Ezúton is szeretnék mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánni!
2009. december 23., szerda
2009. december 22., kedd
5. fejezet
Elkészült az ötödik feji is. Örülök h úgy döntöttetek, folytassam a történetet.Remélem tetszeni fog. xoxo*adríííh.#LaPushCica
5. fejezet
„Óvatosan megfordultam és ösztönösen támadóállást vettem fel. Hangos morgás tört elő mellkasomból, ajkaim felhúzódtok fogsoromról, így kivillantva hegyes fogaimat. Szemeim az erdőt pásztázták. Izmaim megfeszültek mikor a fák sűrű rejtekében megpillantottam a veszély forrását.”
Az idegen lassan közeledett felém. Nekem fogalmam sem volt, mit kell tennem, ha rám támad, még sosem harcoltam. Már elég közel volt hozzám így láttam az arcát, vámpír volt, szemei bíborvörösben izzottak. 6 éve már, hogy nem járt a közelben nomád vámpír, de most, hogy egyedül kimerészkedtem az erdőbe, mért is ne jönne velem szembe egy? Tudtam, ha megtámad esélyem sincs ellene, így csak reménykedtem, hogy Jacob a közelben van még és megérzi az idegen illatát.
- Hmmm… Nocsak, csak nem egy fajtámbeli? – szólalt meg az ijesztő alak, majd mélyen beleszippantott a levegőbe, és hozzátette - Vagyis valami hasonló. Nagyon ínycsiklandó illatod van, tudod-e?
- Ki maga? – a hangomban csengő félelmet nem sikerült lepleznem.
- Bocsáss meg, udvariatlan voltam, hisz még be sem mutatkoztam. A nevem Kay, és téged, hogy hívnak kedvesem?
- Renesmee. - dadogtam. – Renesmee Cullen. – egészítettem ki gyorsan. Carlisle rengeteg vámpírt ismert, talán őt is, és egy kis szerencsével még nem is ősellenségek.
- Netán Carlisle Cullen egyik adoptált gyermeke vagy? – érdeklődött. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ismeri nagypapát, bár még így sem éreztem magam biztonságban.
- Nem, az unokája vagyok.
- Az unokája?
- Igen, ez egy hosszú történet, de ha gondolja, szívesen elkísérem Carlislehoz és ő biztos szívesen elmeséli.
- Nem, köszönöm, ezt a találkozást inkább kihagynám. Mondd csak hányan vagytok a klánban?
- Kilencen. – feleltem, mi egy igazán nagy klán voltunk, reméltem, hogy ettől megijed.
- Mikor legutóbb találkoztam a családoddal, még csak négyen voltak.
- És mi járatban van errefelé?
- Csak a szokásos vadászatomon vagyok, gondoltam megnézem itt miféle zsákmányra bukkanhattok. És őszinte leszek, te igazán kecsegtető vagy, ráadásul azt sem szeretném, ha Carlisle megtudná, hogy erre jártam, a legutóbbi találkozásunk nem nevezhető kellemesnek. – le sem tagadhattam a bennem lévő félelmet, és a véremre szomjazó vámpír is észrevette, mennyire félek tőle.
- Ne félj! Nem fog fájni! Hamar végzem veled, sőt még annál is hamarabb!
Pompás legalább fájdalom mentesen halok még, az ördögbe is, hogy miért vagyok csak egy gyenge kis félvér? Ha vámpír lehetnék, most megvédhetném magam, de így reménytelen. Egész testemben megremegtem, mikor Kay közeledni kezdett felém. Ebben a pillanatban nem jutott más eszembe, és nem is tudtam mást tenni, mint segítségért kiáltani. A házunk túl messze van, a szüleim kizárt, hogy meghallják. Így Jacob nevét kiáltottam torkom szakadtából. Erre támadóm hangosan felmorgott és erősen megszorította vállamat. Éreztem amint a bal vállam zsibbadni kezd, azután éles fájdalom nyílalt belé. Rettenetesen fájt, biztos voltam benne, hogy eltört. A fájdalomtól és félelemtől könnyeim záporozni kezdtek. Abban a pillanatban nem láttam esélyt arra, hogy élve haza juthatok.
- Kérem, ne bántson. – könyörögtem Kaynak, de ő mintha meg sem hallotta volna, ehelyett a nyakamhoz hajolt és mélyen beszippantotta illatomat. Hegyes fogai már közeledtek nyaki ütőeremhez, mikor gyors lépteket hallottam közeledni. Erre Kay is felkapta a fejét és a hang irányába fordult. A léptek egyre hangosabbá váltak, míg nem egy hatalmas farkas lépett ki a fák sűrűjéből.
- Jake! – szakadt fel mellkasomból egy megkönnyebbült sóhaj, száz farkas közül is bármikor felismerném őt. Dühben izzó szemei egy pillanatra rám tévedtek, majd az engem szorongató vámpírra szegeződtek. Kay egy szemvillanás alatt eltűnt előlem majd az erdő felé kezdett rohanni. Mielőtt Jacob utána iramodott volna, fejével a házunk felé intett. Gondolkodás nélkül futni kezdtem, és meg sem álltam a házunkig. Feltéptem a bejárati ajtót, majd anyáék szobájába mentem, de nem találtam ott senkit. Eszeveszetten rohantam ki a házból majd a Cullen ház felé tartottam. Sietve vágtam át a sűrű erdőn, ahol a fák és bokrok ágai fájdalmasan csapódtak sajgó vállamba. Az arcomba csapódó erős szél csípte még mindig könnyel teli szemeimet. Pár perces futás után végre megpillantottam a házból kiszűrődő fényeket.
„Apu! Segíts!” - nyöszörögtem gondolatban, tudtam, hogy innen már egész biztosan meghallja. Így is volt, alig haladtam pár métert és már előttem is állt. Habozás nélkül temettem arcomat vállaiba, és keservesen sírni kezdtem.
- Sss, Nessie. – csitítgatott apa. – Mi történt? – kérdezte.
Nem szóban mondtam el neki mi történt, inkább gondolatban. Miután lepörgettem fejemben a történteket, apa óvatosan eltolt magától.
- Jasper, Bella! – szólt a többieknek.
Ők természetesen azonnal ott termettek. Anyának elég volt rám néznie és tudta, hogy nagy baj van.
- Bella, te vidd a Cullen házba Renesmeet! Jasper te gyere velem! – a többiek mind értetlenül néztek, nem értettek semmit. – Majd útközben mindent elmondok, Nessie te mondd el a többieknek mi történt! – kért meg rá apa. Én erre aprón bólintottam és hozzátettem apunak: „Kérlek, vigyázzatok magatokra!”
- Úgy lesz! – ígérte meg.
- Gyere kicsim! – szólt anya. Majd sután elkezdtem futni a ház felé. Amint beléptem az ajtón Alice és Esme mellettem termett.
- Te jó ég Nessie! Megsérültél! Hívom Carlislet! – rohant a telefonhoz Esme.
- Renesmee! Mi történt? – kérdezte anya aggódva.
Miután kicsit megnyugodtam, leültem a kanapéra és elmondtam mi történt az erdőben. Carlisle szerencsére hamar haza ért, így gyorsan el tudta látni a karomat. A kulcscsontom tört el két helyen is. Szuper, egy vámpír, aki eltöri a karját. Helyesebben csak egy félvér. Carlislenak be is kellett gipszelnie, mert én nem gyógyulok olyan gyorsan, mint a vámpírok, de mondjuk nem is olyan lassan, mint az emberek.
- Sajnálom Nessie, nem láttam, hogy ez fog történni! – mondta bűnbánóan Alice.
- Alice! Ne is próbáld meg magadat hibáztatni, tudod jól, hogy engem nem látsz tisztán! És még ha engem is ugyanúgy látnál mint bármelyik embert vagy vámpírt, akkor sem te lennél a hibás! Elvégre nem az a dolgod, hogy éjjel nappal azt figyeld nem teszek-e valami őrültséget. – néztem kicsit figyelmeztetőn nénikémre - És ha most nem bánod kölcsön kérnék pár ruhát… - a melegítő, amit viseltem csurom víz volt, pár helyen szakadt és gipszes is.
- Hát persze! – trillázta Alice, majd megfogta ép karomat és felhúzott az emeletre. Hiába ha öltözködésről volt szó azt ő sosem hagyta ki. Nagynénim óriása gardróbjában kutattam valami olyan ruha után, amit én is felhúznék, mikor hallottam, hogy apáék megérkeztek. Fogtam és felhúztam a legelső ruhadarabot, ami a kezembe akadt és lerohantam a földszintre.
- Apu! Minden rendben? Ugye senkinek sem esett baja? – kérdeztem aggodalmasan.
- Igen, minden rendben van és szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja.
- Elkaptátok? – érdeklődött Carlisle.
- Igen… de csak az egyiket.
- Mi? Többen vannak? – pánikoltam.
- Párban voltak, a nő elmenekült. De, nem hiszem, hogy visszamerészkedne.
.- Edward! Ebben nem lehetsz elég biztos! Victoriánál sem gondoltad, hogy visszajön értem. – mutatott rá anya.
- Alice! Kérlek, figyeld, hátha mégis visszatérne. – kérte meg apa.
- Rendben.
- Köszönöm!
- Ugyan, kérlek! Nem hagyhatom, hogy Nessienek bármi baja essen. – mondta magától értetődően nagynénim.
- Hogy van a karod? – kérdezte apa.
- Most már jobban, hála Carlislenak. – mosolyogtam rá nagypapára. – Apa, meglátogathatnám Jacobot? Kérlek!
- Ez most nem épp a legjobb ötlet. Egyikük megsérült és meg kellene vizsgálni. Carlisle el tudnál ugrani La Pushba?
- Természetesen. Mennyire súlyos a sérülése?
- Várjunk csak! Azt mondtad senki nem sérült meg! – kezdtem aggodalmaskodni.
- Nyugalom Renesmee! Azt mondtam senkinek sem esett komolyabb baja. De sajnos egyikük megsérült. De nincs életveszélyben.
- Ki az? – faggattam tovább.
- Bella, ti menjetek haza Renesmeevel. Hamarosan jövök én is. – mondta anyának és egy óvatos pillantást vetett rá. Valamit eltitkolt előlem! Láttam rajta.
- Apa! Kérlek, áruld el melyikük sérült meg! – az összes falka tag nagyon közel állt a szívemhez, szörnyen érezném magamat, ha valamelyikük miattam sebesült meg.
- Nessie… - kezdett bele, hangjából tudtam, hogy valami nincs rendben, már a sírás szélén voltam mikor végre kinyögte ki is az.
„Óvatosan megfordultam és ösztönösen támadóállást vettem fel. Hangos morgás tört elő mellkasomból, ajkaim felhúzódtok fogsoromról, így kivillantva hegyes fogaimat. Szemeim az erdőt pásztázták. Izmaim megfeszültek mikor a fák sűrű rejtekében megpillantottam a veszély forrását.”
Az idegen lassan közeledett felém. Nekem fogalmam sem volt, mit kell tennem, ha rám támad, még sosem harcoltam. Már elég közel volt hozzám így láttam az arcát, vámpír volt, szemei bíborvörösben izzottak. 6 éve már, hogy nem járt a közelben nomád vámpír, de most, hogy egyedül kimerészkedtem az erdőbe, mért is ne jönne velem szembe egy? Tudtam, ha megtámad esélyem sincs ellene, így csak reménykedtem, hogy Jacob a közelben van még és megérzi az idegen illatát.
- Hmmm… Nocsak, csak nem egy fajtámbeli? – szólalt meg az ijesztő alak, majd mélyen beleszippantott a levegőbe, és hozzátette - Vagyis valami hasonló. Nagyon ínycsiklandó illatod van, tudod-e?
- Ki maga? – a hangomban csengő félelmet nem sikerült lepleznem.
- Bocsáss meg, udvariatlan voltam, hisz még be sem mutatkoztam. A nevem Kay, és téged, hogy hívnak kedvesem?
- Renesmee. - dadogtam. – Renesmee Cullen. – egészítettem ki gyorsan. Carlisle rengeteg vámpírt ismert, talán őt is, és egy kis szerencsével még nem is ősellenségek.
- Netán Carlisle Cullen egyik adoptált gyermeke vagy? – érdeklődött. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ismeri nagypapát, bár még így sem éreztem magam biztonságban.
- Nem, az unokája vagyok.
- Az unokája?
- Igen, ez egy hosszú történet, de ha gondolja, szívesen elkísérem Carlislehoz és ő biztos szívesen elmeséli.
- Nem, köszönöm, ezt a találkozást inkább kihagynám. Mondd csak hányan vagytok a klánban?
