső szerencsére nem esett, így hát kimentem a hátsó kertbe, ahol egy kis tó díszelgett körülette pedig mindent színes virágok borítottak. Fogtam magam és leültem a kis tó melletti padra. Elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem Kathleen számát. Kathe is nagyon jó barátom volt, akárcsak Jake. Kathe olyan volt számomra, mint a testvérem, egy testvér, aki egyben a legjobb barátnőm. Jake pedig… hát nem is tudom…mostanában kezdtem úgy érezni, hogy talán többet jelent nekem, mint egy barát… de nem lehet ez hülyeség, ha ezt elmondanám neki biztosan kiröhögne. Sőt még az is lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, nem is lenne meglepő, hisz mostanában rengeteg időt töltünk együtt, igen biztos csak emiatt érzek így, Jake csak a legeslegjobb barátom és semmi több.
Bepötyögtem az utolsó számot is majd megnyomtam a hívás gombot. Már, majdnem hét óra volt, mostanra már biztosan felkelt. Így is volt, bár már majdnem bekapcsolt a hangpostája, de még az utolsó csöngés előtt felvette.
- Szia Nessie! Mi újság? Hogy-hogy ilyen korán hívsz? – szólt bele Kathe vidám hangon.
- Szia Kathe! Hát igazából semmi, csak már rég elkészültem és anyuék nincsenek itthon, elmentek… - aztán hirtelen elhallgattam.
- Hova? – kíváncsiskodott Kathlen. – Ohhh, ja persze… vadászni. – esett le neki.
Kathlen mindent tudott rólunk. Már 1 éve elmondtam neki mikor kezdett neki ez az egész dolog gyanússá válni. Nem csak ő volt az egyetlen ember aki tudott rólunk. Ott volt Swan papa, és Renee is tudott mindenről. Apa azt mondta, hogy a Voltiruval nem lesz gond, úgyse jönnek soha erre felé ha pedig mégis erre kerülne sor Alice látni fogja, és majd elutazunk arra az időre vagy anyu beveti különleges képességét és ránkvetíti pajzsát. Így Aro nem fogja tudni kiolvasni a gondolatainkból.
- Igen. – válaszoltam kurtán. Nem szerettem erről a témáról beszélni Kathevel.
- Értem, és akkor ki visz suliba? Jöjjek érted? Vagy egyedül jössz? – kérdezte.
- Köszi nem kell. Alice hamarosan itt lesz értem.
- Okés, rendben. És mikor érnek haza Belláék? – kérdezte ismét kíváncsian.
- Azt mondták holnap estére haza érnek.
- Szuper akkor mit szólnál, ha holnap együtt mennénk suliba? Elmennék érted vagy akár aludhatnál nálunk és mehetnénk tőlünk iskolába! – lelkesedett barátnőm. Kathet egyeltalán nem zavarta, hogy félig vámpír vagyok, egyeltalán nem is félt tőlem. Pedig tudta, hogy veszélyes lehetek rá nézve. De mindezek ellenére az előbb épp meghívott hozzájuk aludni!!! Igaz, hogy elég jó volt az önuralmam, de azért ha csak megkarcolja az ujját vagy elered az orra vére akkor mit csinálnék? Megölném??? Nem arra biztos nem lennék képes, de ha csak megsebesíteném! Hiába csak félvér vagyok, ha ő meg csak egy ember… egy törékeny ember. Kicsit haboztam, mielőtt válaszoltam neki.
- Kat nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, és apáékat is meg kellene előbb kérdeznem… - próbáltam kifogásokat keresni, hisz csak nem mondhattam azt neki, hogy bocsáss meg Kat, de nem lenne jó ötlet ott aludnom, mert a végén még meg találnálak ölni…
- Jajjj, ne már Nessie! Kérlek! – nyöszörögte.
Azt hiszem mégis muszáj lesz valahogy a tudtára adni,hogy nem szeretném ha bármi okból kifolyólag bántanám.
- Kathe! Tudod szerintem apáék sem rajonganának ezért az ötletért, hisz akármennyire szeretlek, ha véletlenül elveszteném az önüralmam és rád támadnék… - elhallgattam.
- Ugyan Ness te is tudod hogy, nem bántanál. – kérlelt tovább.
- Na jó, tudod mit? Délután felhívom anyáékat és megkérdezem mit szólnának az ötlethez, és majd megkérdezem Alicet hogy, mit lát, nem-e foglak… fogok valami meggondolatlanságot csinálni.
- Köszönöm Nessie!!! Annyira jó lesz!!! – újongott.
- De azért még nem biztos, hogy megengedik… - majd meghallottam Alice kocsijának dorombolását. – Most viszont mennem kell, még a végén elkésünk és Alice is megérkezett.