- Kilencen. – feleltem, mi egy igazán nagy klán voltunk, reméltem, hogy ettől megijed.
- Mikor legutóbb találkoztam a családoddal, még csak négyen voltak.
- És mi járatban van errefelé?
- Csak a szokásos vadászatomon vagyok, gondoltam megnézem itt miféle zsákmányra bukkanhattok. És őszinte leszek, te igazán kecsegtető vagy, ráadásul azt sem szeretném, ha Carlisle megtudná, hogy erre jártam, a legutóbbi találkozásunk nem nevezhető kellemesnek. – le sem tagadhattam a bennem lévő félelmet, és a véremre szomjazó vámpír is észrevette, mennyire félek tőle.
- Ne félj! Nem fog fájni! Hamar végzem veled, sőt még annál is hamarabb!
Pompás legalább fájdalom mentesen halok még, az ördögbe is, hogy miért vagyok csak egy gyenge kis félvér? Ha vámpír lehetnék, most megvédhetném magam, de így reménytelen. Egész testemben megremegtem, mikor Kay közeledni kezdett felém. Ebben a pillanatban nem jutott más eszembe, és nem is tudtam mást tenni, mint segítségért kiáltani. A házunk túl messze van, a szüleim kizárt, hogy meghallják. Így Jacob nevét kiáltottam torkom szakadtából. Erre támadóm hangosan felmorgott és erősen megszorította vállamat. Éreztem amint a bal vállam zsibbadni kezd, azután éles fájdalom nyílalt belé. Rettenetesen fájt, biztos voltam benne, hogy eltört. A fájdalomtól és félelemtől könnyeim záporozni kezdtek. Abban a pillanatban nem láttam esélyt arra, hogy élve haza juthatok.
- Kérem, ne bántson. – könyörögtem Kaynak, de ő mintha meg sem hallotta volna, ehelyett a nyakamhoz hajolt és mélyen beszippantotta illatomat. Hegyes fogai már közeledtek nyaki ütőeremhez, mikor gyors lépteket hallottam közeledni. Erre Kay is felkapta a fejét és a hang irányába fordult. A léptek egyre hangosabbá váltak, míg nem egy hatalmas farkas lépett ki a fák sűrűjéből.
- Jake! – szakadt fel mellkasomból egy megkönnyebbült sóhaj, száz farkas közül is bármikor felismerném őt. Dühben izzó szemei egy pillanatra rám tévedtek, majd az engem szorongató vámpírra szegeződtek. Kay egy szemvillanás alatt eltűnt előlem majd az erdő felé kezdett rohanni. Mielőtt Jacob utána iramodott volna, fejével a házunk felé intett. Gondolkodás nélkül futni kezdtem, és meg sem álltam a házunkig. Feltéptem a bejárati ajtót, majd anyáék szobájába mentem, de nem találtam ott senkit. Eszeveszetten rohantam ki a házból majd a Cullen ház felé tartottam. Sietve vágtam át a sűrű erdőn, ahol a fák és bokrok ágai fájdalmasan csapódtak sajgó vállamba. Az arcomba csapódó erős szél csípte még mindig könnyel teli szemeimet. Pár perces futás után végre megpillantottam a házból kiszűrődő fényeket.
„Apu! Segíts!” - nyöszörögtem gondolatban, tudtam, hogy innen már egész biztosan meghallja. Így is volt, alig haladtam pár métert és már előttem is állt. Habozás nélkül temettem arcomat vállaiba, és keservesen sírni kezdtem.
- Sss, Nessie. – csitítgatott apa. – Mi történt? – kérdezte.
Nem szóban mondtam el neki mi történt, inkább gondolatban. Miután lepörgettem fejemben a történteket, apa óvatosan eltolt magától.
- Jasper, Bella! – szólt a többieknek.
Ők természetesen azonnal ott termettek. Anyának elég volt rám néznie és tudta, hogy nagy baj van.
- Bella, te vidd a Cullen házba Renesmeet! Jasper te gyere velem! – a többiek mind értetlenül néztek, nem értettek semmit. – Majd útközben mindent elmondok, Nessie te mondd el a többieknek mi történt! – kért meg rá apa. Én erre aprón bólintottam és hozzátettem apunak: „Kérlek, vigyázzatok magatokra!”
- Úgy lesz! – ígérte meg.
- Gyere kicsim! – szólt anya. Majd sután elkezdtem futni a ház felé. Amint beléptem az ajtón Alice és Esme mellettem termett.
- Te jó ég Nessie! Megsérültél! Hívom Carlislet! – rohant a telefonhoz Esme.
- Renesmee! Mi történt? – kérdezte anya aggódva.
Miután kicsit megnyugodtam, leültem a kanapéra és elmondtam mi történt az erdőben. Carlisle szerencsére hamar haza ért, így gyorsan el tudta látni a karomat. A kulcscsontom tört el két helyen is. Szuper, egy vámpír, aki eltöri a karját. Helyesebben csak egy félvér. Carlislenak be is kellett gipszelnie, mert én nem gyógyulok olyan gyorsan, mint a vámpírok, de mondjuk nem is olyan lassan, mint az emberek.
- Sajnálom Nessie, nem láttam, hogy ez fog történni! – mondta bűnbánóan Alice.
- Alice! Ne is próbáld meg magadat hibáztatni, tudod jól, hogy engem nem látsz tisztán! És még ha engem is ugyanúgy látnál mint bármelyik embert vagy vámpírt, akkor sem te lennél a hibás! Elvégre nem az a dolgod, hogy éjjel nappal azt figyeld nem teszek-e valami őrültséget. – néztem kicsit figyelmeztetőn nénikémre - És ha most nem bánod kölcsön kérnék pár ruhát… - a melegítő, amit viseltem csurom víz volt, pár helyen szakadt és gipszes is.
- Hát persze! – trillázta Alice, majd megfogta ép karomat és felhúzott az emeletre. Hiába ha öltözködésről volt szó azt ő sosem hagyta ki. Nagynénim óriása gardróbjában kutattam valami olyan ruha után, amit én is felhúznék, mikor hallottam, hogy apáék megérkeztek. Fogtam és felhúztam a legelső ruhadarabot, ami a kezembe akadt és lerohantam a földszintre.
- Apu! Minden rendben? Ugye senkinek sem esett baja? – kérdeztem aggodalmasan.
- Igen, minden rendben van és szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja.
- Elkaptátok? – érdeklődött Carlisle.
- Igen… de csak az egyiket.
- Mi? Többen vannak? – pánikoltam.
- Párban voltak, a nő elmenekült. De, nem hiszem, hogy visszamerészkedne.
.- Edward! Ebben nem lehetsz elég biztos! Victoriánál sem gondoltad, hogy visszajön értem. – mutatott rá anya.
- Alice! Kérlek, figyeld, hátha mégis visszatérne. – kérte meg apa.
- Rendben.
- Köszönöm!
- Ugyan, kérlek! Nem hagyhatom, hogy Nessienek bármi baja essen. – mondta magától értetődően nagynénim.
- Hogy van a karod? – kérdezte apa.
- Most már jobban, hála Carlislenak. – mosolyogtam rá nagypapára. – Apa, meglátogathatnám Jacobot? Kérlek!
- Ez most nem épp a legjobb ötlet. Egyikük megsérült és meg kellene vizsgálni. Carlisle el tudnál ugrani La Pushba?
- Természetesen. Mennyire súlyos a sérülése?
- Várjunk csak! Azt mondtad senki nem sérült meg! – kezdtem aggodalmaskodni.
- Nyugalom Renesmee! Azt mondtam senkinek sem esett komolyabb baja. De sajnos egyikük megsérült. De nincs életveszélyben.
- Ki az? – faggattam tovább.
- Bella, ti menjetek haza Renesmeevel. Hamarosan jövök én is. – mondta anyának és egy óvatos pillantást vetett rá. Valamit eltitkolt előlem! Láttam rajta.
- Apa! Kérlek, áruld el melyikük sérült meg! – az összes falka tag nagyon közel állt a szívemhez, szörnyen érezném magamat, ha valamelyikük miattam sebesült meg.
- Nessie… - kezdett bele, hangjából tudtam, hogy valami nincs rendben, már a sírás szélén voltam mikor végre kinyögte ki is az.
2009. december 21., hétfő
Folytassam?
Igaz h csak nem rég kezdtem el írni a fanfictiont, és még nem jöttök ide sokan (és tudom h ez tőlem is függ), de attól a kevés embertől is várnám a véleményeket h folytassam-e,érdeklie-e őket a történetem. Szval lécci írjatok és ha azt szeretnétek h folytassam akkor felteszem a kövi fejezetet is. :) xoxo*adríííh.#LaPushCica
2009. december 17., csütörtök
4. fejezet
4. fejezet
Ez volt életem első csókja és biztos voltam benne, hogy soha nem fogom elfelejteni, méghozzá több okból is. Egy, mivel vámpír memóriám van, kettő, mivel attól kaptam, akit szívből szeretek és harmadszorra, mert tökéletes csók volt. Egyszerre volt gyöngéd és tüzes. Nem is értem be eggyel, az első csók után rögtön visszacsókoltam és ez így ment 10 percen keresztül.
- Lassan ideje lenne menned. – mondta Jake és közben végigsimított az arcomon.
- De én nem akarok! – nyafogtam, mint egy 3 éves.
- Mostanra már a szüleid is haza értek! Biztos várnak már! És különben is holnap találkozhatunk.
- Hát jó, igazad van. De ígérd meg, hogy holnap eljössz hozzánk! Rögtön suli után!
- Ott leszek! – ígérte meg mosolyogva, majd búcsúzóul még egyszer megcsókolt.
- Akkor holnap. – figyelmeztettem.
Seperc alatt futottam végig az erdőn, lábaim alig érintették a talajt. Siettem, mert már szerettem volna a szüleimmel lenni. Tudtam, ha anyáék haza érnek, a Cullen házba fognak menni, így én is egyenesen odamentem. Az ablakon kiszűrődő fények már messziről is jól láthatóak voltak. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, majd feltéptem az ajtót. Mire a nappali felé fordultam anya már előttem állt.
- Renesmee! – kiáltotta, azután szorosan átölelt.
- Anyu! Már úgy hiányoztatok! – üdvözöltem én is, és két puszit nyomtam az arcára.
Tényleg hiányoztak már, és igaz, hogy csak két napra mentek el, de a mi kapcsolatunk olyan szoros volt egymással, hogy még ez a pár nap is elég volt ahhoz, hogy hiányoljam őket.
- Kicsim! – vette át anya helyét apa.
- Apa! – ugrottam a nyakába. Ő volt a világ legjobb apukája. Az emberek azt hitték, hogy a testvérem, sajnos… pedig úgy szerettem volna dicsekedni, hogy nekem ilyen apukám van.
- Te is hiányoztál nekünk! – mondta. – Hallottuk hogy Kathleen nálunk aludt. Jól telt az estétek? – érdeklődött.
- Igen, remekül. – feleltem, majd eszembe jutott az aznapi találkozás Jacobbal, aztán a mai napon történtek villantak át a fejemben. Apa persze azonnal kiolvasta gondolataimból és felém kapta fejét.
- Kérlek, ne legyél rám mérges! – könyörögtem.
- Rád? Nem! Arra a korcsra. – szűrte fogain keresztül. - Csak kerüljön a szemem elé!
- Nem bánthatod!
- Elmondanátok, hogy miről vitatkoztok? – faggatott minket anyu.
Egyikünk sem felelt neki, apa pedig fortyogott tovább dühében.
- Mégis ki tiltja meg nekem?
- Hát én! Apa! Kérlek! Én szeretem őt és ő is engem. – legalábbis azt hiszem tettem hozzá gondolatban.
- Éppen ez az csak azt hiszed! Nem tudhatod biztosan!
- Szállj ki a fejemből! – parancsoltam rá. – És igazad van! Én nem tudhatom, hogy tényleg szeret-e, de te igen! Te ismered a gondolatait!
Úgy tűnt ezzel sikerült meggyőznöm, legalábbis most sikerült. De biztos voltam benne, hogy ezt a vitát még párszor el kell játszanunk, míg igazán meg nem békél a ténnyel, hogy Jake és én együtt vagyunk. Már pedig egyszer bele kell nyugodnia.
Hosszas csend után Alice törte meg a csendet.
- Most, hogy végre lehiggadtak a kedélyek, elmagyarázná valaki mi volt a vita tárgya?
Nem volt kedvem elmesélni az egész történetet, márpedig a családom előtt nem voltak titkaim, ezért inkább odaléptem Alicehez és megérintettem a kezét. Lepörgettem előtte a történteket, na jó nem mindent, azért pár apró részletet kihagytam. Alice után anyának mutattam meg min kapta fel úgy apa a vizet.