- Rendben a suliban találkozunk! Szia! – köszönt el Kat.
- Igen, szia! – köszöntem el gyorsan és már szaladtam is a kocsihoz.
Alice türelmesen várt a kocsiban. Arcán széles mosoly terült el mikor beszálltam a kocsiba.
- Jó reggelt! – mondta mosolyogva még mindig.
- Neked is! – válaszoltam.
Nem tudtam vajon mit talál ilyen viccesnek!? Gyorsan bele néztem a tükörbe, hátha én festek viccesen…de nem.
- Hogy aludtál? – kérdezte érdeklődve.
- Kösz, jól! – feleltem.
Pár pillanaton belül már Forksban voltunk. Nénikém szélesen már-már vigyorogva meredt az országútra.
- Megkérdezhetem, hogy mi ilyen mókás? – kérdeztem rá végül.
- Igen… Volt egy látomásom.
- És mégis milyen látomásod? – faggattam.
- Egy afféle csajos estéről. – mondta, s közben majd kicsattant az örömtől. Remek szóval már tud róla. De nem értettem, hogy ez miért teszi őt ilyen boldoggá?
- Igen, már meg is akartalak kérdezni, hogy mit látsz ezzel kapcsolatban, úgy értem nem-e fogok semmi hülyeséget csinálni?
- Nem, dehogy, nagyszerűen fogjátok magatokat érezni. –válaszolta.
- Remek, akkor olyan hat felé elvinnél Katékhez? Majd reggel együtt megyünk suliba. – mondtam el tervünket. Erre azonnal elkomolyodott, mintha valami szörnyűséget mondtam volna.
- Mi??? – kérdezte döbbent arccal.- Ti Katheéknél tartjátok a bulit?
- Természetesen. – feleltem.
- Arról szó sem lehet! Ragaszkodom hozzá hogy, nálatok legyen a buli és természetesen én tervezem majd az egészet! – majd a szemembe nézett s kérlelni kezdett. - Kééééééérlek!
- Hát jó. – egyeztem bele, és végülis jó ötletnek tűnt nem is értem miért nem jutott eddig az eszembe. Ha bármi baj történne a Cullen ház ott van a közelben .- De most mennem kell, különben elkések. Suli után elugrunk még Kathez, utána pedig hozzánk.
- Rendben addigra elkészülök mindennel. Szia Nessie! – köszönt el örömtől kicsattanva.
- Szia Alice! – köszöntem el én is.
Kathe már a terem előtt várt rám ikertestvérével Kevinnel. Nem volt nagy a hasonlóság köztük külsőre és belsőre sem. Amint megláttak Kat odafutott hozzám és két puszit nyomott az arcomra.
- Szia! – üdvözölt boldogan.
- Sziasztok! – intettem oda Kevinnek is. Erre ő is odaintett, majd bement a terembe.
- Na beszéltél Aliceszel? – kérdezte sürgetve.
- Igen, és meg is engedte, de van egy feltétele.
- Feltétele?
- Azt szeretné ha te aludnál nálunk és hogy hadd szervezze meg ő ezt az ottalvós bulit.
- Alice még ebből is óriási felhajtást csinál. – mondta nevetve.
- Várd csak meg a végét… rá se fogsz ismerni a házunkra mire haza érünk.
- Abban biztos vagyok. – helyeselt.
Majd hirtelen megszólalt a csöngő. Kat intett a fejével hogy, ideje lenne mennünk, nehogy elkéssünk Bementünk az osztályba és elfoglaltuk a helyünket az utolsó padban. Hamar telt az idő az iskolában. Nem is kellett nagyon oda figyelnem a tanárra, hisz ezeket már mind tudtam. Az utolsó óra után Kevin elvitt minket hozzájuk és Kathe összepakolta gyorsan a cuccait, majd az ő kocsijával mentünk hozzánk. Szerencsére kívülről nem volt semmi látszata, annak hogy, Alice ismét beindította a fantáziáját. Ugyanezt bentről már nem mondhattam el… mindenhol rózsaszín és lila díszek, a plafonon lampionok lógtak. Az ülőgarnitúra pink takaróval volt letakarva és tele volt lila díszpárnákkal. A tv előtt egy babarózsaszín szőnyeg volt leterítve. A fotelbe egy óriási plüssmaci volt ültetve. Az én szobámban pedig két óriási matrac volt a földre fektetve, lila ágyneművel. A konyhapult telis tele volt az emberek számára finom ételekkel. Nem is tudom mit gondolt nénikém… hogy talán egy 20 fős bulit tartok 2 fős helyett? Mondjuk el se mertem képzelni ha ebből ekkora felhajtást csinál mi lett volna egy igazi bulin? Kat ugyanerre gondolhatott, legalábbis az arcáról ezt olvastam le.