- Ugyan Edward! De hisz tudtad, hogy ez lesz. – mondta anya.
- Várjunk csak, ti erről mind tudtatok? – vontam kérdőre mindannyijukat.
Hát persze, hogy tudtak róla… apa rögtön kiolvasta Jake gondolataiból, ő pedig elmondta a többieknek. Ez remek, mondhatom. Miért pont nekem kellett ezt utoljára megtudnom? Elvégre is rólam van szó! Az életemről! És ezt akarták eltitkolni előlem? Ki tudja talán még Kathleen is tudta.
- Ő nem. – válaszolta apa a gondolataimra.
„Nahát, kész csoda!” – feleltem gondolatban.
- Renesmee, kérlek! Én nem szeretnék vitatkozni veled egy ilyen… - sejtettem mit akar mondani, ezért mérgesen néztem rá. – Jó rendben, Jacob miatt. Így megfelel? – Egy percig csak álltam előtte összefont karral és játszottam a sértődöttet, de sajnos nem tudtam rá sokáig haragudni, és a gondolataimból is kiolvasta, hogy már nem haragszom.
- Én se szeretnék, apu! – mondtam neki, ekkor már mellkasába temetve arcomat.
- Ne haragudj! Ezentúl ígérem, megpróbálok illedelmes lenni azzal az ebbel.
- K-hüm. – köszörültem meg a torkomat.
- Jacobbal.
- Így már sokkal jobb. És kérlek te, se haragudj rám! – hogy a bocsánatkérésem még hatásosabb legyen bevetettem a tudod-hogy-nagyon-szeretlek-és-légyszi-ne-haragudj-rám nézésemet. Mint mindig ez most is bevált.
- Héj! Ez így nem ér! – mondta most már újra jókedvűen.
- Mégis mi? – néztem rá boci szemekkel.
- Tudod jól, ha azokkal a nagy barna szemeiddel így nézel, akkor nem lehet rád haragudni.
- Tudom. – vigyorogtam szélesen. – Szóval, ezentúl Jake is bármikor jöhet hozzánk és én is mehetek hozzá, ja igen és megpróbálsz vele normális lenni.
- Meglátom, mit tehetek. – ez egy beleegyezés féle volt nála.
- Ó apu köszi, köszi! Úgy szeretlek! – ujjongtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Én is szeretlek, kicsim! De most már ideje lenne lefeküdnöd, holnap iskola. És ez esetben nincs kifogás.
- Okés. – fogadtam szót, de azért egy grimaszt megejtettem, majd vigyorogva hozzá tettem – Hazáig verseny! A vesztes megeszik egy egész hamburgert! Jóéjt Alice, Jasper, Carlisle, Esme! – kiáltottam vissza nekik, mikor már a folyón készültem átugrani, de tudtam, hogy meghallották.
- Mire haza érsz, már rég készen is lesz az az ínycsiklandó hamburger. – futott el mellettem apa. Nem is értem miért versenyzek vele, hisz mindig ő nyer.
- Igazad van, ezt én sem értem. – mondta vigyorogva.
Erre nem feleltem csak kiöltöttem a nyelvemet.
Mikor beértem a házba, gúnyos mosollyal ült az asztalnál, az asztal másik felében pedig már ott volt egy tányérra kikészítve a hamburger, ami rám várt. Pár másodperccel később anya is betoppant, meg sem kérdezte ki nyert, a választ már akkor tudta mikor elindultunk.
- Renesmee, nem muszáj megenned ezt az izét. – mondta felhúzott orral.
- De igen! – vágta rá apa.
- Igen, meg fogom enni. – „Csak azért is!” – tettem hozzá gondolatban.
Mondanom sem kell, hogy borzalmas íze volt a hamburgernek nevezett valaminek, de azért valahogy mégis sikerült megennem. Vacsora után elmentem letusolni, majd belebújtam a melegítőmbe. Egyeltalán nem voltam fáradt, hetente bőven elég lenne háromszor aludnom, de a szüleim persze nem így gondolták. Minden egyes éjjel aludnom kellett, ami elég nehéz úgy, ha az ember egyeltalán nem álmos. Úgy döntöttem nem is fogok aludni, inkább olvasok valamit. Odasétáltam a könyvespolcomhoz, hogy válasszak
- Jake! - ujjongtam a telefonba.
- Nessie! Láttam, hogy ébren vagy még, és gondoltam felhívlak.
- Te figyelsz engem? – próbáltam a hangomba egy kis sértődöttséget vinni de inkább kecsegtetett, hogy figyel, minthogy zavart volna.
- Nem, dehogy csak véletlenül arrafelé jártam.
- Ó hát persze.
- A szüleid haza értek? – tudakolta.
- Igen, mire visszajöttem, már itt voltak.
- És Edward nem…
- Eleinte kicsit forrt dühében, de aztán mikor rájött, hogy nem tud mit tenni megnyugodott.
- De ugye nem vesztetek össze miattam?
- Nem. – hazudtam neki, nem akartam, hogy emiatt is aggódjon. Különben is apa megígérte, hogy megpróbál viselkedni.
- Rendben. Mondd csak Nessie nem kéne már lefeküdnöd?
- Ajjj, ne gyere te is ezzel, tudod jól, hogy nincs szükségem annyi alvásra.
- Csak jót akarok neked.
- Tudom. Mellesleg nem nekem lenne szükségem egy kiadós alvásra.
- Nem vagyok fáradt.
- Hazudsz! – vágtam rá. Tudtam, hogy majd bizonygatni akarja, hogy nem, pedig nagyon is az volt. Már vagy 3 napja nem aludt.
- Talán egy picit.
- Jake! Ígérd meg nekem, hogy őrjárat után haza mész és holnap estig fel sem kelsz az ágyból!
Kicsit elgondolkozott a válaszon.
- Rendben. De most nem őrjáraton vagyok, csak megnéztem mit csinálsz.
- Jacob Black! Ha még egyszer miattam fogsz éjjelente az erdőben rohangálni hulla fáradtan én foglak haza ráncigálni!
- Sajnálom, de én erősebb vagyok nálad. – vágott fel.
- Fogadjunk, hogy sikerülne!
- Na, azt megnézem! – nevetett.
- Hát legyen. – mondtam neki, majd lecsaptam a telefont, s közben már azon gondolkoztam, hogy fogok kijutni a házból. Egyeltalán szóljak-e a szüleimnek. Nem, egy biztos, nem szólhatok nekik. Már így is örülnöm kéne annak, hogy apa elfogadta a tényt, hogy Jacobbal vagyok. Viszont, ha megtudja, hogy kiszöktem a szobámból, el fog tiltani tőle egy életre. Ami az én esetemben az örökkévalóságot jelentette. A telefonom azóta már vagy százszor rezgett az éjjeliszekrényemen, de nem érdekelt. Ha törik, ha szakad most haza fogom őt cipelni. Rövid gondolkodás után végül az ablakot választottam. Halkan kinyitottam és közben reménykedtem, hogy anyáék nem hallják meg, bár nem szoktak sosem hallgatózni és én sem, azért az én szerencsémmel csoda, ha nem hallják meg. Egy mozdulattal kiugrottam az ablakból és nesztelenül értem a földre. Csak akkor fordultam vissza megnézni, hogy apáék nem-e láttak meg, mikor már egy faágon csücsültem az erdő szélén. A házban mindenhol sötétség volt, fura általában mindig ég a villany, még ha nincs is rá szükségünk. Lehet, hogy nincsenek is otthon, de azért remélem nem az erdőben vannak vadászni vagy ilyesmi, mert nem szeretnék velük össze futni. Nem tartottam valószínűnek, hisz ma értek haza egy hosszabb vadásztúrából és az illatukat sem éreztem a közelben, mélyebben beleszippantottam a levegőbe, hogy megtaláljam azt az illatot, amit keresek. Könnyen ki is szagoltam, hát persze, hogy könnyen, hisz fogadni mernék, hogy mióta elhagytuk egymást a ház körül ólálkodik. Zajtalanul indultam az illat irányába, pár percig futottam, majd hirtelen megtorpantam. Egy idegen illat csapta meg az orromat. Pár pillanattal később a hátam mögül zajokat hallottam. Óvatosan megfordultam és ösztönösen támadóállást vettem fel. Hangos morgás tört elő mellkasomból, ajkaim felhúzódtok fogsoromról, így kivillantva hegyes fogaimat. Szemeim az erdőt pásztázták. Izmaim megfeszültek mikor a fák sűrű rejtekében megpillantottam a veszély forrását.
2009. december 16., szerda
Új Layout!
Hiiiii.
Elkészítettem az új layoutot az oldalra. Hát megszenvedtem mire felraktam az oldalra mit ne mondjak! De remélem megérte. Ha nem...akkor uhh... xD Szval várom ám a komikat h miylen lett! Azért ha nem is tetszik kíméletesen közöld, mert mire fel sikerült raknom mindent úgy h jól is nézzen ki, addigra kicsupáltam a hajamat. xD A fejezettel kapcsolatban pedig annyi h még készülőben van de már a harmadik oldalt írom szval lassan vissza kell fog magam. :D Kb. holnap fel is teszem. Remélem várjátok. CupPpanós puszíh adríííh.-tól alias lapush cicátóóóóóól (ezt nem tudom h sikerült kitalálnom xD ). ^-^
Elkészítettem az új layoutot az oldalra. Hát megszenvedtem mire felraktam az oldalra mit ne mondjak! De remélem megérte. Ha nem...akkor uhh... xD Szval várom ám a komikat h miylen lett! Azért ha nem is tetszik kíméletesen közöld, mert mire fel sikerült raknom mindent úgy h jól is nézzen ki, addigra kicsupáltam a hajamat. xD A fejezettel kapcsolatban pedig annyi h még készülőben van de már a harmadik oldalt írom szval lassan vissza kell fog magam. :D Kb. holnap fel is teszem. Remélem várjátok. CupPpanós puszíh adríííh.-tól alias lapush cicátóóóóóól (ezt nem tudom h sikerült kitalálnom xD ). ^-^
2009. december 13., vasárnap
3. fejezet
Hát kis késés után elkészült a 3. feji is. Remélem tetszeni fog. Várom a kommeneteket! ^^ A következő fejezet jövő hét közepe felé várható. :) Jó olvasgatást!
3. fejezet
Az igazság
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre, erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány, akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.
Nem tudom mennyi ideig állhattam ott magam alatt, csak akkor kaptam fel a fejem mikor elkezdett zuhogni az eső. Majd utána eszembe jutott, hogy Kathleen is vár rám. Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy ma jó társaság lennék. Legszívesebben elfutottam volna a világ elől, de tudtam, hogy ezzel nem oldanék meg semmit.
A hajam már csuromvíz volt, máskor zavart volna, de most valahogy egyeltalán nem érdekelt.
- Na jó Nessie, szedd össze magad! – szóltam magamra. Remek most már magamban is beszélek, azt hiszem kezdek megőrülni.
Hamar haza értem, hisz mikor találkoztam Jacobbal, már láttam a ház fényeit is.
Kathleen a kanapán ült és egy filmet nézett, csak rám kellett néznie és látta, hogy valami nincs rendben, gyorsan felpattant és odafutott hozzám.
- Nessie! Mi a baj? Te sírsz? – kérdezte aggódva.
Nem válaszoltam csak a vállára hajtottam a fejemet és elkezdtem még jobban sírni. Miután végre abbahagytam a sírást, leültem a kanapéra.
- Elmondod mi történt? – kérdezte Kathe.
- Jacob… - könnyeim ismét kicsordulni készültek amint kiejtettem a nevét. – találkoztunk az erdőben. – mindössze ennyit bírtam kinyögni.
- És mi történt? Megbántott? – faggatott Kat.
- Nem.
- Akkor?
Kicsit haboztam, majd belekezdtem.
- Elkezdtünk beszélni a bevésődésről és ő erre elkezdett faggatni, hogy róla nem mondott semmit Embry? Aztán mikor elmondtam, hogy tudok a bevésődéséről, csak annyit kérdezett, hogy engem nem zavar-e? Mármint az, hogy van egy lány, aki az ő bevésődése. Én meg erre csak annyit bírtam kinyögni, hogy lehet. Nem is válaszolt, hanem átölelt. Mikor pedig megkérdeztem, hogy ki az, azt mondta, gondolkodjak el egy kicsit azon, ki is lehet az a lány. Ezzel tényleg sokat segített. – meséltem el a történteket barátnőmnek.
- Talán így próbál meg rávezetni, hogy ki az a lány. – találgatott Kat.
- Engem ne rávezetni akarjon, hanem mondja meg ki az és kész.
- Szerintem te vagy az! Ha nem te lennél, akkor már rég elmondta volna, hogy ki az.
- Nekem már elegem van a találgatásokból, én nem fogok könyörögni neki, hogy elmondja, ha akarja úgyis el fogja mondani. És ma már nem is szeretnék erről többet beszélni. – döntöttem el.
- Rendben, ahogy akarod. – egyezett bele Kathleen. – Mit szeretnél csinálni? Miénk az egész éjszaka. – mondta nevetve.
Erre nekem is jókedvem támadt, úgy döntöttem ma már nem fogok Jake miatt szomorkodni.
Az est további része remekül telt, mint ahogy azt Alice megjósolta. Igaz másnap reggel kicsit nehézkesen keltünk fel, vagyis nekem könnyebb volt, hisz én félig vámpír vagyok, de Kathenek, hát neki kész kínszenvedés volt. A nem éppen finomnak nevezhető reggeli után még elugrottunk, Kat tesójáért, Kevinért. Még régen Kathe próbált összehozni Kevinnel, de egy idő után belátta, hogy ez nem fog működni, és felhagyott a próbálkozással.
Az első óránk biológia, dög unalom. Ma megint valami természetvédelmi filmet néztünk. Amit még meg is értenék, ha nem kéne minden évben ötször megnéznünk. Én már kívülről tudtam az egészet. Jobban örültem volna, ha valamivel elterelik a gondolataimat, mert így egész végig Jacobon járt az eszem. Végül arra jutottam, hogy délután lemegyek La Pushba és addig el nem jövök míg meg nem tudom ki az a lány. A következő órák rettentő lassan teltek, azt hittem ott fogok megöregedni. Még ha számomra ez lehetetlen is. Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, egyenesen La Pushba mentem, még a kocsiért sem mentem haza, inkább futottam. Mire odaértem Jake még suliban volt. Billy azt mondta nyugodtan várjam meg, nemsokára ő is haza ér. Szerencsére tényleg nem kellett sokat várnom rá.
- Sziasztok! Nessie te is itt vagy? – köszöntött jó kedvűen.
- Szia. Aha, mint azt láthatod. – feleltem sértődötten. – Beszélhetnénk? – tértem rá rögtön. Hamar túl akartam lenni rajta. Nem is vártam meg a válaszát, fogtam magam és kiviharoztam az ajtón, majd a part felé indultam. Hallottam amint ő is jön utánam. Mikor már elég távol voltunk a háztól megálltam és szembe fordultam vele.
- Rendben, nos miről szeretnél beszélni? – kérdezte, mint akinek fogalma sincs róla. Erre égnek emeltem a szemem.
- Ugyan, te is tudod! – sóhajtottam. – Figyelj Jake, én nem fogok találgatni ki az a lány, vagy megmondod vagy nem. Te tudod, hogy rám tartozik-e vagy sem. – próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne a dolog talán így elmondja végre.
- Nagyon is rád tartozik Nessie. De…
- De?
- Nem tudom, hogy mérges leszel-e rám.
- Hát próbáld ki. És különben sem leszek sokkal mérgesebb, ha elmondod, mintha titkolóznál.
Nem felelt csak bólintott majd közelebb lépett hozzám és megfogta a kezemet. Amikor hozzám ért, épp úgy, mint tegnap este, most is hevesebben kezdett verni a szívem. Azt hiszem meghallotta, mert arcán átfutott egy röpke mosoly. Ebből mintha bátorságot merített volna, ugyanis hosszú csend után belekezdett.
- Tudod, mikor megszülettél az egész életem megváltozott.
- Miért? – vágtam közbe.
- Kérlek, hagyd, hogy végig mondjam! – szólt rám gyöngéden.
- Oké.
- Azért mert mikor először a szemembe néztél hirtelen megváltozott minden. Egy olyan érzés fogott el, amit még sohasem éreztem. Mintha minden megszűnt volna körülettem, nem láttam mást csak téged. Abban a pillanatban megértettem miért szerettem akkoriban Bellát, csakis miattad, hisz míg meg nem születtél te az ő része voltál. De mikor megszülettél a közte és köztem lévő kapocs megszűnt, és százszorta szorosabb kötelék fűzött hozzád. Egészen addig nem hittem, hogy ez a bevésődés tényleg ennyire erős és önzetlen szeretet, vagy inkább szerelem. Renesmee! Ki más lehetne az én bevésődésem, ha nem te?
Döbbenten álltam előtte. Meg sem bírtam szólalni, egy hang sem jött fel a torkomon.
- Ééén? – tátogtam. Nem kis időbe tellett míg felfogtam mit is mondott. Az egész testemet átjárta az érzés, Jacob engem szeret, csakis engem. Örömömben a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. Ő is szorosan magához húzott majd a fülembe súgta:
- Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mondhattam ki végre.
Arcán széles mosoly terült szét, szemei csillogtak a boldogságtól.
- Miért nem mondtad el ezt korábban? – kérdeztem.
- Nem tudom, talán féltem. De most már tudod és ez a lényeg nem?
- De.
- És különben is te mért nem mondtad el?
- Mit? – néztem rá értetlenül.
- Hát, hogy szeretsz.
- Egyszerű. Azt hittem kiröhögsz, ha ezt elmondom. Elvégre én úgy hittem, hogy csak barátok vagyunk. – magyaráztam. – Adhattál volna jeleket!
Ezen elnevette magát.
- Mégis milyen jelekre gondolsz? – kérdezte nevetve.
- Ne nevess ki! – szóltam rá sértődötten.
- Kérlek, ne haragudj! Nem nevetlek ki többet. Rendben? – mondta most már komolyan, kérlelő szemei mélyen belefúródtak az enyéimbe. – Megbocsátasz? – kérdezte gyengéd hangon.
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, teljesen elmerültem nagy barna szemeiben. Teljesen elkábultam.
- Őőő, mi? – néztem rá, még mindig kábán.
- Azt kérdeztem megbocsátasz-e nekem? – nem sok kellett, hogy újra elnevesse magát. De végül sikerült visszatartania. Hirtelen elkomolyodott és habozni kezdett. Vajon mire gondolhatott? Hamar rájöttem a válaszra, mikor arca közeledni kezdett az enyémhez. Jesszusom! Meg akar csókolni! De nekem fogalmam sincs, hogy kell! Mi van, ha valamit elcseszek? – pánikoltam. Próbáltam kicsit hátrálni, de megbántani sem akartam. Édes lehelete cirógatta arcomat. Meg se mertem moccanni, inkább csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy ajkait rátapassza enyéimre.
Az igazság
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre, erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány, akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.
Nem tudom mennyi ideig állhattam ott magam alatt, csak akkor kaptam fel a fejem mikor elkezdett zuhogni az eső. Majd utána eszembe jutott, hogy Kathleen is vár rám. Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy ma jó társaság lennék. Legszívesebben elfutottam volna a világ elől, de tudtam, hogy ezzel nem oldanék meg semmit.
A hajam már csuromvíz volt, máskor zavart volna, de most valahogy egyeltalán nem érdekelt.
- Na jó Nessie, szedd össze magad! – szóltam magamra. Remek most már magamban is beszélek, azt hiszem kezdek megőrülni.
Hamar haza értem, hisz mikor találkoztam Jacobbal, már láttam a ház fényeit is.
Kathleen a kanapán ült és egy filmet nézett, csak rám kellett néznie és látta, hogy valami nincs rendben, gyorsan felpattant és odafutott hozzám.
- Nessie! Mi a baj? Te sírsz? – kérdezte aggódva.
Nem válaszoltam csak a vállára hajtottam a fejemet és elkezdtem még jobban sírni. Miután végre abbahagytam a sírást, leültem a kanapéra.
- Elmondod mi történt? – kérdezte Kathe.
- Jacob… - könnyeim ismét kicsordulni készültek amint kiejtettem a nevét. – találkoztunk az erdőben. – mindössze ennyit bírtam kinyögni.
- És mi történt? Megbántott? – faggatott Kat.
- Nem.
- Akkor?
Kicsit haboztam, majd belekezdtem.
- Elkezdtünk beszélni a bevésődésről és ő erre elkezdett faggatni, hogy róla nem mondott semmit Embry? Aztán mikor elmondtam, hogy tudok a bevésődéséről, csak annyit kérdezett, hogy engem nem zavar-e? Mármint az, hogy van egy lány, aki az ő bevésődése. Én meg erre csak annyit bírtam kinyögni, hogy lehet. Nem is válaszolt, hanem átölelt. Mikor pedig megkérdeztem, hogy ki az, azt mondta, gondolkodjak el egy kicsit azon, ki is lehet az a lány. Ezzel tényleg sokat segített. – meséltem el a történteket barátnőmnek.
- Talán így próbál meg rávezetni, hogy ki az a lány. – találgatott Kat.
- Engem ne rávezetni akarjon, hanem mondja meg ki az és kész.
- Szerintem te vagy az! Ha nem te lennél, akkor már rég elmondta volna, hogy ki az.
- Nekem már elegem van a találgatásokból, én nem fogok könyörögni neki, hogy elmondja, ha akarja úgyis el fogja mondani. És ma már nem is szeretnék erről többet beszélni. – döntöttem el.
- Rendben, ahogy akarod. – egyezett bele Kathleen. – Mit szeretnél csinálni? Miénk az egész éjszaka. – mondta nevetve.
Erre nekem is jókedvem támadt, úgy döntöttem ma már nem fogok Jake miatt szomorkodni.
Az est további része remekül telt, mint ahogy azt Alice megjósolta. Igaz másnap reggel kicsit nehézkesen keltünk fel, vagyis nekem könnyebb volt, hisz én félig vámpír vagyok, de Kathenek, hát neki kész kínszenvedés volt. A nem éppen finomnak nevezhető reggeli után még elugrottunk, Kat tesójáért, Kevinért. Még régen Kathe próbált összehozni Kevinnel, de egy idő után belátta, hogy ez nem fog működni, és felhagyott a próbálkozással.
Az első óránk biológia, dög unalom. Ma megint valami természetvédelmi filmet néztünk. Amit még meg is értenék, ha nem kéne minden évben ötször megnéznünk. Én már kívülről tudtam az egészet. Jobban örültem volna, ha valamivel elterelik a gondolataimat, mert így egész végig Jacobon járt az eszem. Végül arra jutottam, hogy délután lemegyek La Pushba és addig el nem jövök míg meg nem tudom ki az a lány. A következő órák rettentő lassan teltek, azt hittem ott fogok megöregedni. Még ha számomra ez lehetetlen is. Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, egyenesen La Pushba mentem, még a kocsiért sem mentem haza, inkább futottam. Mire odaértem Jake még suliban volt. Billy azt mondta nyugodtan várjam meg, nemsokára ő is haza ér. Szerencsére tényleg nem kellett sokat várnom rá.
- Sziasztok! Nessie te is itt vagy? – köszöntött jó kedvűen.
- Szia. Aha, mint azt láthatod. – feleltem sértődötten. – Beszélhetnénk? – tértem rá rögtön. Hamar túl akartam lenni rajta. Nem is vártam meg a válaszát, fogtam magam és kiviharoztam az ajtón, majd a part felé indultam. Hallottam amint ő is jön utánam. Mikor már elég távol voltunk a háztól megálltam és szembe fordultam vele.
- Rendben, nos miről szeretnél beszélni? – kérdezte, mint akinek fogalma sincs róla. Erre égnek emeltem a szemem.
- Ugyan, te is tudod! – sóhajtottam. – Figyelj Jake, én nem fogok találgatni ki az a lány, vagy megmondod vagy nem. Te tudod, hogy rám tartozik-e vagy sem. – próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne a dolog talán így elmondja végre.
- Nagyon is rád tartozik Nessie. De…
- De?
- Nem tudom, hogy mérges leszel-e rám.
- Hát próbáld ki. És különben sem leszek sokkal mérgesebb, ha elmondod, mintha titkolóznál.
Nem felelt csak bólintott majd közelebb lépett hozzám és megfogta a kezemet. Amikor hozzám ért, épp úgy, mint tegnap este, most is hevesebben kezdett verni a szívem. Azt hiszem meghallotta, mert arcán átfutott egy röpke mosoly. Ebből mintha bátorságot merített volna, ugyanis hosszú csend után belekezdett.
- Tudod, mikor megszülettél az egész életem megváltozott.
- Miért? – vágtam közbe.
- Kérlek, hagyd, hogy végig mondjam! – szólt rám gyöngéden.
- Oké.