- Uhhh, inkább lássunk neki a leckének. – vetettem fel.
- Jó ötlet. – mondta majd neki láttunk a leckének. Szerencsére nem volt sok leckénk így hamar végeztünk. Azután kimentünk a nappaliba és egy horrorfilmet kezdtünk el nézni. Pont egy ijesztő résznél tartottunk mikor megcsörrent a mobilom. Erre Kat egy óriásit ugrott ijedtében. Gyorsan leállítottam a filmet és felvettem a telefont.
- Háló? – vettem fel félénken, mert még mindig a film hatása alatt voltam.
- Szia Ness itt Jake! – szólt bele. Erre én azonnal elmosolyodtam. Bár nem értettem miért örülök ennyire neki. Hisz minden nap beszélünk.
- Ki az? – kérdezte suttogva Kathleen.
- Jacob. – erre ő odahajolt és belekiabálta a telefonba:
- Szia Jake!!! – hallottam amint Jacob erre elneveti magát. – Ha még egyszer így megijesztesz én komolyan kitekerem a nyakadat. – erre már én is nevettem.
- Kétlem, hogy sikerülne. – felelt neki még mindig mosolyogva.
- De tudod, van pár igazán erős barátom… - incselkedett Kathleen.
Miután végre sikerült abbahagynia a nevetést folytatta.
- Igazából azért kerestelek, hogy nem-e lenne kedvetek leugrani La Pushba?
- Kathe! Szeretnéd meglátogatni Jaket? – kérdeztem barátnőmet, és közben reménykedtem, hogy igennel válaszol.
- Jó ötlet, mért ne? – erre felragyogott a szemem…
- Aha. Egy fél óra múlva jó lesz? – kérdeztem meg Jacobot és próbáltam elrejteni a hangomban bujkáló izgatottságot.
- Igen. Akkor várlak titeket. – mondta.
- Okés! Szia, sietünk! – majd letettem.
Gyorsan felpattantam és bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Kitártam a szekrényajtót majd elkezdtem kutatni valami gönc után.
- Kinek szeretnél tetszeni? – kérdezte barátnőm az ajtóban állva.
- Ömmm, senkinek csak gondoltam valami kényelmesebb ruhát húznék. – hazudtam.
- Egy szabadidőnél mi lehetne kényelmesebb? – nézett végig rajtam. Majd elnevette magát.
- Most min nevetsz? – kérdeztem.
- Ness! Kérlek! Le sem tudod tagadni, hogy mennyire oda vagy érte.
- Mégis kiért? – kérdeztem értetlenül.
- Hát Jacobért! – felelte magától értetődően.
- Ez hülyeség… - mondtam neki egy grimasszal az arcomon. Bár egy kicsit elgondolkoztam azon, amit mondott. Nem ez képtelenség. Még, hogy én és Jake? – Te is tudod, hogy csak az egyik legjobb barátom.
- És miért ne szerethetnél bele a legjobb barátodba? Nessie csak nézz magadra! Amikor beszéltél vele úgy vigyorogtál mint a tejbe tök. Arról nem is beszélve, hogy a szemeid úgy csillognak, mint egy drágakő.
Talán mégis igaza lenne? Nem tudtam a kérdésre a választ hisz még sosem voltam szerelmes senkibe, nem ismertem ezt az érzést. De ezen már reggel is elgondolkoztam és arra jutottam, hogy csak amiatt van ez az egész mert sok időt töltöttem vele. Na és ha ez idő alatt bele szerettem?
Kathleen leült az ágy szélére és intett, hogy üljek le mellé.
- Nessie! Nem hiszem, hogy akkora baj lenne, ha mégis bele szerettél volna. Talán beszélned kellene vele erről. – vetette fel.
- Beszélni? Áhhh biztosan kiröhögne!
- Ugyan már! Mi van ha ő is így érez?
- És ha nem?
- Ne légy már ilyen borúlátó! Legalább meg kéne próbálnod!
- És mi van akkor, ha már van valakije? – úgy láttam, hogy elgondolkozott, majd bevillant neki valami.
- Ezt könnyen kideríthetjük! – vigyorgott.
- Mégis hogyan? – értetlenkedtem.
- Figyelj! Ha esetleg ő is szeretne téged vagy mást. Akkor arról a barátai biztosan tudnak!
Hirtelen beugrott mit is tervez barátnőm.
- És úgy gondolod kitudnánk szedni belőlük?
- Hááát az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy Embry egészen rám szállt, szóval ha esetleg én beszélnék vele…
- Akkor kitudnád húzni belőle. – fejeztem be mondatát.
- Pontosan. – vigyorgott rám izgatottan.
- Nos akkor mire várunk még? Induljunk! – gyorsan felkaptam a kocsikulcsot az asztalról. – Várj meg elszaladok a kocsiért! – parancsoltam Kathere.
Hamar átvágtam az erdőn és fél perc múlva már a Cullen ház garázsában voltam. Apa kocsijával mentünk. Az volt a kedvenc. Remélem hamarosan már nekem is lesz saját autóm.
Bepattantam a kocsiba és a házunk felé hajtottam. Kathleen már a kapuban várt. Ő is beszállt és én rányomtam a gázpedálra. 130 km/h-val száguldottunk, utáltam lassan vezetni ebben apára ütöttem. Kat sem volt megijedve, már hozzá volt szokva az őrült vezetésemhez. Negyed óra múlva már La Pushban is voltunk. Szerencsére a farkasok és vámpírok közötti szerződést már felbontották, így nyugodtan mehettem én is La Pushba és Jake is bármikor meglátogathatott minket. Leparkoltam Jacobék háza előtt. Alighogy kiszálltunk már nyílt is az ajtó és Jacob szaladt ki. Utána jött két barátja Paul és Embry. Remek Embry is itt van – gondoltam. Rápillantottam Kathlenre és láttam, hogy ő is valami ilyesmire gondolhat. Jake szorosan átölelt, én pedig nyomtam két puszit az arcára. Milyen aranyos… Próbáltam elrejteni, hogy mennyire oda vagyok érte, remélem sikerrel.
- Sziasztok – mondták mindhárman egyszerre.
- Hello! – mondta kurtán Kathlen. Mintha szégyenlős lenne. Talán neki is tetszik Embry? Erről még ki kell faggatnom!
- Sziasztok – köszöntem én is oda nekik.
Jake Kathleent is megölelte, bár talán egy kicsit erősebben a kelleténél.
- Au, vigyázz kutyus a végén összenyomsz. – nyöszörögte Kathe.
- Uuups, bocsi. – vigyorgott Jacob. – Lenne kedvetek lemenni a partra? A fiúkkal pont oda tartottunk, csak gondoltuk megvárunk titeket.
- Ühüm - bólogattam. Erre Jake megfogta a kezem és elindultunk. Többször fogta már meg a kezemet és ez eddig nem is volt furcsa, de most akárhányszor hozzám ért a szívem hevesebben kezdett verni. Szerencsére nem tudtam elpirulni, mert biztos voltam benne, hogy azonnal ezt tettem volna.
- Héj Embry! – szólt oda Kathlen Embrynek. – Lenne kedved nekem segíteni pár… - elgondolkozott mit is mondjon – kavicsot gyűjteni? – uhhh, pocsékul hazudott, vagy talán zavarban volt?
- Őőő persze, szívesen. – válaszolt zavartan Embry. Bizonyára meglepte barátnőm kérése. Kicsit sajnáltam Embryt, hogy talán így kihasználjuk, de később valahogy kiengesztelem. Ők el is indultak a part másik irányába.
- Nos a barátnődnek bejön Embry? – kérdezte a mögöttem jövő Paul.
- Nem is tudom… talán. – köntörfalaztam.
Pár métert sétáltunk majd egy uszadékfánál leültünk. Paul és Jacob hülyéskedtek én pedig csak nevettem rajtuk s közben reménykedtem, hogy Kathlennek sikerült valamit kihúznia Embryből. Sokáig lehettünk lent a parton, hisz már besötétedett mire elindultunk visszafelé. Kathe és Embry nem sokkal később értek vissza a házhoz mint mi. Amint megláttam az ablakból őket, kirohantam eléjük majd a lépcsőnél megtorpantam, amint észrevettem, hogy fogják egymás kezét. Ezen meglepődtem… Talán ennek a beszélgetésnek köszönhetően Kathleen és Embry egymásra találtak? Ez a gondolat több szempontból is tetszett, az egyik az volt, hogy Embry egy nagyon rendes srác volt és nagyon összeillettek Kathtel, a másik pedig, hogy így már nem is éreztem akkora bűntudatot, hogy kihasználtuk Embryt. Amint észrevettek barátnőm odaszaladt hozzám fülig érő szájjal. Csak elég volt ránéznem és tudtam, hogy igazam lehet, itt valami történt! Ez tuti! Nem is mondtam neki semmit csak átöleltem és ebből ő is tudta, hogy mindent értek. Nem is időztünk sokat tovább, hisz már én is nagyon kíváncsi voltam. Amint kiértünk La Pushból Kathlen belekezdett.
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte és én figyelmesen hallgattam.

Folytatás hamarosan várható. :) Remélem tetszett.
Ha szeretnétek, hogy írjam le mit beszélt Kathleen és Embry akkor azt jelezzétek. ^^ Köszíííh.