- Azért mert mikor először a szemembe néztél hirtelen megváltozott minden. Egy olyan érzés fogott el, amit még sohasem éreztem. Mintha minden megszűnt volna körülettem, nem láttam mást csak téged. Abban a pillanatban megértettem miért szerettem akkoriban Bellát, csakis miattad, hisz míg meg nem születtél te az ő része voltál. De mikor megszülettél a közte és köztem lévő kapocs megszűnt, és százszorta szorosabb kötelék fűzött hozzád. Egészen addig nem hittem, hogy ez a bevésődés tényleg ennyire erős és önzetlen szeretet, vagy inkább szerelem. Renesmee! Ki más lehetne az én bevésődésem, ha nem te?
Döbbenten álltam előtte. Meg sem bírtam szólalni, egy hang sem jött fel a torkomon.
- Ééén? – tátogtam. Nem kis időbe tellett míg felfogtam mit is mondott. Az egész testemet átjárta az érzés, Jacob engem szeret, csakis engem. Örömömben a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. Ő is szorosan magához húzott majd a fülembe súgta:
- Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mondhattam ki végre.
Arcán széles mosoly terült szét, szemei csillogtak a boldogságtól.
- Miért nem mondtad el ezt korábban? – kérdeztem.
- Nem tudom, talán féltem. De most már tudod és ez a lényeg nem?
- De.
- És különben is te mért nem mondtad el?
- Mit? – néztem rá értetlenül.
- Hát, hogy szeretsz.
- Egyszerű. Azt hittem kiröhögsz, ha ezt elmondom. Elvégre én úgy hittem, hogy csak barátok vagyunk. – magyaráztam. – Adhattál volna jeleket!
Ezen elnevette magát.
- Mégis milyen jelekre gondolsz? – kérdezte nevetve.
- Ne nevess ki! – szóltam rá sértődötten.
- Kérlek, ne haragudj! Nem nevetlek ki többet. Rendben? – mondta most már komolyan, kérlelő szemei mélyen belefúródtak az enyéimbe. – Megbocsátasz? – kérdezte gyengéd hangon.
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, teljesen elmerültem nagy barna szemeiben. Teljesen elkábultam.
- Őőő, mi? – néztem rá, még mindig kábán.
- Azt kérdeztem megbocsátasz-e nekem? – nem sok kellett, hogy újra elnevesse magát. De végül sikerült visszatartania. Hirtelen elkomolyodott és habozni kezdett. Vajon mire gondolhatott? Hamar rájöttem a válaszra, mikor arca közeledni kezdett az enyémhez. Jesszusom! Meg akar csókolni! De nekem fogalmam sincs, hogy kell! Mi van, ha valamit elcseszek? – pánikoltam. Próbáltam kicsit hátrálni, de megbántani sem akartam. Édes lehelete cirógatta arcomat. Meg se mertem moccanni, inkább csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy ajkait rátapassza enyéimre.
2009. december 11., péntek
:$
Most lehet h mérgesek lesztek rám, de sajna csak valamikor hétvégén tudom felrakni a 3. fejezetet. Lécci ne haragudjatok, csak most közbe jött pát dolog. Tényleg bocsi. :$ De kárpótlásul jövő héten dupla fejivel jövök. ^^
2009. december 9., szerda
Késés
Szijasztok. Sajna csak ma tudtam elkezdeni a 3. fejezetet szval majd csak holnap teszem fel, mert nem szeretném elkapkodni. Remélem megértitek. :) Köszi és bocsi^^
2009. december 8., kedd
Oldal.
Szijasztok. Felraktam még pár dolgot az oldalra. Folyamatosan próbálok bővíteni. 
Ma a szereplőkről raktam fel képet. Sztem így jobban bele lehet élni magunkat a történetbe. :) És felraktam még egy órát is. Lehet h még rakok fel pár dolgot. De ezt nem ígérhetem, mert a harmadik fejezetet is elkezdem és holnap fel szeretném már tölteni. :) Most lépek is XoXo. adríÍíh.
2009. december 7., hétfő
2. fejezet
Meg is írtam a második fejezetet és ebben az is segített h Szely így várja már a folytatást és h ennyire tetszett neki. :D Az is nagyon feldobott h Bettynek tetszett az első fejezet.Hisz sokat adok a véleményére.Szeintem nagyon tehtséges. :) Szval nagyon köszi Szely és Betty! Remélem hamarosan többen is lesztek és talán nektek is tetszeni fog. Továbbra is várom a véleményeket/kritikákat.Remélem nem sikerült rövidre. Ha igen akkor szóljatok és a következő hosszabb lesz.Hát akkor jó olvasgatást! ^^
2. fejezet
Érzelmek
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte, és én figyelmesen hallgattam.
- Én és Embry…
- Összejöttetek – fejeztem be mondatát.
- Ezt meg honnan tudod? – értetlenkedett.
- Kathe! Kérlek, ez elég nyilvánvaló!
- Jó mondjuk igaz. De annyira boldog vagyok! – mondta vagy inkább kiáltotta vigyorogva.
- Azt látom. – nevettem én is. – De én azt hittem, hogy te nem bírod Embryt.
Ezen egy kicsit elgondolkozott.
- Igen eddig én is azt hittem.
- Tudod Kat, rajtad nem lehet kiigazodni. – állapítottam meg mosolyogva, örültem, hogy ilyen boldognak látom.
- Igen tudom. – bólogatott.
Egy pár percig néma csendben ültünk a kocsiban. Nem mertem rákérdezni mit mondott Embry Jakkel kapcsolatban. Azt hiszem féltem a választól. Végül Kathleen törte meg a csendet.
- Ömmm, érdekel mit tudtam meg Jacobról? – kérdezte egy kicsit habozva. Ajjaj ha ezt így mondja akkor valami baj van.
Nem feleltem csak bólintottam.
- Rendben. Nos Embry elmesélt valamit a farkasokról. – gyorsan rám pillantott, hogy figyelek-e, majd folytatta. – Szóval minden farkasnak van egy bizonyos bevésődése, ami azt jelenti, hogy végülis megtalálja élete nagy szerelmét. Ez nem amolyan múló szerelem, hanem örökké tart, ha akarja az illető, ha nem egész élete során azt az egyetlen lányt fogja szeretni, aki az ő bevésődése. – újra rám nézett, hogy értem-e, miről beszél. Fogalmam sincs mit olvasott le az arcomról de, folytatta. – A La Pushi farkasok már mind megtalálták a bevésődésüket… - kissé aggódva figyelte reakciómat.
- Szóval akkor már Jake is? És mi van Embryvel? – alig, hogy kimondtam, már tudtam a választ, Kathleen Embry bevésődése.
- Igen már Jacob is. – amint ezt kimondta, úgy éreztem, mintha több száz kést szúrnának a szívembe.
- Az nem lehet! – suttogtam, majd éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomon. – Ki az? Ismerem? – kérdeztem most már ordítva Kathleentől, majd mikor nem felelt, hangosan rá morogtam. Erre Kat azonnal elhúzódott tőlem, olyan messzire amennyire csak lehetett a kocsiban. Arcán hirtelen rémület villant át, erre én észbe kaptam és azonnal bocsánatot kértem.
- Kat! Kérlek, ne haragudj! Csak elvesztettem az eszem. Ígérem, többet nem fordul ilyen elő! – arca már nem volt rémült, úgy láttam megbocsátott, majd megértően bólintott. – Szóval Kathe, tudod ki az a lány? – kérdeztem higgadtan.
- Nem, azt nem árulta el Embry.
- Ki kell derítenem ki az. – motyogtam inkább magamnak.
- Nessie! Mi van, ha te vagy az?
- Én? – kérdeztem hitetlenkedve, bár meg kell mondjam ez a felvetése igazán tetszett, de nem kellene hiú reményekbe ringatnom magam, már így is eléggé fáj a tudat, hogy talán valaki mást szeret.
- Igen, gondolkodj csak! Mesélt neked valaha is bármilyen lányról? Hát nem! Láttad már, hogy rajtad kívül bármilyen lánnyal lógott volna? Nem! Akkor ki más lenne az? – igaza volt, de ez még nem bizonyít semmit.
- Nem is tudom Kathleen, annyira lehetetlennek tűnik, hogy Jacob engem szeressen. – szontyolódtam el.
- Szerintem nem így van, te sem gondoltad volna soha, hogy egyszer én is szeressem Embryt… - próbált vígasztalni barátnőm. – Tudod mit? Most menjünk inkább be házba, és majd ott megbeszéljük, hogy mi is legyen Jacobbal. Rendben?
Csak most vettem észre, hogy már a házunk előtt parkolunk. Ma már nem volt kedvem visszavinni a kocsit a Cullen házba, majd holnap megkérem Alicet, hogy jöjjön érte.
Előre mentem, hogy felkapcsoljam Kathenek a lámpát, az ő szemeinek már sötét volt, de én, félig vámpír létemnek köszönhetően, ugyanolyan tökéletesen láttam, mint fényes nappal. A konyhában is felkapcsoltam a lámpát és kinyitottam a hűtőt, hogy egyek valamit, mert már farkas éhes voltam, vagy inkább szomjas…
- Kérsz valamit enni? – kérdeztem Kathetet is.
- Aha. Éhen halok! – majd ő is odajött a hűtőhöz, hogy válasszon valamit. – Te mit eszel? – kérdezte.
- Hát nem tudom, ezeknek az ételeknek mind förtelmes szaga van a kinézetükről ne is beszéljünk.
- Szerintem igazán ínycsiklandóak. Mondjuk egy szarvas tényleg sokkal étvágygerjesztőbb. – viccelődött, bár számomra valóban így volt. És most nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, ráadásul olyan rég voltam vadászni.
- Hahó! Föld hívja Nessiet! – integetett Kathleen tenyerével az arcom előtt.
- Őőő, mi? Bocsi, egy kicsit elgondolkoztam… - ekkor barátnőm illata ütötte meg orromat, most még erősebben mint eddig, mostanáig csak a megszokott fájdalmat éreztem a torkomban, de most valahogy még édesebbnek tűnt, olyan csalogatónak. – Ne haragudj Kat, de most el kell mennem egy kis időre. – úgy láttam megértette, miért kell elmennem, mert mikor tenyeremet az arcomra tapasztottam, hogy semmiképp se tudjak levegőt venni, hirtelen elhúzódott tőlem. Megtanultam, hogy mit kell tennem, ha ilyen helyzetbe kerülök, sajnos fordult már ilyen elő, ha rég voltam vadászni. De azt elmondhattam magamról, hogy embert, még sosem öltem, és ez a magamfajtánál nagy dolognak számított.
Nem vettem levegőt míg ki nem értem a házból. Amint kinn voltam elkezdtem futni a hegyek a felé. Szerencsémre a közelben megéreztem egy szarvascsordát, így nem kellett egészen a hegyekbe felmennem. Éjszaka a legkönnyebb vadászni, áldozataink ilyenkor már alszanak így könnyű rájuk lecsapni, esélyük sincs, nem mintha egyébként lenne és így talán még nem is fáj nekik annyira. Hamar végeztem 3 szarvassal, vérük rendkívül jól esett lángokban izzó torkomnak. Ennyivel jól is laktam és elindultam hazafelé. Már a házunk közelében jártam mikor egy ismerős illatot éreztem a levegőben keringeni.
- Nessie? – szólt a hátam mögül az illathoz párosuló hang. Azonnal felismertem és a hang irányába fordultam.
- Jake? Te meg mit keresel itt?
- Ma este én vagyok őrjáraton, és gondoltam megnézem errefelé minden rendben van-e.- majd kicsit habozva hozzá tette - Hogy jól vagytok-e.
Aggódik értem? Milyen aranyos! Na jó elég! Mért aggódna értem? Biztos csak a dolgát végzi. És különben is többes számban beszélt, talán csak ellenőrzi, hogy Kat él-e még.
- Igen itt minden rendben.
- És mit keresel itt ilyenkor? – érdeklődött.
- Jobbnak láttam egy gyors vadászatot, mielőtt még a barátnőm lenne a vacsorám. – mondtam bűnbánóan, hisz nem sok kellett, hogy…
- Ohhh, értem. Akarod, hogy haza kísérjelek? – kérdezte Jake.
- Igen. Persze. – most talán beszélhetnék vele erről a bevésődés dologról.
Pár percig, csendben mentünk emberi tempóban, arra hivatkoztam, hogy kicsit elfáradtam és most így könnyebb mennem, persze ez nem így volt, csak hát így több időnk van beszélni egymással.
- És mit szólsz Embryékhez? – törte meg a csöndet.
- Hát én nem gondoltam volna, hogy ők ketten egyszer együtt lesznek. Mondjuk ez a bevésődés dolog sok mindent változtat a helyzeten. – próbáltam így rátérni a témára.
- Te meg honnan tudsz erről? – éreztem, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek.
- Hát Embry mesélt erről Kathleennek, ő pedig elmondta nekem.
- És mást nem mondott Embry? – kérdezte továbbra is feszülten.
- Hát attól függ mire vagy kíváncsi.
- Rólam nem mondott semmit? – sürgetett.
- Csak annyit, hogy már te is megtaláltad a bevésődésedet.
- Ennyit? Mást nem? – szűrte a fogain keresztül.
- Héj nyugi Jake! Nem mondott mást! Mi a baj? – nem értettem miért lett hirtelen ilyen ideges, és mintha zavarban is lenne. De miért?
Hirtelen megállt és megfogta a karomat, majd maga felé fordított. Kezeivel erősen szorította kezeimet, és mélyen a szemembe nézett nagy barna szemeivel, tekintete olyan gyengéd volt, mint még soha.
- Nessie! Téged egyeltalán nem zavar, hogy van egy lány, aki az én bevésődésem?
Na tessék, erre most mit mondjak? Ha hazudok, azt rögtön észreveszi.
- Miért nem beszéltél még nekem eddig erről? – próbáltam kibújni a kérdése alól.
- Ness, kérlek, válaszolj, utána én is felelek minden kérdésedre.
- Ééén azt hiszem… - dadogtam – lehet. – erre engedett a szorításából de kezei még mindig az enyémet tartották fogva. Arcáról azt olvastam le, hogy ez a válasz nem elég neki. Mielőtt bármit is mondhatott volna ismét terelni kezdtem. Bár ez a kérdés volt számomra a legfontosabb - Ki az a lány?
- Hát nem tudod Nessie? – arca fájdalommal teli volt.
- Ki az Jake? Áruld el, kérlek! – könyörögtem neki.
Teltek a percek, de nem kaptam meg a választ a kérdésemre, s amíg ott álltunk arcán folyamatosan váltakoztak a különféle érzelmek, fájdalom, remény, bizakodás és megint csak fájdalom.
- Jake… - kezdtem bele ismét, de nem tudtam végig mondani, mert hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Csak remélni tudtam, hogy Jacob kitűnő farkas hallásával nem hallja meg szívem gyors verdesését.
Újabb hosszú perceken keresztül álltunk csak síri csendben, egymás karjaiban. Ez csak még jobban összezavart engem, bár egy örökkévalóságon át így tudtam volna maradni. Most már egészen bizonyossá vált, hogy bele szerettem. De vajon ő hogy érez? Ő is viszont szeret, és én vagyok bevésődésének tárgya? Vagy csak egy barát vagyok számára? De akkor miért van itt és tart fogva karjaiban? Tele voltam kérdésekkel és nem kaphattam meg rájuk a választ, de talán jobb is így, hisz ha nem én vagyok az ő igaz szerelme, akkor a szívem több száz darabra törik össze. Nem! Akkor is meg kell kapnom a válaszaimat, ha azokkal fájdalmat okoz nekem! Nem élhetek többé reménybe burkolózva, hogy ő engem szeret, hisz lehet, hogy nem így van.
Nem törtem sokáig ezen a fejem, csak élveztem a pillanatot, míg a fülembe nem súgta:
- Mennem kell. De kérlek, gondolkozz el egy kicsit! – majd lassan eltolt magától.
- Mégis min? – kérdeztem, de már nem volt ott, hallottam amint mancsai lassan távolodnak.
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.
Remélem tetszett!
Ja igen és Nessie!Hamarosan megtudod te vagy-e az a lány. :)
Kommenteket várom és igyekszem a 3. fejezettel. ^-^
2. fejezet
Érzelmek
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte, és én figyelmesen hallgattam.
- Én és Embry…
- Összejöttetek – fejeztem be mondatát.
- Ezt meg honnan tudod? – értetlenkedett.
- Kathe! Kérlek, ez elég nyilvánvaló!
- Jó mondjuk igaz. De annyira boldog vagyok! – mondta vagy inkább kiáltotta vigyorogva.
- Azt látom. – nevettem én is. – De én azt hittem, hogy te nem bírod Embryt.
Ezen egy kicsit elgondolkozott.
- Igen eddig én is azt hittem.
- Tudod Kat, rajtad nem lehet kiigazodni. – állapítottam meg mosolyogva, örültem, hogy ilyen boldognak látom.
- Igen tudom. – bólogatott.
Egy pár percig néma csendben ültünk a kocsiban. Nem mertem rákérdezni mit mondott Embry Jakkel kapcsolatban. Azt hiszem féltem a választól. Végül Kathleen törte meg a csendet.
- Ömmm, érdekel mit tudtam meg Jacobról? – kérdezte egy kicsit habozva. Ajjaj ha ezt így mondja akkor valami baj van.
Nem feleltem csak bólintottam.
- Rendben. Nos Embry elmesélt valamit a farkasokról. – gyorsan rám pillantott, hogy figyelek-e, majd folytatta. – Szóval minden farkasnak van egy bizonyos bevésődése, ami azt jelenti, hogy végülis megtalálja élete nagy szerelmét. Ez nem amolyan múló szerelem, hanem örökké tart, ha akarja az illető, ha nem egész élete során azt az egyetlen lányt fogja szeretni, aki az ő bevésődése. – újra rám nézett, hogy értem-e, miről beszél. Fogalmam sincs mit olvasott le az arcomról de, folytatta. – A La Pushi farkasok már mind megtalálták a bevésődésüket… - kissé aggódva figyelte reakciómat.
- Szóval akkor már Jake is? És mi van Embryvel? – alig, hogy kimondtam, már tudtam a választ, Kathleen Embry bevésődése.
- Igen már Jacob is. – amint ezt kimondta, úgy éreztem, mintha több száz kést szúrnának a szívembe.
- Az nem lehet! – suttogtam, majd éreztem, ahogy a könnycseppek legördülnek az arcomon. – Ki az? Ismerem? – kérdeztem most már ordítva Kathleentől, majd mikor nem felelt, hangosan rá morogtam. Erre Kat azonnal elhúzódott tőlem, olyan messzire amennyire csak lehetett a kocsiban. Arcán hirtelen rémület villant át, erre én észbe kaptam és azonnal bocsánatot kértem.
- Kat! Kérlek, ne haragudj! Csak elvesztettem az eszem. Ígérem, többet nem fordul ilyen elő! – arca már nem volt rémült, úgy láttam megbocsátott, majd megértően bólintott. – Szóval Kathe, tudod ki az a lány? – kérdeztem higgadtan.
- Nem, azt nem árulta el Embry.
- Ki kell derítenem ki az. – motyogtam inkább magamnak.
- Nessie! Mi van, ha te vagy az?
- Én? – kérdeztem hitetlenkedve, bár meg kell mondjam ez a felvetése igazán tetszett, de nem kellene hiú reményekbe ringatnom magam, már így is eléggé fáj a tudat, hogy talán valaki mást szeret.
- Igen, gondolkodj csak! Mesélt neked valaha is bármilyen lányról? Hát nem! Láttad már, hogy rajtad kívül bármilyen lánnyal lógott volna? Nem! Akkor ki más lenne az? – igaza volt, de ez még nem bizonyít semmit.
- Nem is tudom Kathleen, annyira lehetetlennek tűnik, hogy Jacob engem szeressen. – szontyolódtam el.
- Szerintem nem így van, te sem gondoltad volna soha, hogy egyszer én is szeressem Embryt… - próbált vígasztalni barátnőm. – Tudod mit? Most menjünk inkább be házba, és majd ott megbeszéljük, hogy mi is legyen Jacobbal. Rendben?
Csak most vettem észre, hogy már a házunk előtt parkolunk. Ma már nem volt kedvem visszavinni a kocsit a Cullen házba, majd holnap megkérem Alicet, hogy jöjjön érte.
Előre mentem, hogy felkapcsoljam Kathenek a lámpát, az ő szemeinek már sötét volt, de én, félig vámpír létemnek köszönhetően, ugyanolyan tökéletesen láttam, mint fényes nappal. A konyhában is felkapcsoltam a lámpát és kinyitottam a hűtőt, hogy egyek valamit, mert már farkas éhes voltam, vagy inkább szomjas…
- Kérsz valamit enni? – kérdeztem Kathetet is.
- Aha. Éhen halok! – majd ő is odajött a hűtőhöz, hogy válasszon valamit. – Te mit eszel? – kérdezte.
- Hát nem tudom, ezeknek az ételeknek mind förtelmes szaga van a kinézetükről ne is beszéljünk.
- Szerintem igazán ínycsiklandóak. Mondjuk egy szarvas tényleg sokkal étvágygerjesztőbb. – viccelődött, bár számomra valóban így volt. És most nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, ráadásul olyan rég voltam vadászni.
- Hahó! Föld hívja Nessiet! – integetett Kathleen tenyerével az arcom előtt.
- Őőő, mi? Bocsi, egy kicsit elgondolkoztam… - ekkor barátnőm illata ütötte meg orromat, most még erősebben mint eddig, mostanáig csak a megszokott fájdalmat éreztem a torkomban, de most valahogy még édesebbnek tűnt, olyan csalogatónak. – Ne haragudj Kat, de most el kell mennem egy kis időre. – úgy láttam megértette, miért kell elmennem, mert mikor tenyeremet az arcomra tapasztottam, hogy semmiképp se tudjak levegőt venni, hirtelen elhúzódott tőlem. Megtanultam, hogy mit kell tennem, ha ilyen helyzetbe kerülök, sajnos fordult már ilyen elő, ha rég voltam vadászni. De azt elmondhattam magamról, hogy embert, még sosem öltem, és ez a magamfajtánál nagy dolognak számított.
Nem vettem levegőt míg ki nem értem a házból. Amint kinn voltam elkezdtem futni a hegyek a felé. Szerencsémre a közelben megéreztem egy szarvascsordát, így nem kellett egészen a hegyekbe felmennem. Éjszaka a legkönnyebb vadászni, áldozataink ilyenkor már alszanak így könnyű rájuk lecsapni, esélyük sincs, nem mintha egyébként lenne és így talán még nem is fáj nekik annyira. Hamar végeztem 3 szarvassal, vérük rendkívül jól esett lángokban izzó torkomnak. Ennyivel jól is laktam és elindultam hazafelé. Már a házunk közelében jártam mikor egy ismerős illatot éreztem a levegőben keringeni.
- Nessie? – szólt a hátam mögül az illathoz párosuló hang. Azonnal felismertem és a hang irányába fordultam.
- Jake? Te meg mit keresel itt?
- Ma este én vagyok őrjáraton, és gondoltam megnézem errefelé minden rendben van-e.- majd kicsit habozva hozzá tette - Hogy jól vagytok-e.
Aggódik értem? Milyen aranyos! Na jó elég! Mért aggódna értem? Biztos csak a dolgát végzi. És különben is többes számban beszélt, talán csak ellenőrzi, hogy Kat él-e még.
- Igen itt minden rendben.
- És mit keresel itt ilyenkor? – érdeklődött.
- Jobbnak láttam egy gyors vadászatot, mielőtt még a barátnőm lenne a vacsorám. – mondtam bűnbánóan, hisz nem sok kellett, hogy…
- Ohhh, értem. Akarod, hogy haza kísérjelek? – kérdezte Jake.
- Igen. Persze. – most talán beszélhetnék vele erről a bevésődés dologról.
Pár percig, csendben mentünk emberi tempóban, arra hivatkoztam, hogy kicsit elfáradtam és most így könnyebb mennem, persze ez nem így volt, csak hát így több időnk van beszélni egymással.
- És mit szólsz Embryékhez? – törte meg a csöndet.
- Hát én nem gondoltam volna, hogy ők ketten egyszer együtt lesznek. Mondjuk ez a bevésődés dolog sok mindent változtat a helyzeten. – próbáltam így rátérni a témára.
- Te meg honnan tudsz erről? – éreztem, ahogy izmai hirtelen megfeszülnek.
- Hát Embry mesélt erről Kathleennek, ő pedig elmondta nekem.
- És mást nem mondott Embry? – kérdezte továbbra is feszülten.
- Hát attól függ mire vagy kíváncsi.
- Rólam nem mondott semmit? – sürgetett.
- Csak annyit, hogy már te is megtaláltad a bevésődésedet.
- Ennyit? Mást nem? – szűrte a fogain keresztül.
- Héj nyugi Jake! Nem mondott mást! Mi a baj? – nem értettem miért lett hirtelen ilyen ideges, és mintha zavarban is lenne. De miért?
Hirtelen megállt és megfogta a karomat, majd maga felé fordított. Kezeivel erősen szorította kezeimet, és mélyen a szemembe nézett nagy barna szemeivel, tekintete olyan gyengéd volt, mint még soha.
- Nessie! Téged egyeltalán nem zavar, hogy van egy lány, aki az én bevésődésem?
Na tessék, erre most mit mondjak? Ha hazudok, azt rögtön észreveszi.
- Miért nem beszéltél még nekem eddig erről? – próbáltam kibújni a kérdése alól.
- Ness, kérlek, válaszolj, utána én is felelek minden kérdésedre.
- Ééén azt hiszem… - dadogtam – lehet. – erre engedett a szorításából de kezei még mindig az enyémet tartották fogva. Arcáról azt olvastam le, hogy ez a válasz nem elég neki. Mielőtt bármit is mondhatott volna ismét terelni kezdtem. Bár ez a kérdés volt számomra a legfontosabb - Ki az a lány?
- Hát nem tudod Nessie? – arca fájdalommal teli volt.
- Ki az Jake? Áruld el, kérlek! – könyörögtem neki.
Teltek a percek, de nem kaptam meg a választ a kérdésemre, s amíg ott álltunk arcán folyamatosan váltakoztak a különféle érzelmek, fájdalom, remény, bizakodás és megint csak fájdalom.
- Jake… - kezdtem bele ismét, de nem tudtam végig mondani, mert hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Csak remélni tudtam, hogy Jacob kitűnő farkas hallásával nem hallja meg szívem gyors verdesését.
Újabb hosszú perceken keresztül álltunk csak síri csendben, egymás karjaiban. Ez csak még jobban összezavart engem, bár egy örökkévalóságon át így tudtam volna maradni. Most már egészen bizonyossá vált, hogy bele szerettem. De vajon ő hogy érez? Ő is viszont szeret, és én vagyok bevésődésének tárgya? Vagy csak egy barát vagyok számára? De akkor miért van itt és tart fogva karjaiban? Tele voltam kérdésekkel és nem kaphattam meg rájuk a választ, de talán jobb is így, hisz ha nem én vagyok az ő igaz szerelme, akkor a szívem több száz darabra törik össze. Nem! Akkor is meg kell kapnom a válaszaimat, ha azokkal fájdalmat okoz nekem! Nem élhetek többé reménybe burkolózva, hogy ő engem szeret, hisz lehet, hogy nem így van.
Nem törtem sokáig ezen a fejem, csak élveztem a pillanatot, míg a fülembe nem súgta:
- Mennem kell. De kérlek, gondolkozz el egy kicsit! – majd lassan eltolt magától.
- Mégis min? – kérdeztem, de már nem volt ott, hallottam amint mancsai lassan távolodnak.
Én csak álltam ott értetlenül. Éreztem amint könnyeim szépen lassan kicsordulnak a szememből. És hogy miért sírtam? Nem tudom, talán az örömtől… vagy a csalódottságtól…? Mint ahogy a többi kérdésemre erre sem tudtam a választ. Különböző érzések kavarogtak bennem, jók és rosszak egyaránt. Kérdések százai suhantak át rajtam. De mindközül most a legfontosabb az volt, hogy mikor fogom megtudni, hogy én vagyok-e az a lány akit Jacob teljes szívből és örökké szeret.
Remélem tetszett!
Ja igen és Nessie!Hamarosan megtudod te vagy-e az a lány. :)
Kommenteket várom és igyekszem a 3. fejezettel. ^-^
2009. december 4., péntek
1. fejezet
1. fejezet
Tervek
Az ébresztőórám hangos csipogására kaptam fel a fejem. Bosszúsan tapogattam, az éjjeliszekrényemen, hogy végre elhallgattassam. Majd mikor erősen ráütöttem az darabokra hullt szét. Remek ez a héten már a harmadik…- gondoltam - pedig még csak szerda van. Nagy nehezemre kikecmeregtem az ágyból és a ruhásszekrényem felé vettem az irányt. Drága nagynénimnek, Alicenek köszönhetően elmondhattam magamról, hogy a világon az enyém a második legnagyobb ruhásszekrény… persze csak Alice után. Ez nem kis fejtörést okozott nap, mint nap, hisz a sok ruha közül nehéz volt választani, ráadásul a legtöbb ruha nem az én ízlésemet tükrözte. Ebben, is mint sok más dologban anyára ütöttem, inkább maradtam a sima farmer póló összeállításnál, nem szerettem a túl feltűnő ruhadarabokat. Miután felöltöztem, lesiettem a konyhába, hogy még suli előtt megreggelizzek, bár őszintén szólva nagyon nem volt ínyemre az emberi étel, jobb szerettem a vért, de ma már nem volt időm suli előtt egy vadászatra is. Én is úgy, mint egykoriban anya és apa a Forksi Gimnázium tanulója voltam. S bár a környéken mindenki úgy tudta, hogy a Cullen családból csak én, Esmee és Carlisle maradt itt, anya, apa, Alice és Jasper is Forksban éltek, bár ők pár évente elmennek néhány hónapra, és utazgatnak. Rose és Emmett már egy ideje külön éltek Alaszkában, de sokszor jöttek látogatóba hozzánk, az én nagy örömömre. A családtagjaim mind vámpírok voltak… kivéve Charliet és Reneet akik emberek… na meg itt voltam én, aki félig vámpír félig ember… ennek megvoltak a maga előnyei és hátrányai. A barátaim vérfarkasok vagy emberek voltak, a fajtánkbeliek közül nem akadtak barátaim, ennek az egyik oka, hogy nem sűrűn jött velünk szembe az utcán egy vámpír, a másik ok pedig, hogy nem minden vámpír olyan, mint mi, ők nomádok, vagyis emberi vért isznak.
Anya és apa nem voltak itthon már kora reggel vadászni mentek. Gyorsan kinyitottam a hűtőt és valami olyan étel után kutattam, aminek nincs olyan gusztustalan szaga és állaga. Végül egy tál müzli mellett döntöttem, bár ami azt illteti ennek sem volt valami ínycsiklandó íze. Még csak fél hét múlott és fogalmam sem volt, hogy mivel üthetném el az időt addig, amíg Alice értem nem jön. A suliba nyolcra kell beérni, szóval nénikém csak fél nyolc körül fog értem jönni. Én és a szüleim a Cullen háztól nem messze laktunk egy kis házikóban, amit még Esmee adott születésnapi ajándékba anyunak.
Ma is mint szinte minden nap felhős volt az ég, de az eső szerencsére nem esett, így hát kimentem a hátsó kertbe, ahol egy kis tó díszelgett körülette pedig mindent színes virágok borítottak. Fogtam magam és leültem a kis tó melletti padra. Elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem Kathleen számát. Kathe is nagyon jó barátom volt, akárcsak Jake. Kathe olyan volt számomra, mint a testvérem, egy testvér, aki egyben a legjobb barátnőm. Jake pedig… hát nem is tudom…mostanában kezdtem úgy érezni, hogy talán többet jelent nekem, mint egy barát… de nem lehet ez hülyeség, ha ezt elmondanám neki biztosan kiröhögne. Sőt még az is lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, nem is lenne meglepő, hisz mostanában rengeteg időt töltünk együtt, igen biztos csak emiatt érzek így, Jake csak a legeslegjobb barátom és semmi több.
Bepötyögtem az utolsó számot is majd megnyomtam a hívás gombot. Már, majdnem hét óra volt, mostanra már biztosan felkelt. Így is volt, bár már majdnem bekapcsolt a hangpostája, de még az utolsó csöngés előtt felvette.
- Szia Nessie! Mi újság? Hogy-hogy ilyen korán hívsz? – szólt bele Kathe vidám hangon.
- Szia Kathe! Hát igazából semmi, csak már rég elkészültem és anyuék nincsenek itthon, elmentek… - aztán hirtelen elhallgattam.
- Hova? – kíváncsiskodott Kathlen. – Ohhh, ja persze… vadászni. – esett le neki.
Kathlen mindent tudott rólunk. Már 1 éve elmondtam neki mikor kezdett neki ez az egész dolog gyanússá válni. Nem csak ő volt az egyetlen ember aki tudott rólunk. Ott volt Swan papa, és Renee is tudott mindenről. Apa azt mondta, hogy a Voltiruval nem lesz gond, úgyse jönnek soha erre felé ha pedig mégis erre kerülne sor Alice látni fogja, és majd elutazunk arra az időre vagy anyu beveti különleges képességét és ránkvetíti pajzsát. Így Aro nem fogja tudni kiolvasni a gondolatainkból.
- Igen. – válaszoltam kurtán. Nem szerettem erről a témáról beszélni Kathevel.
- Értem, és akkor ki visz suliba? Jöjjek érted? Vagy egyedül jössz? – kérdezte.
- Köszi nem kell. Alice hamarosan itt lesz értem.
- Okés, rendben. És mikor érnek haza Belláék? – kérdezte ismét kíváncsian.
- Azt mondták holnap estére haza érnek.
- Szuper akkor mit szólnál, ha holnap együtt mennénk suliba? Elmennék érted vagy akár aludhatnál nálunk és mehetnénk tőlünk iskolába! – lelkesedett barátnőm. Kathet egyeltalán nem zavarta, hogy félig vámpír vagyok, egyeltalán nem is félt tőlem. Pedig tudta, hogy veszélyes lehetek rá nézve. De mindezek ellenére az előbb épp meghívott hozzájuk aludni!!! Igaz, hogy elég jó volt az önuralmam, de azért ha csak megkarcolja az ujját vagy elered az orra vére akkor mit csinálnék? Megölném??? Nem arra biztos nem lennék képes, de ha csak megsebesíteném! Hiába csak félvér vagyok, ha ő meg csak egy ember… egy törékeny ember. Kicsit haboztam, mielőtt válaszoltam neki.
- Kat nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, és apáékat is meg kellene előbb kérdeznem… - próbáltam kifogásokat keresni, hisz csak nem mondhattam azt neki, hogy bocsáss meg Kat, de nem lenne jó ötlet ott aludnom, mert a végén még meg találnálak ölni…
- Jajjj, ne már Nessie! Kérlek! – nyöszörögte.
Azt hiszem mégis muszáj lesz valahogy a tudtára adni,hogy nem szeretném ha bármi okból kifolyólag bántanám.
- Kathe! Tudod szerintem apáék sem rajonganának ezért az ötletért, hisz akármennyire szeretlek, ha véletlenül elveszteném az önüralmam és rád támadnék… - elhallgattam.
- Ugyan Ness te is tudod hogy, nem bántanál. – kérlelt tovább.
- Na jó, tudod mit? Délután felhívom anyáékat és megkérdezem mit szólnának az ötlethez, és majd megkérdezem Alicet hogy, mit lát, nem-e foglak… fogok valami meggondolatlanságot csinálni.
- Köszönöm Nessie!!! Annyira jó lesz!!! – újongott.
- De azért még nem biztos, hogy megengedik… - majd meghallottam Alice kocsijának dorombolását. – Most viszont mennem kell, még a végén elkésünk és Alice is megérkezett.
- Rendben a suliban találkozunk! Szia! – köszönt el Kat.
- Igen, szia! – köszöntem el gyorsan és már szaladtam is a kocsihoz.
Alice türelmesen várt a kocsiban. Arcán széles mosoly terült el mikor beszálltam a kocsiba.
- Jó reggelt! – mondta mosolyogva még mindig.
- Neked is! – válaszoltam.
Nem tudtam vajon mit talál ilyen viccesnek!? Gyorsan bele néztem a tükörbe, hátha én festek viccesen…de nem.
- Hogy aludtál? – kérdezte érdeklődve.
- Kösz, jól! – feleltem.
Pár pillanaton belül már Forksban voltunk. Nénikém szélesen már-már vigyorogva meredt az országútra.
- Megkérdezhetem, hogy mi ilyen mókás? – kérdeztem rá végül.
- Igen… Volt egy látomásom.
- És mégis milyen látomásod? – faggattam.
- Egy afféle csajos estéről. – mondta, s közben majd kicsattant az örömtől. Remek szóval már tud róla. De nem értettem, hogy ez miért teszi őt ilyen boldoggá?
- Igen, már meg is akartalak kérdezni, hogy mit látsz ezzel kapcsolatban, úgy értem nem-e fogok semmi hülyeséget csinálni?
- Nem, dehogy, nagyszerűen fogjátok magatokat érezni. –válaszolta.
- Remek, akkor olyan hat felé elvinnél Katékhez? Majd reggel együtt megyünk suliba. – mondtam el tervünket. Erre azonnal elkomolyodott, mintha valami szörnyűséget mondtam volna.
- Mi??? – kérdezte döbbent arccal.- Ti Katheéknél tartjátok a bulit?
- Természetesen. – feleltem.
- Arról szó sem lehet! Ragaszkodom hozzá hogy, nálatok legyen a buli és természetesen én tervezem majd az egészet! – majd a szemembe nézett s kérlelni kezdett. - Kééééééérlek!
- Hát jó. – egyeztem bele, és végülis jó ötletnek tűnt nem is értem miért nem jutott eddig az eszembe. Ha bármi baj történne a Cullen ház ott van a közelben .- De most mennem kell, különben elkések. Suli után elugrunk még Kathez, utána pedig hozzánk.
- Rendben addigra elkészülök mindennel. Szia Nessie! – köszönt el örömtől kicsattanva.
- Szia Alice! – köszöntem el én is.
Kathe már a terem előtt várt rám ikertestvérével Kevinnel. Nem volt nagy a hasonlóság köztük külsőre és belsőre sem. Amint megláttak Kat odafutott hozzám és két puszit nyomott az arcomra.
- Szia! – üdvözölt boldogan.
- Sziasztok! – intettem oda Kevinnek is. Erre ő is odaintett, majd bement a terembe.
- Na beszéltél Aliceszel? – kérdezte sürgetve.
- Igen, és meg is engedte, de van egy feltétele.
- Feltétele?
- Azt szeretné ha te aludnál nálunk és hogy hadd szervezze meg ő ezt az ottalvós bulit.
- Alice még ebből is óriási felhajtást csinál. – mondta nevetve.
- Várd csak meg a végét… rá se fogsz ismerni a házunkra mire haza érünk.
- Abban biztos vagyok. – helyeselt.
Majd hirtelen megszólalt a csöngő. Kat intett a fejével hogy, ideje lenne mennünk, nehogy elkéssünk Bementünk az osztályba és elfoglaltuk a helyünket az utolsó padban. Hamar telt az idő az iskolában. Nem is kellett nagyon oda figyelnem a tanárra, hisz ezeket már mind tudtam. Az utolsó óra után Kevin elvitt minket hozzájuk és Kathe összepakolta gyorsan a cuccait, majd az ő kocsijával mentünk hozzánk. Szerencsére kívülről nem volt semmi látszata, annak hogy, Alice ismét beindította a fantáziáját. Ugyanezt bentről már nem mondhattam el… mindenhol rózsaszín és lila díszek, a plafonon lampionok lógtak. Az ülőgarnitúra pink takaróval volt letakarva és tele volt lila díszpárnákkal. A tv előtt egy babarózsaszín szőnyeg volt leterítve. A fotelbe egy óriási plüssmaci volt ültetve. Az én szobámban pedig két óriási matrac volt a földre fektetve, lila ágyneművel. A konyhapult telis tele volt az emberek számára finom ételekkel. Nem is tudom mit gondolt nénikém… hogy talán egy 20 fős bulit tartok 2 fős helyett? Mondjuk el se mertem képzelni ha ebből ekkora felhajtást csinál mi lett volna egy igazi bulin? Kat ugyanerre gondolhatott, legalábbis az arcáról ezt olvastam le.
- Uhhh, inkább lássunk neki a leckének. – vetettem fel.
- Jó ötlet. – mondta majd neki láttunk a leckének. Szerencsére nem volt sok leckénk így hamar végeztünk. Azután kimentünk a nappaliba és egy horrorfilmet kezdtünk el nézni. Pont egy ijesztő résznél tartottunk mikor megcsörrent a mobilom. Erre Kat egy óriásit ugrott ijedtében. Gyorsan leállítottam a filmet és felvettem a telefont.
- Háló? – vettem fel félénken, mert még mindig a film hatása alatt voltam.
- Szia Ness itt Jake! – szólt bele. Erre én azonnal elmosolyodtam. Bár nem értettem miért örülök ennyire neki. Hisz minden nap beszélünk.
- Ki az? – kérdezte suttogva Kathleen.
- Jacob. – erre ő odahajolt és belekiabálta a telefonba:
- Szia Jake!!! – hallottam amint Jacob erre elneveti magát. – Ha még egyszer így megijesztesz én komolyan kitekerem a nyakadat. – erre már én is nevettem.
- Kétlem, hogy sikerülne. – felelt neki még mindig mosolyogva.
- De tudod, van pár igazán erős barátom… - incselkedett Kathleen.
Miután végre sikerült abbahagynia a nevetést folytatta.
- Igazából azért kerestelek, hogy nem-e lenne kedvetek leugrani La Pushba?
- Kathe! Szeretnéd meglátogatni Jaket? – kérdeztem barátnőmet, és közben reménykedtem, hogy igennel válaszol.
- Jó ötlet, mért ne? – erre felragyogott a szemem…
- Aha. Egy fél óra múlva jó lesz? – kérdeztem meg Jacobot és próbáltam elrejteni a hangomban bujkáló izgatottságot.
- Igen. Akkor várlak titeket. – mondta.
- Okés! Szia, sietünk! – majd letettem.
Gyorsan felpattantam és bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Kitártam a szekrényajtót majd elkezdtem kutatni valami gönc után.
- Kinek szeretnél tetszeni? – kérdezte barátnőm az ajtóban állva.
- Ömmm, senkinek csak gondoltam valami kényelmesebb ruhát húznék. – hazudtam.
- Egy szabadidőnél mi lehetne kényelmesebb? – nézett végig rajtam. Majd elnevette magát.
- Most min nevetsz? – kérdeztem.
- Ness! Kérlek! Le sem tudod tagadni, hogy mennyire oda vagy érte.
- Mégis kiért? – kérdeztem értetlenül.
- Hát Jacobért! – felelte magától értetődően.
- Ez hülyeség… - mondtam neki egy grimasszal az arcomon. Bár egy kicsit elgondolkoztam azon, amit mondott. Nem ez képtelenség. Még, hogy én és Jake? – Te is tudod, hogy csak az egyik legjobb barátom.
- És miért ne szerethetnél bele a legjobb barátodba? Nessie csak nézz magadra! Amikor beszéltél vele úgy vigyorogtál mint a tejbe tök. Arról nem is beszélve, hogy a szemeid úgy csillognak, mint egy drágakő.
Talán mégis igaza lenne? Nem tudtam a kérdésre a választ hisz még sosem voltam szerelmes senkibe, nem ismertem ezt az érzést. De ezen már reggel is elgondolkoztam és arra jutottam, hogy csak amiatt van ez az egész mert sok időt töltöttem vele. Na és ha ez idő alatt bele szerettem?
Kathleen leült az ágy szélére és intett, hogy üljek le mellé.
- Nessie! Nem hiszem, hogy akkora baj lenne, ha mégis bele szerettél volna. Talán beszélned kellene vele erről. – vetette fel.
- Beszélni? Áhhh biztosan kiröhögne!
- Ugyan már! Mi van ha ő is így érez?
- És ha nem?
- Ne légy már ilyen borúlátó! Legalább meg kéne próbálnod!
- És mi van akkor, ha már van valakije? – úgy láttam, hogy elgondolkozott, majd bevillant neki valami.
- Ezt könnyen kideríthetjük! – vigyorgott.
- Mégis hogyan? – értetlenkedtem.
- Figyelj! Ha esetleg ő is szeretne téged vagy mást. Akkor arról a barátai biztosan tudnak!
Hirtelen beugrott mit is tervez barátnőm.
- És úgy gondolod kitudnánk szedni belőlük?
- Hááát az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy Embry egészen rám szállt, szóval ha esetleg én beszélnék vele…
- Akkor kitudnád húzni belőle. – fejeztem be mondatát.
- Pontosan. – vigyorgott rám izgatottan.
- Nos akkor mire várunk még? Induljunk! – gyorsan felkaptam a kocsikulcsot az asztalról. – Várj meg elszaladok a kocsiért! – parancsoltam Kathere.
Hamar átvágtam az erdőn és fél perc múlva már a Cullen ház garázsában voltam. Apa kocsijával mentünk. Az volt a kedvenc. Remélem hamarosan már nekem is lesz saját autóm.
Bepattantam a kocsiba és a házunk felé hajtottam. Kathleen már a kapuban várt. Ő is beszállt és én rányomtam a gázpedálra. 130 km/h-val száguldottunk, utáltam lassan vezetni ebben apára ütöttem. Kat sem volt megijedve, már hozzá volt szokva az őrült vezetésemhez. Negyed óra múlva már La Pushban is voltunk. Szerencsére a farkasok és vámpírok közötti szerződést már felbontották, így nyugodtan mehettem én is La Pushba és Jake is bármikor meglátogathatott minket. Leparkoltam Jacobék háza előtt. Alighogy kiszálltunk már nyílt is az ajtó és Jacob szaladt ki. Utána jött két barátja Paul és Embry. Remek Embry is itt van – gondoltam. Rápillantottam Kathlenre és láttam, hogy ő is valami ilyesmire gondolhat. Jake szorosan átölelt, én pedig nyomtam két puszit az arcára. Milyen aranyos… Próbáltam elrejteni, hogy mennyire oda vagyok érte, remélem sikerrel.
- Sziasztok – mondták mindhárman egyszerre.
- Hello! – mondta kurtán Kathlen. Mintha szégyenlős lenne. Talán neki is tetszik Embry? Erről még ki kell faggatnom!
- Sziasztok – köszöntem én is oda nekik.
Jake Kathleent is megölelte, bár talán egy kicsit erősebben a kelleténél.
- Au, vigyázz kutyus a végén összenyomsz. – nyöszörögte Kathe.
- Uuups, bocsi. – vigyorgott Jacob. – Lenne kedvetek lemenni a partra? A fiúkkal pont oda tartottunk, csak gondoltuk megvárunk titeket.
- Ühüm - bólogattam. Erre Jake megfogta a kezem és elindultunk. Többször fogta már meg a kezemet és ez eddig nem is volt furcsa, de most akárhányszor hozzám ért a szívem hevesebben kezdett verni. Szerencsére nem tudtam elpirulni, mert biztos voltam benne, hogy azonnal ezt tettem volna.
- Héj Embry! – szólt oda Kathlen Embrynek. – Lenne kedved nekem segíteni pár… - elgondolkozott mit is mondjon – kavicsot gyűjteni? – uhhh, pocsékul hazudott, vagy talán zavarban volt?
- Őőő persze, szívesen. – válaszolt zavartan Embry. Bizonyára meglepte barátnőm kérése. Kicsit sajnáltam Embryt, hogy talán így kihasználjuk, de később valahogy kiengesztelem. Ők el is indultak a part másik irányába.
- Nos a barátnődnek bejön Embry? – kérdezte a mögöttem jövő Paul.
- Nem is tudom… talán. – köntörfalaztam.
Pár métert sétáltunk majd egy uszadékfánál leültünk. Paul és Jacob hülyéskedtek én pedig csak nevettem rajtuk s közben reménykedtem, hogy Kathlennek sikerült valamit kihúznia Embryből. Sokáig lehettünk lent a parton, hisz már besötétedett mire elindultunk visszafelé. Kathe és Embry nem sokkal később értek vissza a házhoz mint mi. Amint megláttam az ablakból őket, kirohantam eléjük majd a lépcsőnél megtorpantam, amint észrevettem, hogy fogják egymás kezét. Ezen meglepődtem… Talán ennek a beszélgetésnek köszönhetően Kathleen és Embry egymásra találtak? Ez a gondolat több szempontból is tetszett, az egyik az volt, hogy Embry egy nagyon rendes srác volt és nagyon összeillettek Kathtel, a másik pedig, hogy így már nem is éreztem akkora bűntudatot, hogy kihasználtuk Embryt. Amint észrevettek barátnőm odaszaladt hozzám fülig érő szájjal. Csak elég volt ránéznem és tudtam, hogy igazam lehet, itt valami történt! Ez tuti! Nem is mondtam neki semmit csak átöleltem és ebből ő is tudta, hogy mindent értek. Nem is időztünk sokat tovább, hisz már én is nagyon kíváncsi voltam. Amint kiértünk La Pushból Kathlen belekezdett.
- Ness! Ezt nem fogod elhinni! – kezdte és én figyelmesen hallgattam.
Folytatás hamarosan várható. :) Remélem tetszett.
Ha szeretnétek, hogy írjam le mit beszélt Kathleen és Embry akkor azt jelezzétek. ^^ Köszíííh.
2009. december 3., csütörtök
Hamarosan. :)
Még kell 
egy kicsit szerkesztgetnem az oldalt h szépen mutasson aztán ha ezzel végeztem felteszem az első fejezetet.Ezt már lehet holnap megteszem de még télleg van munkám az oldallal. :D Ráadásul az első fejezet sincs kész.Szval ha holnap tenném fel a fejezetet akkor is csak este.Remélem nem baj. :) És igen nálam is Emma Roberts fogja "alakítani" Nessiet mint sok más oldin is és igen ezekről az oldalakról valamint a saga könyvektől kaptam az ihletet.Na de visszatérve Nessiere télleg valahogy így nézhet ki sztem. :) Most viszont lépek holnap jövök. ;P
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
